Hétfőn gyógytornászhoz mentem.

Az első terhességemnek még talán a felénél sem tartottam, amikor elkezdett fájni a derekam. Akkor még alig híztam, így a megváltozott terhelést nem gondoltam kiváltó oknak, viszont azt tudtam, hogy rossz a testtartásom. Ülő munkát végeztem, úgyhogy nem voltak illúzióim, hogy a hátam/derekam nem a legjobb időszakát éli és bár volt egy pár hónap, amikor elkezdtem edzeni (csak olyan "öregesen" biciklizgettem, esetleg láberősítő gyakorlatok csináltam, merthogy térdproblémáim is voltak), de a covid mizéria még ennek a kevés mozgásnak is véget vetett.

A terhesség alatt végül nem kezdtem a problémával semmit, ami bár az utolsó időszakra romlott, de sosem vált elviselhetetlenné, titkon pedig reméltem, hogy a szülés után talán mégis megoldódik magától.

Nem oldódott meg. Nyilván nem segített a helyzeten a lányom állandó hordozása, emelgetése, illetve az újabb terhesség. 

Szó sincs arról, hogy állandó fájdalmaim lennének, de mostanra már annyira zavaró, hogy időről-időre nyilal, szúr, fáj, ha háton fekve ébredek, akkor művészet kimászni az ágyból, hogy most már úgy éreztem lépnem kell, mert így végig csinálni még egy terhességet agyrém.

Az első alkalom az állapotfelmérés volt, majd kaptam két nyújtó gyakorlatot, amit naponta háromszor kellene megcsinálnom. Pár perc az egész, de egyelőre elég rosszul szerepelek ebben. Két hét múlva van a következő időpontom, addig remélem képes leszek beépíteni ezelet a nyújtásokat a mindennapokba.

Csütörtökön egy gyerekkori barátnőmmel és a 15 hónapos kisfiával találkoztunk a Városligetben. Van néhány kisgyerekes barátnőm, mégis nagyon ritka az, hogy találkoznánk (akár gyerekkel, akár gyerek nélkül) úgyhogy ha mégis sikerül összehozni, akkor nagyon szoktam örülni. Ez jó program nekem is, és szeretem, ha Boróka mellé tudok "szervezni gyerektársaságot".

Ha játszótérre megyünk, akkor nem nagyon szokott barátkozni a többi gyerekkel, még azokkal sem, akikkel már többször is összefutottunk. Ha viszont ismerősökkel találkozunk, akkor egy kis idő után mindig elkezd nyitni a másik baba felé. Ez jelenleg abban nyilvánul meg, hogy elkezd nekik ételt "osztogatni" megpróbálja megfogni a másik gyerek kezét, vagy meg is öleli. Megzabálom!

A városligeti program nagyon jól sikerült. Elsétáltunk a Zene háza előtti kis interaktív térre, és az együtt töltött 2 óra alatt végig ott is voltunk, mert a gyerekeket teljesen elvarázsolták a szabadtéri hangszerek. Boróka fel-alá szaladgált a dobok, xilofon és sípoló-rugózó "párnák" között, de az abszolút kedvence a földből spriccelő vízpermet volt. Újra-meg újra átszaladt rajta, így a ruhája és a haja pikk-pakk nedves lett.

Onnantól, hogy látta, hogy a nagyobb gyerekek nem csak szaladgálnak, hanem ráállnak a forrásra és úgy tocsognak a vízben, már neki is ezt kellett csinálnia.

Szerencsére a vízpermet nem ment folyamatosan, bizonyos időközönként (amit én akkor néha óráknak éreztem :) ) leállt, így Boróka ruhája épp meg tudott száradni, mire újra elindult és valami hihetetlen sokadik érzékkel mindig tudta, ha bekapcsolt a párakapu, mert lehetett a tér bármely részén is, azonnal otthagyott csapot-papot és már szaladt.

 

A kicsik mellett nem volt túl sok lehetőség beszélgetni, mert a két gyerek szinte mindig a két legtávolabbi ponton talált magának éppen érdekes tennivalót, de azért így is ki tudtunk tárgyalni néhány témát. Nagyon jól éreztem magam, de rettenetesen fárasztó volt, főleg amikor a sokadik vizezés után már erővel kellett a lányom visszatartani attól, hogy a teljes szettjét eláztassa, és ha nem a permet körül ólálkodott, akkor a lehető legtávolabb próbált szaladni tőlünk bizonyítva, hogy két évesen már elég nagy ahhoz, hogy a Városligetben lófráljon anélkül, hogy egy felnőtt szorongatná a kezét.

Másnap éreztem meg igazán, mennyire kipurcantott ez a kaland. Szinte egész délelőtt csak feküdtem, többször el is bóbiskoltam a kanapén, az alhasam is nyilallt párat. Szerintem Boróka is hasonlóan kimerült, mert rá nem jellemző módon pikk-pakk elaludt délután, több mint két óra alvás után pedig még nekem kellett ébreszteni (különben egész éjjel kukorékolt volna).

Mivel egészen feltöltődtünk a sok pihenéstől, a férjemmel kiegészülve kimentünk (újfent) a Városligetbe, de a cél most egy lángosozó volt. A lángos pont olyan volt mint ahogy reméltem, a tészta puha, nem tocsogott az olajban, a feltéttel pedig nem spóroltak. Mindhármunknak nagyon ízlett.

A közelben volt több játszótér is.  Boróka pedig egyértelművé tette, hogy nem jöhetünk haza anélkül, hogy ő ne próbálná ki azokat a mászókákat is. A sokadik "még egy utolsó csúszás" után is nagyon nehéz volt rávenni, hogy hazainduljunk. Nagyon jól alakult a délután, már alig várom, hogy megismételjük.

Szombaton megintcsak "evős programjaink" voltak. Nincs ezen mit tagadni, szeretünk enni :) Délelőtt egy pékség kerthelyiségében reggeliztünk, ami gyerekkel is kellemes időtöltés  volt, mert az étel finom, így Boróka is jó ízzel evett. A kicsiknek egy csomó játék van kitéve, ráadásul egy napraforgókkal és paradicsom palántákkal övezett kertben tudnak szaladgálni/nézelődni a lurkók, ha már unnák a frissen sült croissontokat, briósokat és omletteket.

Vasárnap újra elutazunk a Balatonhoz, úgyhogy okulva abból, hogy legutóbb a pakolást teljes egészében az indulás napjára hagytam, aminek jó nagy kapkodás lett a vége. Most már szombat délután nekikezdtem kiválogatni, hogy miket vigyünk, és mit melyik táskába tegyek.

Az előrejelzés szerint a jövő hét tökéletes lesz nyaralásra a folyamatos harminc fok feletti hőmérséklettel. Majd meglátjuk, hogy alakul az időjárás, meg azt is, hogy végre megszakad-e a MÁV-val kapcsolatos pech-szériánk. :)

Polli