Krikett terhesnapló terhesség kismama császármetszés

7. hét

Véget ért a minivakáció a nagyszülőknél, hétfőn hazacuccolt a család. Nem mondom, nekem kényelmes volt, és a Nagy is élvezte. Sétáltunk sokat, játszótereztünk, kerteztünk. Szerencsére szép volt az idő, leszámítva a hétfői esőzést, abban azért nem volt olyan vicces hazajönni, de épségben és csak kicsit megázva értünk haza.

Kedden barátnőztünk, meglátogatott minket a legjobb barátnőm és a kislánya, aki 8 hónapos. Szívet melengető volt látni, ahogy a Nagy bánt a babával. Kihordta neki az összes játékát, mutogatta neki őket és nagyon jól elvoltak ketten. Már amennyire egy kétéves el tud lenni egy nyolc hónapossal. Engem viszont kicsit meg is nyugtatott, mert talán a tesóval is hasonlóan fog bánni, és nagy lesz az öröm és a szeretet, és nem a sokaktól hallott és tapasztalt féltékenység és utálat lesz az első vagy második reakció. Már kezdi érteni, hogy anya pocakjában ott van a baba, a minap mikor kérdeztem, hogy hol a kistesó, megfogta a hasamat és három puszit adott rá.

Aztán végre a mama is haza jött a távoli Rómából és nem is akármilyen ajándékot hozott: egy nagy plüss Miki egeret. Így már két alvópajtása is van. Persze a lényeg nem az ajándék volt, hanem a rettenetesen hiányolt mama érkezése volt az igazi ajándék.

Mini Pöttyel kapcsolatban is vannak ám fejlemények, voltunk a dokimnál, és becéloztunk egy dátumot a császárra, mégpedig az eddig mért méret alapján: június 4. Kérdeztem, hogy nem a 12 hetes ultrahangméret alapján kellene-e ezt belőni inkább, de azt mondta, hogy ebből már jól lehet kalkulálni, és amúgy is a hegem állapota még előbbre is hozhatja a császár időpontját a 38. hétre, amennyiben elvékonyodna és érzékennyé válna. Őszinte leszek, én jobban örültem volna, ha megpróbáljuk természetes úton a szülést, még akkor is, ha alacsony a fájdalomküszöböm és rettegek az egész szüléstől.

Szerettem volna átélni, milyen az, amikor hagyományos úton születik egy baba. Viszont nem tetszik az a verzió, hogy a hegem szétnyílhat, és esetleg bele is halhatok. Akinek pedig volt már császárja, az tudja, hogy azért az sem egy leányálom, és mindennek lehet nevezni, csak menekülőútnak nem. Persze az első császáros élményeim miatt a császár sem tűnik annyira jó megoldásnak, valahogy úgy átugranám ezt az egész szülés részt. A Nagy születését majd egy eseménytelen héten megosztom veletek, ígérem.

A nagy kérdést is feltettem, ami a petezsákot illeti. A kép alapján, amit vittem, azt mondta, hogy nem olyan hatalmas ez, kb. a méhem egyharmada vagy egynegyede. Laikusként ez még így is hatalmasnak hangzik, de én tényleg nem értek hozzá, így elhiszem neki, hogy ez még se nem kóros, se nem ijesztő, és a kép alapján ugye nem ikerterhesség, bár ki sem lehet zárni, hiszen lehet olyan huncut a másik baba, hogy megbújik a tesó mögött.

Miután letisztáztuk, hogy akkor mikor is legyen a nagy nap, és megbeszéltük a petezsákkal kapcsolatos kételyeimet, meg is vizsgált és kenetet is vett. Ekkor jött még egy meglepetés, ugyanis a 8 hetes terhességem ellenére a méhem bizony 10 hetes méretet öltött. Azért ez megint egy érdekes fejlemény, és továbbra sem segített abban, hogy kizárjuk az ikerterhesség lehetőségét.

Viszont szinte magától mondta a 9-10 hetes kontroll ultrahangot, aminek én nagyon örülök, így teljesen nyugodtan ülök a babérjaimon és várom a jövő pénteket, hogy kiderüljön, szépen fejlődik-e a baba és esetleg van-e társasága.  

Krikett

Krikett terhesnapló terhesség kismama császármetszés Előzmények: Miért ilyen nagy a petezsák?

Azt nem tudjuk, miért ilyen nagy a petezsák, csak sejtjük, keresett is a szonográfus hölgy még egy lakót, de egyelőre nem láttunk senkit.

Tovább>>>