Minden munkahelyen támogatnám a szabadság utáni beszoktatás bevezetését. Mondjuk, először csak bemész kávézni meg ebédelni, aztán két órára, és egy hét múlva jöhetne az első munkanap. Még tán nemzetgazdasági haszna is lenne… sóhaj.
Ehelyett a főnököm idén is elsütötte a „Boldog új évet, kollégák” köszönését a nyitóértekezleten, a következő pillanatban túl voltunk egy pótvizsgáztatáson (jelentem, átengedtem azt, akinek fontos, hogy folytathassa a tanulmányait), idén is volt elsőnapos ofőóra-maraton és gólyanap. Most meg ülök, nézek kifele a fejemből, és megállapítom, hogy eltelt három hét. Mivel is?
Új osztályom van, nálunk ők a kicsik, akik nemrég még nagymenő nyolcadikosok voltak. Ott ül a kocka srác, az alfanőstény, a nörd rocker, a jótanuló-jósportoló, meg a kevésbé az. Talán nálunk az lesz. Lehet, hogy életük legizgalmasabb négy éve kezdődik most, enyém a megtiszteltetés, hogy kísérhetem őket. Hová is? A Nagybetűs Élet kapujába? A munkaerőpiacra? Az egyetemi felvételihez? Meglátjuk.
A felnőttképzésben látom, hogy mennyire küzd az, aki egy épphogy kettes átlagú érettségit összekapart magának. Nehezen tanulja meg a kézfej csontjait, a statisztikát vagy a vállalkozás alapításához köthető ismereteket. Nehezen veszi fel a ritmust és könnyen hibáztatja az oktatási rendszert, a szar tanárokat mindezért.
Vállalati tréningjeimen látom, hogy mit vár majd el a munkaerőpiac a mai kamaszoktól, akik persze lusták, motiválatlanok, be se mennek dolgozni, de ha bemennek, akkor is minek, úgyse értenek semmit. A negyvenes vezetőik bezzeg a maguk idejében megbecsülték magukat, dolgoztak egész nyáron, hogy meglegyen a BMX, és mindenekelőtt betartották a szabályokat. Ugyanezek a vezetők aztán hazamennek a kamasz gyerekeikhez, és nem értenek semmit. Hja kérem, a kognitív disszonancia nagy úr.
Gyakornok kollégáimon látom, hogy mivé lehetnek azok, akik megtalálják a pályájukat, akiknek a munkája a szemem előtt válik a hivatásukká. Bár mindenkinek jutna ebből az áldásból!
És itt vagyok én, rajtam is múlik, hogy milyen világ lesz 20-25 év múlva: mögöttem az időskoromban megvalósuló társadalom alakítói. Ha csak rajtam múlik, mernek majd kérdezni, mernek gondolkodni. Nem félik felrúgni a szabályokat, ha jó célt szolgálnak vele. Kilépnek a dobozból, és sosem hagyja el őket az erkölcsi érzék.
Szóval távlati célom már van. Ehhez kell felépítenem négy év ofőóráit, kirándulásait és programjait. Ezt kell szem előtt tartanom, amikor értékelek, osztályzatot adok, amikor közösséget gondozok, amikor irodalomról és művészetről beszélgetünk. Ezért csinálunk inkább csoportmunkát és projektet ahelyett, hogy valamiféle magaslatról osztanám az észt állandóan. (Mindenki nyugodjon meg, azért osztom is épp elégszer, ezek a tanarak már csak ilyenek.)
Ott ülnek a padokban, bandáznak az udvaron, bagóznak a sarkon túl, televisítozzák az épületet, és várnak tőlem egy csomó dolgot, lehetőséget, irányokat, támogatást, elfogadást. A végére a nagyszájúból emberjogi ügyvéd lesz, a kockából a Mars terraformálását megalapozó feltaláló, a zöldhajúból szemléletformáló művész. Vagy csak jó idegenvezetők, grafikusok, rendszergazdák, több nem is kell. Bármelyikükhöz is megy majd a lányom gyakornoknak, jó főnöke lesz.
Hiába, az egyik legmenőbb munka az enyém, nem is fáj, csak ha röhögök.
Fák Jú Tanárnő
Nézd csak! A szerző további írásai:
Fogom-e szeretni a kamasz gyerekemet?
Évet ismétel a gyerek. Tragédia?
Nyári szünet: Mi lesz a kölykeinkkel?
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
