Korábbi terhesnaplónk szerzője, Zizik számol be a szülést követő hónapok eseményeiről. Előzmények itt>>>
2. rész
A 6 hetes kontrollon minden rendben volt velem, megbeszéltük a szokásos dolgokat a nőgyógyásszal, majd rákérdeztem, hogy nem akarja-e kihúzni belőlem a varratcérnát. Ő meg pislogott szép nagyokat erre, majd közölte, hogy már régesrég óta felszívódó cérnát használnak, nincs vele semmi tennivaló. Én meg habogtam egy sort, hogy a kislányommal 5 évvel ezelőtt otthon még kihúzós cérnát kaptam. Mondjuk feltűnt, hogy máshogy viselkedik a varratom, féltem is, hogy benő a cérna, de én hülye arra nem is gondoltam, hogy felszívódó.
Kb. 5 hetes lehetett Bogyó, amikor kijött rajta a hasfájósság. „Szuper” érzés volt. Szerencsére akkor még kijárt hozzánk a védőnő, hozott hasfájás elleni olajat, amivel masszírozni kellett a hasat, meg ajánlott cseppeket is. A masszázsolaj hangyafingnyit sem használt, ellenben a cseppek igen. Kezdetben minden etetés előtt kapott először 10, majd 15, végül 17 cseppet. Most hagytuk el, mert már nincs rá szükségünk. Halleluja, a harmadik hónapra elmúlt, bár ijesztgettek olyannal, hogy akár 6 hónapos korig is ki tud tartani a hasfájás. A cseppekhez tartozik egy aranyos kitérő: amikor először mentem a gyógyszertárba venni, a gyógyszerész azzal fogadott, hogy „Akkor gratulálhatok?” mármint a babához. Hiába, na, kezdek beépülni a faluba és már megismernek.
A hasfájós időszak szerencsére azért nem volt annyira vészes, csak délután kezdődött a ramazuri, így általában este 6-tól 10-ig kézben volt, utána ha letettük a kiságyába, aludt. Szóval úgy érzem, hogy igazán olcsón megúsztuk ezt a dolgot. Illetve még az elején feladva az igény szerinti szoptatást, időzítetten háromóránként kapott enni, különben visítás volt. Kicsi volt még a gyomra, meg kellett nőnie. Mára már ezt is elhagytuk, és újra igény szerint szopik. Illetve beállt egy rendszer, miszerint felkelés után azonnal szopik jó sokat, majd próbál böfizni (ezzel továbbra is nehézségünk van), játszás, aztán friss pelus, játszás, majd egy kis komfort szopi (inkább csak ivás, mint evés) be a babakocsiba, ringatni hármat és már alszik is. Ezt napközben háromszor-négyszer „játsszuk el”, majd este fürdés, ismét szopi és alvás. Érdekes viszont, hogy ha nem fürdik, akkor nem tud este hosszan aludni, úgy viselkedik, mintha nappal lenne. Este olyan 9-től alszik, hol éjfélig, hol hajnal kettőig, majd kétóránként kel szopni. Múlt hónapban volt egy hosszabb időszak, amikor este fél 10-től kibírta akár hajnal 4-ig is, de ez most sajnos elmúlt. (Pedig nagyon tudtam élvezni!) Gondolom, a fejlődési ugrás miatt.
Amúgy egy áldott jó gyerek, ha tele a pocakja, sok gondja egyébre nincs (kivéve, hogy úgy egy hónapja elkezdte a fogzást. Na, az „vidám” történet volt, amikor egyszerre volt hasfájós és még a foga is fájt.) Szeret egyedül nézelődni, nem kell állandóan lekötni, mint a nővérét, sokkal könnyebb baba. És gyorsabban is fejlődik. Testméretben és mozgásában is. Sokat számított azért az a plusz 7 hét, amennyivel Bogyó többet töltött odabenn, mint a nővére.
Szinte folyamatosan vigyorog és mondja-mondja-mondja a magáét. Szoktam vele „beszélgetni”: én artikulálok, ő meg próbál utánozni. Elgondolkoztam már azon, hogy milyen jó lesz, ha olyan nagydumás lesz, mint a nővére, és az egyik oldalon az egyik fog duruzsolni nekem, a másikon meg a másik. Azt hiszem lesz egy-két helyzet, amikor majd inkább kiszaladok a szobából. Vagy a világból, csak hogy csönd legyen körülöttem. Na, jó, igazából már nagyon várom ezt a pillanatot.
Találtam új gyerekorvost is, akinek a módszereivel teljesen tudok azonosulni, nem mellesleg beszél angolul (merthogy amerikai), így kommunikációs nehézségünk sincs már. A 3 hónapos vizsgálaton már 5 kilós volt Bogyó és 57 centi, kezdi behozni a lemaradását. Már kapott oltást is, meg beadattam neki a rota ellenit is, ami igazi áldásnak bizonyult, ugyanis a múlthéten elkapott minket, felnőtteket a háromnapos fosós-hányós. Első éjjel, amikor kiadtam magamból mindent, nem mertem szoptatni, így gondoltam, hogy a lefagyasztott, általunk „konzervtejnek” hívott anyatejjel etetem a fiatalurat cumiból. Meg ahogy azt a jóédesanyja elképzelte!
A kisfiam annyira elszokott a cumitól, hogy képtelenség volt megetetni belőle. Nálam ordított, amikor a férjem próbálta cumiztatni, akkor lement vele vagy 15-20 ml, majd elkezdte jobbra-balra pöckölni a szájában és hatalmas vigyorokat küldött az apjának. Így kénytelenek voltunk kanállal etetni, de azzal is csak a szokásos mennyiség fele ment le. Személyes sértésnek vette a kisdrága, hogy nem kap cicit. Másnap reggel a dokinál kezdtem, aki megnyugtatott, hogy nyugodtan szoptathatok, így helyreállt mindenki lelki békéje. Viszont ezáltal kiderül, hogy csak két szoptatás között tudok majd elosonni, ha jönnek a nagyik, mert etetni képtelenek lesznek.
Visszatérve a dokihoz: számomra tök érdekes volt, hogy fel voltak sorolva egy papírlapra az oltások és nekem kellett kiválasztani, hogy melyiket adatom be. Én kértem mindet, ami kötelező meg azon felül is, ami ajánlott. Így kapta meg a rotát, és így fogja megkapni a bárányhimlő elleni oltást is, ingyen. (Jobban mondva az egészségkassza terhére.) Vettem végül szoptatós párnát is, mert a kórházban olyan jól bevált, de itthon valamiért „nem működik”.
A nagytesó amúgy egy tündér. Mérsékelten féltékeny, viszont babusgatja, énekel neki, próbálja szórakoztatni, a pelenkázás pedig egy kihagyhatatlan momentum. Vicces hallani, hogy ugyanazt mondja Bogyónak, ugyanazzal a hangsúllyal, mint én, ugyanúgy csitítja, stb. Kíváncsi vagyok, hogy megmarad-e ez a jó viszony akkor is, amikor már többet kell Bogyóval foglalkozni, illetve, amikor a fiatalúr elkezd helyet változtatni és megcsócsálja a kislányom játékait is, neadjisten még el is venné.
Én pedig roppant büszke vagyok mindkét kisgyerekemre, és a világ legjobb dolgának tartom, hogy mindkettő van nekem. Annak ellenére, hogy az első pár nap, amikor hazajöttünk, komolyan elgondolkoztam, hogy biztos ezt akartam-e, hogy legyen még egy gyerekünk. Hisz eddig olyan jól elvoltunk, működtünk, mint egy család, voltak bejáratott dolgaink. Most meg minden a feje tetejére állt, azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány, és hogy az előző 5 percben mit csináltam, azt vallatással sem tudnám elmondani, mert nem emlékszem rá. És különben sem vagyok normális, megint kezdhetem elölről a fogzás-hozzátáplálás-bilireszoktatás-dackorszak és társai nyavalyáit. Hát kellett ez nekem?!
Azonban már elkezdtem tervezni, hogy ha egy kicsit nagyobb lesz Bogyó, akkor megint mehetünk kirándulgatni hétvégente, és az milyen jó lesz. A többi hülyeséget meg kisöpörtem magamból, hisz ha az elsőnél átugrottam eme akadályokat, akkor talán a másodiknál is menni fog.
Zizik
