,
Nagyon vártuk. 8 éve tervezzük, most ért ide hozzánk, sok veszteség után. Már az is kérdés a helyzetemben, hogy hányadik szülés. Én a negyediknek számolom.
Született egy nagyon beteg lánykánk,17 hetesen. Talán az volt a legnehezebb szülésem, az egyetlen, amit nem bírtam fájdalomcsillapítás nélkül. Megnéztük, elbúcsúztunk tőle. Én attól is, hogy lesz még gyerekem. Aztán mégis úgy döntöttünk, hogy nem vagyunk hajlandóak félelemben élni, lesz, ami lesz adunk még egy esélyt. Előtte vizsgálatok, semmit nem találtak, hiába voltunk túl öt vetélésen. És így érkezett meg hozzánk ez a kis csoda, aki már két hónapos.
Előző nap kisebbik lányom névnapjára készültünk. Sütöttünk 43 muffint a suliban, elfáradtam rendesen.
Este a kisfiú a pocakban bulit csapott, talán akkora rugdosást még előtte sose rendezett. Nevettek is a lányok, ahogy nézték a hasam.
Éjjel egykor ébredtem az első fájásra. Elég intenzív volt, 5 percenként jöttek, nem tudtam visszaaludni. Férjem is felébredt, zuhanyoztam, kicsit vártunk, de mivel kisebbik lányom elég gyorsan meglett, így háromkor az indulás mellett döntöttünk. A lányoknak beköszöntünk, mondtuk, hogy mindjárt jön a nagymama. (Később tőle tudtuk meg, hogy egy ágyban összekuporodva talált rájuk, amikor 4 óra tájt megérkezett.)
A kórházban ctg-vel kezdtek, jó sokáig tartott mert babó aludt. Eléggé nem bírom a fekve vajúdást, nem esett jól. Aztán megvizsgáltak, 3 ujjnyira voltam nyitva. Az orvos kikérdezett minden nyűgömről, és mehettünk a szülőszobára a férjemmel együtt. Ő már rutinos versenyző. Kisebbik lányom szülését lényegében levezette.
Reggel jött a váltás, kaptam egy fantasztikus szülésznőt, és egy rezidens orvost. Ő úgy mutatkozott be, hogy közben ráült az én steril lepedővel letakart labdámra. Utána a szülésznő takarta le újra tiszta papírral, hogy rugózhassam rajta miközben férjem masszírozta a derekam. Ez nagyon bevált nekem kisebbik lányom születésénél, de most valahogy nem esett annyira jól. Jó tapasztalat arról, hogy minden helyzet más és más. (Ezt alaposan bevésem az agyamba, ha tanácsot akarnék adni más helyzetekben. Az ember tud túl okos lenni a saját tapasztalatai alapján ahelyett, hogy csak figyelmesen hallgatna.)
Nyolcra teljesen kitágultam, de a burok még állt, kellett volna repeszteni, hogy szépen tudjon haladni a szülés. Azonban épp egy császár ment, és bent volt az egyetlen szakorvos a műtőben. A rezidens orvos nem merte bevállalni a szülést úgy, hogy nincs segítsége, ha bármi gond lenne. Meg kellett várni a császár végét. Ez a szülés legnehezebb része, és ez húzódott nálam. Két perces nagyon erős fájásaim voltak, és a burok nem akart megrepedni magától, a szülés nem haladt.
Aztán végre vége lett a császárnak, lehetett repeszteni. Itt jött a következő szenvedés, nem sikerült repeszteni több próbálkozásra sem. Végül a szülésznőnek sikerült fél órával később. Akkor már nagyon fáradt voltam, egy órája voltak tolófájásaim de nem haladt semmit a dolog. Burokrepesztés után jött a jobbra-balra forduljon-5-5-nyomás, majd állva nyomás, de nem igazán segített. Elég komolyan futok, hozzá vagyok szokva a hosszú kimerítő futásokhoz melegben, hidegben, hóban, sárban, föl-le, de ennyire kimerülve nem voltam még.
Úgy éreztem már állni sem bírok, de aztán amikor jött a fájás valahonnan mindig lett erőm, nyomtam teljes erőmből. Fantasztikusan van kitalálva az emberi szervezet, mindig elámulok tőle. Férjembe és a szülésznőbe kapaszkodtam, fantasztikusan támogattak. A szülésznő végig mantrázta, hogy nagyon jól érzi magát odabent a babó, ez rengeteget segített, próbáltam csak erre gondolni.
Két órányi nyomás után javasolták, hogy bekötnek oxitocint. Nem igazán örültem neki, féltem is, de hagytam, hogy tegyék, amit jónak látnak. Megkezdték előkészíteni az infúziót. Ekkor gyorsultak be az események, éreztem az égető, feszülő érzést, és mire meglett volna az infúzió, kibújt a kisfiú.
Egyből a hasamon landolt a kis meleg, síró csomag, le se vették rólam két óráig. Hihetetlen volt, hogy itt van velünk, szuszog, mocorog. Megtalálta a cicit gyorsan, és onnantól le se lehetett szedni.
Én sajnos repedtem, a varrás elég nehézkes volt. A rezidens orvos varrt egy órán keresztül, majd behívta a szakorvost, aki közölte, hogy így nem jó, és mint egy hentes, rángatva, kapkodva összevarrt. Az nem esett jól, de szerencsére kicsifiú közben végig a hasamon szuszogott. A legjobb fájdalomcsillapító.
Azt gondolom, a régi rendszerben, ha lett volna fogadott orvosom, akkor ez egy sokkal könnyebb és gyorsabb szülés lett volna. Mindkét lányomnál 4 ujjnyi tágulásnál burkot repesztettek, és onnan már nem volt sok hátra. Sajnáltam a rezidens orvost is, hogy ilyen helyzetbe kényszerült, hogy bármiféle segítség, kontroll nélkül egyedül kellett dolgoznia. Szerencsém volt, csak egy kicsit nehezebb szülésem lett, de nem volt semmi probléma.
Most már itthon szokunk össze. Hatalmas bennem a hála, hogy ez megadatott nekünk harmadszor is. A nehéz éjszakákon, hasfájós nappalokon mindig erre gondolok. Itt van velünk ez a kis csodafiú.
Sárgarigó
Képünk illusztráció.
