„Tegye fel a kezét, aki megfogadta hogy arra  a „xopgi%=)%)=”, „%/=)%/%)=” munkahelyre vagy pozícióba semmiképp nem fog visszatérni!” - mondja  Gáspár Katalin grafológus az álláskeresésről, karriertervezésről szóló előadás után, mikor röviden arról beszél, mire használhatják és mire nem a munkaadók vagy leendő munkaadók  a kézírásunkat.  Kezek lendülnek a levegőbe.

„No, és ki az, akit visszavárnak, és vissza is tér?” - ismét lendülnek kezek a levegőbe. Hová álljanak a belgák? - morgom magamban, akik úgy érzik, sem munkahelyük, sem pozíciójuk nem „’”=)/=%)!%” és mégsem térnek vissza… mert nem térnek vissza, így aztán a Katona Erzsébet által bemutatott munkaerőpiaci helyzetben találják magukat. Álláskeresés GYES után. (A konferenciáról szóló beszámoló első részét itt olvashatod)


Anya dolgozik, ez eddig sem volt újdonság, de anya most munkába áll, kezdi Katona Erzsébet, ez viszont újdonság, és ez jó esetben egy közös családi projekt, aminek része a többi családtag is, férjestül-gyerekestül. Demográfiai, szociográfiai elemzéseket idéz, illetve rákérdez, tudja-e valaki, mi az a HTB? Háztartásbeli, így jelölték annak idején, aki „nem dolgozik, CSAK otthon van”.  Aztán kilépnénk ebből a státuszból (ami van, akinek öröm, van, akinek kevésbé testhezálló feladat), ki így, ki úgy. Van, akit visszavárnak a régi munkahelyre, de vannak, akiknek más utat kell vagy akarnak keresni maguknak. Ha megszületik a nagy elhatározás, vagy kizavar a piacra a muszáj, a nő szembesül is mindjárt az első problémával, hogyan találja fel magát a munkaerőpiacon, ahol már elsősorban nem anya, hanem munkavállaló lesz.  


A magyar munkaerőpiac nem csak énszerintem problémás, Katona Erzsébet is idézi a kutatásokat, amelyek alapján a piac elutasító a kisgyermekes munkavállalókkal, ráadásul ez esetben a magyar nők családcentrikussága sem épp előny. Erzsébet egy korábbi kutatást idéz, amely szerint a közvélekedés sanyarúnak látja a munkába visszatérni kívánó kisgyerekes nők helyzetét (részletek a táblázatban).
 
Bár a 60-as-70-es évek tradicionális szerepfelfogása és munkamegosztása némileg változott mára, egyre több a megnőtt az anyagi kényszer nélkül is – elsősorban részmunkaidőben – munkát vállalni kívánó nők aránya.  Ma a megkérdezettek szerint 49% - nehéz a karrier, a munkahelyi előmenetel és anyaság összeegyeztetése. Polcz Alaine megállapítása szerint keletebbre több a segíteni hajlandó családtag és nagymama, míg nyugatabbra több megfizethető szolgáltatás áll a nők rendelkezésre, itthon mindkettőből kevés van. A magyar nők keveset alusznak és sok házimunkát végeznek (azt már én, illetve Szelényi Zsuzsanna múlt heti Magyar Narancs-cikke tesszük hozzá, hogy ezt ráadásul sok esetben helyénvalónak is találjuk és el is várjuk magunktól). A nők keresetére viszont legtöbb esetben szükség van.
Márpedig aki úgy indul neki a munkakeresésnek, hogy „kéne valami állás, ahol nem várnak túl sokat, időben érek mindig oda a gyerekekért, és legalább a számláimat ki bírom fizetni belőle…”  az nem feltétlenül fog olyan munkát kapni, amit valóban szívesen végez.

Önismeret, önismeret, önismeret – és felkészültség. Az alábbi ábra is erről szól, a kör különböző pontjain található kérdéseket jó volna végiggondolni, mielőtt bármilyen, munkakeresési célú cselekedetbe fognánk. Jó tanács: legalább magunknak ne vetítsünk.
 
      
Ha pedig már tisztában vagyunk azzal, mit is szeretnénk, már sokkal tudatosabban kezdjük el figyelni, vajon melyik álláshirdetés keres épp minket, vagy hol vannak azok a lehetőségek, amelyek semmiféle újságban nem jelennek meg, és egyetlen internetes állásportálon sem tétetnek közzé, de ha ügyesek vagyunk, némi szerencsével rájuk találhatunk – és ott hamar kiderülhet, éppen minket keresnek – méghozzá úgy, hogy esetleg versenytársunk sincsen.
Ha a hagyományos terepen maradunk, akkor is többféle céget, többféle csatornát látunk magunk előtt. Nem árt magunkkal is tisztázni, hol dolgoznánk a legszívesebben – kis, hazai cégnél vagy inkább nagy, nemzetközi multinál, sok hirdetésnél pedig nem tudjuk, igazából kihez jelentkezünk, mivel egy munkaközvetítő vagy fejvadász céggel állunk szemben, akik „előszűri” a jelentkezőket, mielőtt a valódi megrendelő kilétére fény derül (visszautalnék nyári interjúalanyom, Ruff Gabi megjegyzésére, miszerint a leendő munkatárssal szemben támasztott elvárások általában magasabbak, ha közvetítő cégen keresztül akarják őt megtalálni, dolgozzon meg a pénzéért a fejvadász….). A hirdetések közt jócskán akad lejárt szavatosságú, sőt kamu hirdetés is, utóbbi segítségével az állásportál vagy közvetítőcég lényegében önéletrajzokat gyűjtöget.

Ha van munkakör, amire szívesen jelentkeznénk, akkor először is, jön a sokak által utált feladat, megírni-aktualizálni az önéletrajzunkat. Ezután jöhet a motivációs levél. Mivel vannak általános ajánlások, sokan (köztünk én magam is) vért izzadunk, hogy mondjuk húszévnyi munkatapasztalatot hogy sűrítsünk két db A4-es oldalba (ennél hosszabbra nagyon ritkán érdemes hagyni), ne legyen sem túl részletes, sem túl általános, kiemelkedjenek az elért eredmények, és az ajánlott táblázatos forma korlátait se kelljen túllépni. Aki nagyon szenved, kérhet segítséget – a poszt végén felsorolok pár non-és forprofit lehetőséget, ahol segíthetnek profi CV-t gyártani az először kusza adathalmaznak látszó rémes kupacból.
Aztán a fénykép. A profik tanácsa: ne legyünk restek beruházni egy profi portréba (ezittareklámhelye, a BA stábjában is van profi fotós…), de legalább csináltassunk egy normális igazolványképet, normális frizurával és ruhában, a spagettipántos top és az Amy Winehouse-smink éppúgy kerülendő, mint a boszifrizura, nézzük meg a képet, és tűnődjünk el előbb, ez alapján mi felvennénk-e magunkat.

Mivel leginkább elektronikus formában küldjük, még a file neve sem mindegy, ne küldjünk MamiOneletrajz1. doc nevű állományt, se Vivike CV-je file-t. Mivel a személyzetis vagy fejvadász kap naponta ötven CV-t esetleg, nagy szívességet teszünk neki, ha teljes nevünk szerepel az állománynévben, mivel mentés után nem kicsi segítség a név, amikor a mi anyagunk után kutakodik éppen a mappájában.

Ezután az e-mail cím jön: NE küldjünk plazacica@akarmimail.com vagy bubu666@... típusú címről komolynak szánt irományt, önéletrajzot! Erőltessük meg magunkat, hogy létrehozzunk egy saját nevet tartalmazó postafiókot, akár erre a dedikált célra, ahol leendő munkaadóinkkal tudunk levelezni. Egyéb elérhetőségeinket (postacím, telefonszám) pedig többször is ellenőrizzük, nehogy valaki mást csörögjön fel a jó szándékú HR-es helyettünk, aki akár le is csaphat az égből pottyant álláslehetőségre.

A motivációs levél. A jó tanács itt ez: ne írjunk regényt, kerüljük a közhelyeket, az ömlengést és az önfényezést, soha ne írjuk megszólításnak: „Tisztelt „Cím!” „Hölgyem/Uram!” vagy éppen „Tisztelt hirdető!”, és lehetőleg ne azt írjuk motivációként, hogy azért jelentkeztünk, mert azt hallottuk, az Önök cégénél sokat lehet keresni.  A helyesírási hibák is elriaszthatják a leendő munkaadót, idegen nyelven pedig az adott nyelvhez tartozó kultúra szokásait is érdemes figyelembe venni.

Ha pedig az első körben kiválasztanak minket, jön az interjú. A „mit tud?” részt már kevésbé fogják kérdezni (ha nem tudjuk, amit tudni kell, be se hívnak, ha mégis kíváncsiak még valamire, akkor viszont akár le is tesztelhetik valamilyen tesztfeladattal…), a  „Mit akar?” kérdéskört is rövidebben elintézhetik, viszont nagyon n figyelhetnek a „Mennyire jó?” kérdéskör személyiségjegyeire.
 


És ha egy amerikai írónő mondását vesszük figyelembe, itt lép be az, hogy az emberek hajlamosak elfelejteni mit mondunk, talán azt is, mit tettünk értük, de azt a legkevésbé, miféle érzelmeket váltunk ki belőlük – egyszóval a stílusunk döntő lehet. Az előadás a már sok helyen használt agresszív-szubmisszív-asszertív hármast mutatta be. Az agresszív stílust sajnos nagyon is jól ismerjük: fenyegető arckifejezés vagy hang, nyomulós testtartás, lehengerlőnek szánt viselkedés. Állásinterjún nem sokkal jobb a „bocsánathogyélek” típusú alárendelődő, szubmisszív viselkedésforma sem, a nyámnyila-önállótlan munkatárssal is meggyűlhet a munkáltató baja (azt már csak én teszem hozzá, hogy a kettő keverékével is találkoztam, ami rosszabb volt bármely „tiszta” típusnál, őket nevezi a szakzsargon „alamuszi nyuszinak”).  Legcélravezetőbb az asszertív viselkedés, tehát az agresszivitás nélküli, barátságos határozottság, illetve azon viselkedés, amikor látható rajtunk, egy mindkét fél számára előnyös „üzletet” szeretnénk nyélbe ütni.

Készüljünk fel nemcsak az esetleges kényes kérdésekre, legyenek olyan válaszaink, amelyek időt adnak a gondolkodáshoz. Így nem fogunk Ádám, Évánál elkezdeni „az úgy volt …” mesét, és nem is mondunk olyat, amit később megbánnánk, hogy „nem így akartuk, csak így sikerült”.  Arra is készüljünk fel , hogy felszólítanak, kérdezzünk: készüljünk előre a cégből is, rákérdezhetünk a munkakör részleteire, a kiválasztási folyamatra (lesz-e még egy kör), a legfontosabb célokra, szempontokra. 

Ne feledjük – létezhetnek „rejtett elvárások” is, amik sehol sem jelennek meg „hivatalosan”. „Foglaljon helyet” – mutat az interjúztató maga elé a karikatúrán, amin percekig vihogtam, ugyanis az „IKEA állásinterjú” feliratot viselő vicces képen jól látszik, az interjúalanyt egy lapraszerelt szék várja csupán, mielőtt helyet foglalna, azt bizony össze kell raknia. „Rendben, fel van véve” – veti oda egy másik vicces képen az interjúztató a legalább E kosárral rendelkező ifjú álláskereső hölgynek, aki még a bemutatkozáson sem esett túl. Hát igen, ezek sajnos néha kivédhetetlenek, ráadásul azzal is szembesülhetünk, hogy a hirdetés feladása és az interjú időpontja közt is változhatnak az elvárások, könnyen lehet kétműszakos, vagy gyakori utazást kívánó munkakör a sima irodai munkaként meghirdetett állásból. Hja kérem, meggondolták magukat.

Létezik a telefonos interjú is – itt a Bezzegen is számoltak már be arról, hogy vécéről felpattanva, vagy üvöltő gyerekkel a kézben érte őket a Nagy Lehetőség. Inkább kérjünk elnézést, és mi hívjuk vissza őket (ne mi szabjunk feltételt azzal a mondattal, hogy: „Most nem jó, hívjon egy óra múlva!”), ne csicseregjünk, maradjunk a tárgynál, a telefonos interjúnak is a szűrés az elsődleges célja, és egy rossz mondattal kipottyanhatunk a rostán.

Ha túlestünk az interjún, külföldön elterjedtebb a pár mondatos utólagos köszönőlevél, amit az interjút követő 3 napban érdemes csak elküldeni, kitűnhetünk a többi jelentkező közül vele. Ha pedig nem miránk esett a választás, higgyük el, ettől még nem kell, hogy porrá váljon az önbecsülésünk. Egy-egy jó pozícióra több százan is jelentkezhetnek, ezért az álláskeresés hosszú ideig is eltarthat. Ne veszítsük el lelkesedésünket, és a sokadik jelentkezést is „szabjuk testre”! A kétszáz kiküldött és válasz nélkül hagyott pályázat egyik oka épp az lehet, hogy ugyanazt küldtük ki kétszázszor, de egyik cég sem ismert magára a tartalmában.

Ha már az álláskeresési periódusról van szó, itt érdemes megemlíteni, hogy számos nonprofit és forprofit szolgáltatás segíthet a munkakeresésben. Több álláskereső portál ajánl CV-íráshoz (idegen nyelvűhöz is) segítséget, nyelviskolák az idegen nyelvű állásinterjúra készíthetnek fel, míg szakértők ajánlhatnak személyiségtesztet, karrier-tanácsadást, a konferencián résztvevő Alitera is ajánl ilyet (Katona Erzsébet blogján pedig az ő szemszögéből is olvashattok a konferenciáról).

A nonprofit női szervezetek sem tétlenek: a Jól-lét alapítvány már régóta kínál (önkéntesek segítségével) karrier-tanácsadást álláskereső nőknek (főleg gyesről, gyedről visszatérteknek), illetve elindult az online Női Klikk állástaláló tréning is ősszel, ami helyfüggetlenül kínál segítséget gyakorlati kérdésekben, illetve a nélkülözhetetlen önismeret megszerzésében. Az alapítvány honlapján nem mellékesen valódi állásajánlatok is találhatóak. Az egyik házigazda, a Tudatos Életért Egyesület  partnereivel együtt hozta létre a Szülőnavigátor programot, amelynek része volt ez a konferencia is.  A Tudatos Életért Egyesület „Hogyan készüljünk fel a sikeres állásinterjúra?” címmel nyomtatott kisokost is készített, amihez pár száz forintért, illetve bizonyos esetekben ingyen hozzájuthatunk.

Tehát ha látszólag egyedül is vagy, azt kell mondanom, ha akarod, nem vagy egyedül. Az önismereti munkát, saját céljaid megfogalmazását persze senki sem spórolja meg neked, de segítséget tudnak adni. Hogy valóban oda juss el, ahová szeretnél, ne csak oda, ahová nagyon muszáj.

Vakmacska