Török Sophie Tanner Ilona Irén Lujza Kamilla néven született Budapesten, 1895. december 10-én. Babits Mihály feleségeként ismerjük, pedig alkotásai figyelmet érdemelnek. Édesapja papnak készült, de megszökött a papneveldéből, és könyvelőnek ált. Weiszbrunner Antóniát, egy ezredes lányát vette feleségül, Ilona volt legidősebb gyermekük. Csak az iskolában tanult meg magyarul, elvégezte a gimnáziumot. Mivel édesapja meghalt, mint legidősebb lányra, rá hárult a család számos gondja-baja. Ilona nehezen tudta kibontakoztatni elképzeléseit a családdal egy fedél alatt. Fűtötte a tudásvágy, az érvényesülni, magát megmutatni akarás. Egyetemre vágyott, próbálkozott a színészettel, kereste a maga útját.
A kép forrása: Nemzeti Audiovizuális Archívum
Gépírónőként helyezkedett el egy ügyvédi irodában, de mivel főnöke állandóan zaklatta, Ilona pedig nemet mondott, innét tovább kellett állnia. A Külügyminisztériumban helyezkedett el, de sajnos itt sem menekülhetett főnöke ajánlatai elől. Mivel nem akarta elveszíteni állását, belement a dologba. Előtte azonban felszaladt egy egyetemista ismerőséhez, hogy ne a főnöke legyen az a férfi, akivel először lefekszik. Sajnos az eset után Ilona terhes lett, s kénytelen volt abortuszra menni.
17 éves kora óta írt verseket. Kezdetben A Hét, illetve az Új idők adta közre alkotásait. 1916-ban Reichenbergben nyaralt nagynénjénél. Megismerkedett egy fiatal katonával, Andorral, s bár szerelmük csupán három hétig tartott, elválásuk után még hosszú irodalmi levelezést folytattak. Bár testi kapcsolat nem volt köztük, ő volt Ilona első komoly szerelme.
Babits Mihály költészetét nagyra tartotta, mindent elkövetett, hogy találkozzon vele személyesen is. Ilona akkoriban Szabó Lőrinc menyasszonya volt, de nem táplált mély érzelmeket a férfi iránt. Mivel Szabó és Babits közös bérleményben lakott, Ilona csak a nagy költő közelébe szeretett volna férkőzni. „… én nem voltam szent, és megszoktam lelkiismeret-furdalás nélkül embereket céljaimra felhasználni.”
Egy este Ilona a Centrál kávéházba ment, Babits asztalukhoz kísérte, s a maga visszafogott, zavart módján megkérte a kezét. Ilona igent mondott. 1921. január 15-én összeházasodtak, mindössze három hónap ismeretség és hét találkozás után. Babits a nőt ezentúl Török Sophie-nak nevezte, aki Kazinczy Ferenc felesége volt. Ilona ezen a néven kezdett publikálni, és ezen a néven vonult be a magyar irodalomba. Sophie – habár céljainak megvalósulását látta házasságában – élete végéig szerette férjét. Babits szintén, a nő nemcsak felesége, hanem később ápolója, sőt, múzsája is volt. A befelé forduló, zavaros lelkű Babits Csinszkával folytatott egy évig tartó kapcsolata után nyugodt családi életre vágyott. Bár látszatra különböztek egymástól, lelkük mélyén mindketten különösen érzékeny emberek voltak. 1921-től Sophie művei a Nyugatban is megjelentek. Babits főmunkatársa, később főszerkesztője volt a Nyugatnak. Segített Sophie-nak a helyesírásban, a verstanban. De a nő folyamatosan képezte magát, fényképezést, szőnyegszövést, helyesírást, idegen szavakat tanult. Emlékeket gyárt, fényképez, mindent feljegyez, szinte mániákusan. Élete Babits körül forgott, a nagy költő feleségeként azonosította önmagát.
1923-ban Esztergomban, az Előhegyen vett a család egy kis házat. Bár férje oldalán bekerült az irodalmi élet fősodrába, önálló alkotóként Babits Mihállyal kötött házassága korlátnak bizonyult. Senki sem tekintett rá önálló művészként. A Babitstól kapott név – Török Sophie – szinte már előre kijelölte az utat számára. Az eredeti Török Sophie nem alkotó, pusztán költőfeleség volt.
"Ketten voltunk veled: én és a
Munka. Engem szerettél és a Munkát
gyűlölted. De ő közöttünk ült makacs
harmadiknak. És te elhasználtad az
én életemet és fölépült
a Mű".
(Török Sophie, 1927, Nyugat)
Sophie gyermekre vágyott, de évek múltak, és a gyermekáldás elmaradt. 1926-ban írta Asszony a karosszékben című gyűjteményének darabjait (a kötet 1929-ben jelent meg.) Minden vers kis élettöredék, asszonyi tépelődés, vívódás. A gyermek utáni egyre kínzóbb vágy már itt megjelent.
"...És én még
anya sem voltam!...
mit vétettem én? hogy minden
nyüzsgő életek között e néma
bölcs mennybolt alatt a borzas
kótlót irigylem! Betelt
élete kéjes nyugalmát: amint
meleg szárnyai alá
rejtegeti tengernyi csibéjét."
Cselédjük teherbe esett Sophie öccsétől, Tanner Bélától. A kicsi 1928. március 12-én született, Sophie és Babits örökbe fogadták, Babits Ildikó néven anyakönyvezték. Sophie-nak végtelen boldogság a régen várt gyermek. Hozzá írta később ezt a verset:
Van ez olyan édes…
Este van, multat idéző gyóntató
magány, itt ülök magamban, kicsi
kékselyem bluzocskán öltögetek, ügyetlen
ujjaim türelemmel próbálják kibogozni
cérna és tü komplikált viszonylatát.
Ha magamért sohasem sikerült, uj tudományt
tanulok Tündérkém kedvéért. Kis kékselyem
holmi, holt anyaga felidézi előttem
növekvő formáinak eleven édességét.
Villog a tü, szivem meleg lesz, már látom élénk
szemeinek ragyogó mosolyát. Öltök és bontok
és öltök, – ügyetlen büvész! az éjszaka
hosszu. Leánykám nagy lesz és szép lesz
s mi hervadó arcomhoz fájdalmasan rikoltó:
a selyem ünnepelni fog, ha gyenge
sziromarcához érhet. Szép lesz!
Nem tudom – kinek?
Nem tudom nem tudom! – de szivem
meleg és békélten alázatos.
Mindegy már, mi volt, s mi hiába
hullt, – fecsegő multam csukódj be!
Van ez olyan édes
mint a szerelem…
1933-ban Boldog asszonyok címmel novellái jelennek meg, melyet újabb verseskötet követ 1934-ben, Örömre születtél címmel. 1935-ben Hintz tanársegéd úr címmel regénye is kiadásra kerül.
A gyermektelenség érzéseit, a stációkat, amíg eljutott a gyermekeket nem különösebben kedvelő fiatal asszonyból a gyermekért bármit vállaló érett nőig, Nem vagy igazi! című novellájában foglalta össze (a gyűjtemény 1939-ben jelent meg). A novella hőse, Margit fiatal asszony, aki „még gúnyolódva nevetett a csipkerügyes fák alá nagyszámban felvonult terhes és szoptatós nőstényeken, akik komikus fontoskodással sétáltatták a napon baba kis lárváikat, akár a hangyák!” Egyszerre nézi le és féli ezeket az asszonyokat. Talán lelke mélyén már akkor ott bujkált a félelem, hogy ő sosem fog igazán közéjük tartozni… Saját gyermekéről valami idilli kép élt lelkében. Nem tud teherbe esni, orvostól orvosig jár. Már nem érzi magát asszonynak sem, úgy látja: „a nagy próbáért a szülőszoba ajtaját kell átlépni, ott kell asszonnyá érni; bölcs, szemérmetlen, mindent tudó és immár semmitől sem rettegő lénnyé...”
Kénytelen elviselni mások gúnyos megjegyzéseit. De hát szülni mindenki tud. Vagy mégsem? Fájdalma közönnyé alakul, perceket koldul idegen anyák gyermekeitől, de rettegve rejtegeti érzelmeit. „A gyermek értéke az esengés arányában megnő, s a büszke anya-tulajdonos kegyet gyakorolhat vele, ha a kis édest rövid megcsodálásra átengedi.” Még borzong a gondolattól, hogy idegen gyereket fogadjon magához. Hat éve feleség már. Barátnője, Ida terhes lesz, de mivel férjét munkája külföldre szólítja, és nem szeretne gyermeket, a nő el akarja vetetni. Már nincs rá mód, eltelt három hónap. Margit ráveszi a kétségbeesett Idát, tartsa meg, majd ők örökbe fogadják. Férjét kész tények elé állítja, de kedves asszonyi ravaszsággal teszi: „Ijedten, szégyenlősen, kislányos bűntudattal beszélt az elmúlt hetekről, s hol elrejtette fejét férje vállán, hol felmosolyodott rá, kedvesen könyörögve, mintha egy ékszert kérne, amit olyan nagyon megkívánt...
- Hát jól van te kis bolond, én nem bánom, ha neked olyan nagy kedved van rá!” A zavart Ida kicsit megnyugszik a várandósság alatt, Margitéknál él, majd Erzsihez, Margit húgához költözik. Margitot gyötri az önvád, hiszen kihasználja Ida helyzetét… Ida megszül, Margit akkor kerül kórházba vakbélgyulladással. Pont kapóra jön a dolog, így a házbeliek azt hihetik, szülni volt, nem lesz furcsa, ha egy csecsemővel állít haza. (Török Sophie szintén vakbélgyulladással volt kórházban, mikor fogadott lánya született.)
Ida még egy darabig velük lakik, bünteti Margitot, bünteti a gyermeket is, rendszertelenül szoptat, nem eszik. De a gyerek nem kell neki, utazik férje után, megtörténik az örökbefogadás. Margit végre boldog, bár szívét összeszorítja néha a félelem, hogy leleplezik: „…folyton ismerőstől rettegett, rettegett, hogy lopott boldogságában leleplezik! és a fölriasztott anyaraj úgy fog nekiesni, mint álruhás árulónak, ki szentelt falaik közé orvul belopakodott.” Margit tudta, hogy egyszer el kell mondania mindent a kislánynak, és már előre félt ettől a perctől. „Egyszer pólyás babával érkező látogatójuk jön, a délután folyamán anyukája meg is szoptatja a babát. Margit kislánya kitágult szemekkel izgalomból pirosan nézi, világért sem menne közelükből. Este Margit nyakába kapaszkodik, forrón hozzásimulva: Mondd, úgy én is szoptam a melledből? És fölsejlő boldog emlékek ragyognak szemében, hálával ragyognak Margit elsápadó arcába.” A novellában kikerülhetetlen az életrajzi szál. Sophie mindent leírt, ami egy nő gondolataiban felmerül, ami lelkében zajlik, nyers őszinteséggel. Hiszen ő is keresztülment mindezen…
Ildikó 13 éves volt, mikor megtudta az igazságot egy irodalomtörténeti könyvből. Nagyon megrázta, igazán talán sosem hitte el, hogy Babits Mihály nem az édesapja. Nagyon szoros kapcsolatban voltak. A lelke mélyén Sophie a gyermekkel – a saját gyermekkel – nyomot szeretett volna hagyni maga után, saját személyiségének formálódását várta az anyaságtól. Valamiféle önmegvalósításra törekedett a gyermeken keresztül: „Hogy mit akarok nevelni belőle? Ami én szerettem volna lenni, bár ez kissé furcsa lenne. Én ugyanis filozófus akartam lenni.”
Török Sophie Babits mellett vívódott, nem tudott kilépni a fényre, hiába jelentek meg művei a Nyugatban, Babits szerkesztőként nem merte feleségét méltatni. Bármilyen pozitív kritika csupán a nagy költő asszonyának szánt tetszelgésnek hatott… Kevesen mertek róla őszinte véleményt írni. Kosztolányi Dezsőné kéziratában sorra vette a nyugatosok feleségeit. Így ír Sophieról: „Tehetséges nő, de rendkívül műveletlen. Tehetsége elsőbben is narcizmusából és indulattelt hőbörödöttségének talajából fakad. Ezt a hőbörödöttséget gőggel viseli. Fiút mímel, nem férfit, de fiút. Cigaretta, töltött cigaretta, hülzni, dohány a dobozban, George Sand készen vett, áruházi öltözetben, izzadságszagúan. Sóvárog elismertetéséért, s egyben férjére és férje nevében is féltékeny. Ha nem kapja meg azt az elismerést, amit várt és képzelt, hátat fordít mindennek, sértődötten. Fanyar, mint a berkenye, kesernyés, akár a citrom héja, szúrós, mint a csipkebogyó, de akárcsak ezekben, őbenne is van valami izgató vitamin, csípős illóolaj.” Sophie versei nagyrészt belső monológok. Központjukban mindig önmaga áll. Ha valaki más volt a vers ihletője, akkor is inkább a kapcsolat saját magára gyakorolt hatását, magát a kapcsolatot, semmint a másik személyt vizsgálta.
Sophie – bár szerette férjét, több alkalmi kapcsolata is lehetett házassága alatt. Voltak nők az életében, akik iránt heves, felfokozott érzelmeket táplált. Késői életrajzírói ezért gyakran gondolták, valójában a nőkhöz vonzódott. Egy késői interjúban megjegyzi: „én nem voltam aktív leszbikus”. Feltehetőleg nem voltak testi kapcsolatai nőkkel, de különös, rajongó érzelmi kapcsolatai igen. Számos szerelmes verse született, de nem mindről lehet tudni, hogy Babitshoz, vagy valaki máshoz szólnak-e.
Úgy tartasz engem
Úgy tartasz engem testi varázsod édes
hatalmában, mint könnyű fémet tépi és taszítja
szeszélyes mágneserő. Ha csak megérint könnyű
kezed, elvesztem súlyomat, s akarat nélkül
zuhanok feléd, mint öngyilkos moly
a lámpafénybe.
Vértelen se vagyok, küzdéshez is elgyengült
fájdalom - de ha tested sugárzása elér,
feldobogok, mint méreggel korbácsolt szívverés.
Felgyújtasz és eloltasz, kínzóm vagy és
zsongítóm is, Isten karjában sem pihenhetnék
boldogabb békével, mint fájdalomoldó melleden.
Házasságukban a kor szelleméhez képest egyenrangúak voltak. Gyakran mentek együtt vásárolni, mosodába. Babits sosem engedte Sophie-nak, hogy a könyveihez nyúljon. De hiába volt kiegyensúlyozott a házasságuk, hiába tisztelték és szerették egymást, hiába ismerte el Babits felesége tehetségét, Sophie-ban az ellentét a feleség és művész között folyamatos önmarcangolást, érzelmi kitöréseket hozott. Babits súlyos betegsége még inkább megnehezítette életüket. Gégerákban szenvedett, 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta. Mivel ezután nem tudott beszélni, beszélgetőfüzeteket használt, ezen keresztül tartotta a kapcsolatot a külvilággal. Sophie odaadóan ápolta. Ekkor – 1940 –ben – jelent meg Értem és helyetted című kötete. A verseken érezni, hogy kicsúszott lába alól a talaj:
„Minden lehetséges és semmisem
valószínű. Micsoda köd!
Ferdén csuszkálok
e körvonalait vesztett világban.”
1941. augusztus 4-én Babits Mihály meghalt. Sophie férje halálát szinte felfogni sem tudta. Sokáig még az „özvegy” formulát használó leveleit sem bontotta fel. Ildikóval megromlott kapcsolata. Férjével közös barátaik többsége elfordult tőle, legjobb barátnője, Hoffmann Edith művészettörténész autóbalesetben meghalt. 1948-ban megjelent utolsó verseskötete, a Sirató. A kidolgozott verseket tartalmazó, kis példányszámban megjelent kötetecskével férjének állított emléket. Majthényi Flóra költőnőről készülő könyvét nem fejezte be, és a sokáig tervezett Babits-életrajz sem készült el. Egyedül érezte magát, telefonbeszélgetésekbe menekült, beszélgetőpartnereit kínosan hosszú monológjaival szögezte a kagyló mellé: „Vigyáznom kell, nehogy valamire köszönömöt mondjak, mert akkor azonnal leteszik a kagylót.” Csak Babits körül forognak gondolatai. Az alábbi sorok egy cetlin maradtak fenn:
Már két hónapja fekszel a föld
alatt, látlak, mintha kórházi ágyon
feküdnél, ahogy láttalak annyiszor
annyi szörnyű és mindig szörnyűbb
változatokban, elképzellek, felejthetetlen
halotti arcoddal, éber értelmed lebírva
a félig zárt szemhéjjak alatt, komoly
fekete ruhában fekszel, kemény gallérral és
pizsama helyett nyakkendővel
ahogy oly rég nem láttalak már!
Mint ünnepre öltözött illedelmes fiatal tanár
fekszel a föld alatt…
A budai Tündérhegyi Szanatóriumban, 1947 májusában ismerkedett meg Koháry Saroltával, a fiatal írónővel. Akkor már súlyos depresszióban szenvedett, fizikai állapota is leromlott. Lánya, Ildikó – mivel neve az akkori politikai áramlatok miatt rosszul csengett – kalauzként kereste kenyerét. Anyjával annyira megromlott kapcsolata, hogy bár 1955-ben elkezdte egyetemi tanulmányait, 1956-ban disszidált. Sophie kitagadta örökségéből. Ildikó élete végén Angliában kötött ki, vagy 30 macskájával egy lakókocsiban élt. Mikor rátaláltak, több napja halott volt, és az éhes macskák rágni kezdték a testét.
Sophie-nak sok dolog jutott eszébe férje halála után, amit – úgy érezte – másképp kellett volna csinálnia. Folyamatosan gyötörte magát apró emlékeken. Egy esetben azon marcangolta lelkét napokig, hogy egyszer elhúzta kezét a moziban a súlyosan beteg Babitstól. Nem tudott szabadulni a szeretett férfi emlékétől. 1955-ben halt meg, ágyában fekve, cigarettázva. Koháry Sarolta 1988-ban válogatást készített verseiből, Csontig meztelen címmel. Barátságukból kifolyólag ő lett Sophie irodalmi hagyatékának örököse. Szerelmes verseit szándékosan dátum nélkül közölte, hiszen mint barát tudta, hogy Sophie sokszor hirtelen fellángoló, majd elmúló érzelmekből írt. Ezeket a verseket Sophie a Megtagadottak néven emlegette. „Néha az hiszem, ők, a megtagadottak a legszebbek. De legtöbbször inkább nem szeretem őket, hányszor emeltem már kezem elpusztításukra” – írta Sophie kiadatlan verseiről. Koháry Sarolta Flóra és Ilonka címmel könyvet is írt Majthényi Flóráról és Török Sophie-ról.
Török Sophie-t a Kerepesi temetőben, férje mellé helyezték örök nyugalomra. Temetésén nagy nevek mondtak beszédet. De nem Török Sophie-tól – Tanner Ilonától – búcsúztak, hanem rajta keresztül Babitstól. Lányi Sarolta ezt mondta: „Búcsúzunk tõled, Babits Mihály özvegye! Nagy költõ élettársa voltál, magad is egy az igaziakból. Büszkén viselted Babits Mihály feleségének rangját, szerényen a magad tehetségét.” Sem az akkori közvélemény, sem ő maga nem volt meggyőződve arról, hogy valóban jól írt. Művei túlzsúfoltnak, sűrűnek, érzelmileg túlfűtöttnek hatnak. Ilyen személyiség volt ő. Kolerikus, változó, önmarcangoló. Lélekből írt. Keresztury Dezsõ írta Sophie-ról: „Török Sophie kivételesen fogékony és önfejű, alázatos és lázadó, lobogó és tehetetlen tehetség volt: korának nőírói közt a legszínesebbek, legmerészebbek és legügyetlenebbek egyike. Az óriás fa, amelyre folyondárként fölindázhatott, egyszerre emelte és árnyékba is borította, égette, s égett vele, míg ki nem dőlt.”
Juditty
Forrás:
Török Sophie: Naplójegyzetek. Sajtó alá rendezte: Téglás János. Budapest: Tótfalusi Tannyomda.
Czeizel Endre: Babits Mihály családfájának kreatológiai értékelése
http://moly.hu/polcok/torok-sophie
Borgos Anna: KAPCSOLÓDÁS, IDENTITÁS, ALKOTÁS Török Sophie szerepeinek lehetőségei és konfliktusai
Kádár Judit: Egy férfi szerelmének fényében és árnyékában: Török Sophie
Török Sophie utolsó évei: Koháry Saroltával Borgos Anna és Kádár Judit beszélget
