Sziasztok, szeretném veletek megosztani történetemet, mert úgy érzem, csak akkor fogok igazán felépülni ebből az állapotból, ha kiírok magamból mindent, amit esetleg nem tudnék szóban elmondani senkinek. Sajnálattal olvasom, hogy milyen sokan vagyunk, akik küzdenek hasonló problémával, de remélem, hogy hamarosan mindannyian felépülünk ebből az állapotból. Röviden annyit rólam, hogy 31 éves vagyok, két egészséges kislány édesanyja. A nagyobbik lányom már 10 éves, a kicsi 13 hónapos. Nem terveztük a kistesót, de besikerült, és nagyon örültünk neki. Az első vizsgálatra a kimaradt menstruációm után két héttel mentem, ahol az orvosom megállapította, hogy 5 hetes terhes vagyok, de még nem volt szívhangja a picinek. Jó volt látni azt a kis kezdeményét az életnek, akkor még eszembe sem jutott, hogy két problémamentes terhesség után bármi baj lehetne.
Három hét múlva kellett vissza menni az orvoshoz. Mondhatni gyorsan elment ez az idő, hisz két gyerek mellett mindig van tennivaló. Szerdán, amikor menni kellett az orvoshoz, nagyon rosszul éreztem magam. Már reggel úgy ébredtem, hogy szurkált a hasam alja, és minimális vérzésem volt, de csak akkor, amikor vécére mentem. Volt egy rossz előérzetem, hogy valami nincs rendben. Siettem is az orvoshoz, aki még mielőtt megvizsgált volna, próbált megnyugtatni, hogy ilyenkor ez természetes, a szervezet ilyenkor menstruálna és lehet, csak ennyi a baj. Elkezdődött az ultrahang, nagyon figyeltem a monitort, de kb. 5 perc alatt egyszer sem láttam szívműködést, az orvosom ugyanezt mondta, és hozzátette, valamikor a napokban történhetett a picivel valami, mert a méretei megfelelőek voltak a 8 hétnek.
Mondanom sem kell, hogy ez a tény ilyenkor kit vigasztal?! Előjegyzett az orvosom műszeres befejezésre, mondván, hogy szerinte nem fog magától elindulni a kilökődés, a papírjaimat sírva átvettem, a fele információra nem is emlékszem, mert akkor tudatosult bennem, hogy bár még bennem van, de már nem él az én kis picurkám. Felhívtam a párom, aki reggel még munkába menet előtt szintén azzal vigasztalt, hogy lehet, hogy csak kis hormonzavar miatt pecsételek, de amikor közöltem vele, hogy nem volt szívhangja, és mit kell tennünk, nem akarta elhinni. Nagyon szomorú voltam, és csak sírni tudtam.
Hazajöttem, és akkor kezdődött igazából minden. Dél körül már elég erős görcseim voltak, és a vérzés is erősödött. Azt hiszem, talán 13:45 volt, amikor egy elég erős görcs után éreztem, hogy mennem kell a mosdóba. Egy barátnőm tanácsára vittem be magammal egy szűrőt, hogy felfogjam, mi ürül majd ki. 14:00-kor kilökődött a pici babám a kis petezsákjában, több alvadt vérdarab kíséretében. Nem tudom nektek leírni azt a fájdalmat, amit akkor, ott éreztem! Borzasztóan sírtam, nem akartam elhinni, hogy mindez velem történt. Ezt követően kb. még 2 óra szenvedésem volt, mire a hártyaréteg is kilökődött egy az egyben, eközben olyan darabokban jött belőlem a vér, hogy már féltem leülni a vécére. Nem túlzok, ha azt mondom, olyan volt, mint a csirkemáj. Állagra, nagyságra és kinézetre is. Felhívtam az orvosom, hogy elmondjam neki, mi történt, aki annyit mondott, ha ismétlődne ezután a hártyaleválás után még a darabos vérzés, azonnal menjek hozzá a kórházba, mert bent lesz, ügyeletes.
Erre nem volt szükség, minden kilökődött, és a vérzés is alábbhagyott, már a görcsök is elmúltak. Csak a fájdalom nem. Az ott maradt, és az űr, amit a pici maga után hagyott. Az orvoshoz másnap reggel kellett mennem ultrahangra éhgyomorra, hogy megnézze, kitisztultam-e,mert ha egy pici kis darab is bent maradt, akkor elvégzi a küretet. Vinnem kellett a picikénket is, akit elvittek szövettanra. Az ultrahang semmit nem mutatott, az orvosom szerint szerencsés vagyok, amiért ennyivel megúsztam, a legtöbb spontán vetélés után küretet kell végezni. Kaptam antibiotikumot, és majd a következő menzesz után kell mennem egy vizsgálatra. Mindez 2015 szeptember másodikán történt. Tíz napig véreztem, teljesen kitisztultam, testileg jól vagyok, bár lelkileg nagyon nehéz ezt feldolgozni. Nagyon bízom benne, hogy lesz még kisbabánk, és még egy ilyen traumát nem kell kiállnom. Kitartást kívánok mindenkinek, akivel hasonló dolog történt!
Niki
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
