Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Életünk legnehezebb döntése: elengedtük ikerbabáinkat

 
Előzmények>>> Kaptunk egy hét gondolkodási időt. Tudom, ez kevésnek hangzik, de ekkor már tízhetes terhes voltam, és az idő szorított minket. Tehát hazajöttünk és megbeszéltük. Hogy miért döntöttünk úgy, hogy a redukció mellett döntöttünk, nem fejtem ki, úgyis lesz olyan, aki megvet minket ezért. Annyit kell tudni, nem volt könnyű döntés, és mindig velünk...
A bejegyzés folytatódik
 

A hatodik lombikból hármasikrek lettek

Előzmények>>> Reményekkel teli vágtunk bele a hatodik beültetésbe is. Addig egy kicsit töltődtünk, én méregtelenítettem ezerrel. Eljött hát a július és...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem kaptam meg az ikerbabáimat a császár után

A kórház neve: Róbert Károly Magánkórház A szülés időpontja: 2017 február A kórház állapota: Kívül-belül rendben (belül nagyon jó). Mellékhelyiségek/zuhanyzók...
A bejegyzés folytatódik
 

Soha többé nem szülök! Gratulálok, ikreket vár!

Az első történetemet már olvashattátok itt, az oldalon. Azt azzal zártam, hogy soha többé nem szülök. A kislányom két és féléves volt, amikor fent jártunk Budapesten...
A bejegyzés folytatódik
 

Tízen álltak az ágyamnál, amikor megszültem az ikreimet

Olyan jó olvasni a sok posztot, ami megjelenik! Most én is szeretném megosztani veletek az ikerszülésem történetet, hátha erőt adhatok ezzel más anyukának, aki fél az...
A bejegyzés folytatódik
 

Hetes ikrekkel lett terhes, megtartotta mindet

Ritkaságok között is kiemelkedő esetként koraszülött hetes ikrek jöttek világra Des Moines-ben (Iowa állam, USA) 1997. november 17-én, ezzel beállítva a túlélő hetes...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem akarták a sziámi ikrek, hogy szétválasszák őket

Napjainkban egyre kevesebb sziámi iker születik a fejlett diagnosztikai eszközöknek köszönhetően (ahol ezek elérhetőek), és a megszületett sziámi ikrek szétválasztásában...
A bejegyzés folytatódik
 

Meglepetés a szülőszobán: a nagyinak ikrei születtek

Én a nagymamám szüléstörténetét szeretném elmesélni, pontosabban azt, ahogyan apukám és az ikertestvére születtek. 1969-ben járunk, egy vidéki kisvárosban. A...
A bejegyzés folytatódik
 

Tízévesek lettek a leghíresebb nyolcas ikrek

Natalie „Nadya” Suleman 2009-ben adott életet Amerika történelmének leghíresebb nyolcas ikreinek. Akkoriban sokan támadták és felelőtlennek tartották az édesanyát,...
A bejegyzés folytatódik
 

Láttam az ultrahangon, ahogy az ikerbabám pisil

Amikor engem vártak, még csak a népi hagyományok alapján lehetett jósolni arról, hogy vajon majd apukám keresztnevét öröklöm-e, vagy egy hangzatos lánynevet kapok majd...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(40)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (69)Akác (48)allergia (28)Almajemima (31)alvás (39)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (191)anyaság (214)anyatej (20)anyós (30)apa (68)apanapló (23)autizmus (42)baba (36)babanapló (113)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (140)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (25)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (237)családtervezés (49)csecsemő (49)csecsemők (48)császármetszés (193)Down (33)drlucifer (36)egészség (93)erőszak (53)etetés (38)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (338)gyereknevelés (467)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (37)halál (59)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (79)húsvét (39)ikrek (88)interjú (63)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (200)iskolakezdés (31)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (35)Juditty (119)játék (68)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kirándulás (21)kismama (1044)kiállítás (27)koraszülés (31)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (325)könyv (94)könyvajánló (50)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (21)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mindy (31)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (114)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (209)nevelés (65)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (81)(32)nők (61)oktatás (106)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (25)PR (27)program (44)programajánló (194)programok (22)pályázat (28)párkapcsolat (85)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (95)segítség (23)Shadow (94)sport (27)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (123)születés (22)születésnap (34)szülés (1170)szüléstörténet (669)szülő (31)tanulás (38)terhesnapló (737)terhesség (1317)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (39)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (812)ultrahang (47)utazás (68)Vakmacska (576)Vemhes Tevelány (29)vetélés (52)vicces (66)videó (44)válás (35)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (64)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (45)