Ismerős anya a játszón. Így év vége felé természetesnek tűnik, hogy megkérdezzem, hogy megy nekik az iskola, meg persze könnyű nekem, némi linkeskedés után összekapta magát a gyerekem, de a linkeskedés se vitte a „jól megfelelt” szint alá, ahonnan ismét a jeleseket célozta meg.
Jaj, ne is mondd, matekból van több egyese is, megbukik szerinted? Nézek, mint a luki nyúl. Másodikban?!
Maja ráadásul se nem butus, se nem hm, alulmotivált vagy magatartászavaros. Direkte lelkes-szorgalmasan kezdte a sulit, túlteljesítette még a szorgalmi feladatokat is, írt és olvasott veszettül, állítom, több könyv fordult meg a kezében már első félévben is olvasás céljából, mint az enyémnek, hiába olvas a saját gyerekem is tökéletesen. Aztán kiderül, hogy Maja egyesei nem mind a tárgyi tudásnak szóltak, hanem mindenféle füzetotthonhagyás, leckenemcsinálás is bejátszott. Maja igazi bölcsésztípus, verset költ és ábrándozik, arra kevésbé figyel, hogy minden ceruzája katonás rendben sorakozzon, vagy pontosan pakoljon a B hétre, Maja anyja pedig százfelé szalad, az a típus, aki harminc órát akarna teljesíteni huszonnégy alatt, a tanító néni meg nyilván nagyon fontosnak tartja a pontosságot és az odafigyelést is, beleunt, hogy drága kicsi Maja, nincs az ablakra felírva a szabályjáték, se a szorzótábla, figyeljél már ide egy kicsit.
Ezzel együtt, laikusként úgy tűnik, főleg nem Maja sara a dolog, ha nem is egy matekzseni, de valószínűleg képes lenne négyes-ötösre is teljesíteni az anyagot, ha gimnáziumban nem is fog valami fényesen menni a függvénytan meg az n dimenziós sokszög. Odáig már sikerült eljutni, hogy a szülők az iskolára mutogat, az iskola pedig a szülőre, a szülő meg mély sóhajjal közli, hát igen, valószínűleg tanárt kell mellé fogadni majd.
Bősz Vekerdystaként közbevetem, ha általában sem túl jó a viszony Maja és az alsós osztályfőnök közt (nem az), akkor nem gondoltak-e iskolaváltásra, bár két év alatt az osztálytársaival már biztos jól összeszokott, de nem kéne megelőzni a további lemaradást, tiszta lappal kezdeni? „Hogyan gondolod, hordjam háromfelé őket, a Robi megölne, ha a Maja miatt másik iskolába kéne neki is járnia” – jön a gyakorlatias válasz. Na ja, a hatodikos Robiról elfelejtkeztem, neki semmi baja se tanulással, se osztálytársakkal, köszöni, jól van, esze ágában sincs másik iskolába menni. Kétfelé meg már úgyis menni kell minden reggel, a bölcsi a másik irányban van.
De így mi lesz Majával, aki már most kezdi elkönyvelni magát matematikai antitalentumnak, és tetézve a bambulást, verset ír a matekkönyv alatt, ha már úgysem érti, amit magyaráznak? Létezik olyan magántanár, aki folyamatosan felfelé szalad vele majd a lefelé haladó mozgólépcsőn, hogy átverekedje magát az egyre szigorodó követelményeken? A tanító álláspontját is értem, ha Viki, Péter és Krisztián is érti, meg a többség a huszonnyolc fős osztályban, akkor nyilván Maja készülékében a hiba, kedves szülő, magának csak három van, talán könnyebb, mint nekem a huszonnyolccal. Saját tanítványát pénzért nem korrepetálhatja, ingyen ideje nincs, ő az órán úgy érzi, megteszi a magáét.
Van rokonom, ahol a most már diplomás lányuk elfogyasztott vagy öt magántanárt, nagyjából ötödik általános és érettségi közt, változó tantárgyakkal. A felszín sikert mutat, Kata leérettségizett, majd az utált tantárgyaktól szabadulva boldogan diplomázott olyasmiből, ami érdekelte. De ez nehéz és vagyonokba kerülő út, biztos, hogy csak így mehet? És könyörgök, másodiktól?
A kisördög bennem folyton azt hajtogatja, hogy nem Maja és a tananyag közt feszülhet az igazi konfliktus. Megcsillan főiskolai matektanárom szemüvege az emlékek közt. „Maguk értékelhetetlenre írták a zárthelyit, pedig legalább négyes érettségivel érkeztek, nem is akármilyen iskolákból, nyilván bennem volt a hiba, hogy nem bírtam magukkal megértetni az anyagot. Kérem, mindenki jelenjen meg legalább hat héten át a felzárkóztató foglalkozásaimon, kedd fél négy és öt között, ahol személyesen foglalkozom mindenkivel, ha kell”. Hatunkból öten jártunk nem hat hétig, hanem fél évig, ingyen és bérmentve, hármasnál rosszabb vizsgajegye-szigorlatjegye nem lett senkinek.
Szóval, ha a sztorinak bukás a vége, tűnődöm, ki bukik valójában. Maja, a tanár, a tankönyvek-feladatlapok vagy a szülők? És hol a kivezető út? Talán az alsó tagozatban még be lehet hozni a lemaradást, az alapok alapjainál. Ötödiktől már aligha, vagy sok-sok különórával, verejtékkel és utálkozással. Pedig ha megtalálják a varázsszót, még az is kiderülhet, Maja cseppet sem tehetségtelen, csak valahol eltévedt a számok labirintusában. Meg kell fogni a kezét és kivezetni onnan. Amíg még lehet.
Vakmacska
