Vannak ismeretlen ismerősök, azóta pláne, hogy feltalálták a hangszalagot, a lemezt, a cd-t, a rádiót, a tévét, a netet. Sose láttuk őket, vagy csak távolról, erős fényű lámpák közt, sose beszéltünk velük, az általam kedvelteknek pedig a privát életéről se lehetett sokat tudni, te is közéjük tartoztál, fogalmam se volt, hol és hogy élsz, vagy hogy gyerekeid vannak, most olvastam csak, mikor már meghaltál, így marad már a mi kapcsolatunk, ilyen egyoldalúan.


Republic - fotó: Bognár Tünde

Mert az ügy másik oldala erős: bár ahhoz kicsit későn kezdted, hogy beleess a nagy tinikori rajongások időszakába, az másnak jutott, bár ha korábban indulsz, lehettél volna akár te is, olyan a fajtád, belefért volna. De így se lett kevés, olyan gondolatokat fogalmaztál meg-mondtál ki, olyan dolgokhoz asszisztáltál, amihez még a közeli barátok-ismerősök-rokonok közül is kevesen.

Például te voltál az én Nagy Egyetemes Elsirató Emberem. Veled tudtam igazán elsiratni huszonpár éve meghalt apámat, az öregen elveszített nagynénjét, akinek nagyjából csak mi maradtunk már csak a világból, pontosan írtad le minden idős rokonomat, aki körül elhomályosult a világ lassan, tudom így végzem majd én is, ha öregen lépem át azt a bizonyos kaput. De veled sirattam el Dórát, fiatalon elveszített barátnőmet is, a temetésen még csak álltam karótnyelten, mint aki nem hiszi. Megpróbáltam kifejezni a gyerekkori képeinkből csinált összeállítással a nevenincs és megfogalmazhatatlan iszonyatot, ez lett az én nyilvánosság elé sose került Kései Siratóm.  Aztán végül elgyászoltalak téged magadat is, nemcsak a többieket, megírtad a sajátodat is előre szépen, amúgy két hete döbbentem le, hogy szinte minden szövegben szerepel a „szív”, ilyen-olyan kontextusban, na persze hogy nem akartál valaki máséval élni. Vagy valahogy egészen máshogyan, ami akkor várt volna rád valószínűleg, ha most nem hagysz itt minket.

Szóval most már ilyen féloldalas marad az ismeretségünk, ez a világ rendje, az viszont nem annyira, hogy megint egy emberrel kevesebb, aki időnként megfogalmazta a gondolataimat meg a zsigeri indulataimat, arra is jók voltak a nóták , hogy a bedurrant agyamat szellőztessem rajtuk a kocsiban. Odaütnél, ha tudnál. De nem tudunk, a fene egye meg, a levegőbe suhan a kezünk. Vagy a bilibe ér.

Persze volt vidámabb élményem is, a gyerekeim visítva követelték egyik-másik nótádat hatodszor is, ugráltak rá, mint bab a fazékban, de kiválóan szórakoztak messziről dolgozni jött ausztrál barátaim is, szerintem irigykedtek is, az illedelmes angolszászok nem szoktak sramliszerű nótákra körbevonatozni a helyiséget pár rövid vagy hosszúkás után. Jöttek pár év múlva nyaralni, a reptérről befelé szólalt meg a rádió, egyszerre nyerítettünk fel: eeeemlékeztek?

Máskor meg hüledeztem, mit jelentett akkor, és mit most ez a szöveg, és honnan a túróból tudtad hogy ez lesz, vagy ez csak úgy jött, aztán hozzáalakult a helyzet? Valahol egyenes vonal vezetett a népdalok, a bródyjancsi meg teközötted, egyszerű volt mind, mint a faék, de aztán valahogy néha mégsem.  Nem haboztál odaállni a Fontos Ügyek mellé, ha tényleg Fontosnak láttad őket, általában olyasmik voltak, amik számomra is Fontos Ügyek voltak, csak lusta voltam vagy lapítottam, szégyelltem is magam érte rendesen.  Hát nem elég, hogy a Fontos Ügyek szinte mindegyike abszolút szarban van, a tetejébe még te is meghaltál.

Sose láttuk egymást, sose beszéltünk, mégis belekerültél az életembe, és ha már máshogy nem, hát itt köszönök meg mindent.

Ég Veled most, ég Veled
Úgy már többé nem lehet
Ahogy régen volt,
Ahogy régen volt.
Ez a föld itt lakható,
Itt a nap mindig ragyog,
De menni kell, hát elmegyünk
Majd vigyáz ránk a Hold.

Egyszer volt, ahogy nem volt,
Egyszer lesz, ahogy nem lesz.
Meleg szíveddel
Érj hideg szívemhez.
Meg ne rémülj Kedves most
Fák közül a szél vagyok,
Megsimítom arcod csak
És mindent úgy hagyok.

Nyugodj békében, Cipő.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?