Tanév vége tanárszemmel
Valamikor réges-régen egy messzi-messzi galaxisban szeptember 2-án a jól sikerült gólyanap végeztével egy kolléganőmmel megittuk a tanév második, és hosszú ideig utolsó hosszúlépését/nagyfröccsét egy megfelelő műintézményben. (Igen, én is érzem, hogy ez tré, szerencsére nem felejtettünk el álbajuszt húzni erre a felvonásra.) Ültünk a kutyakakás belvárosi utcára nyíló teraszon, és egyetértettünk abban, hogy most jó nekünk. Kihasználtuk a szusszanásnyi időt, amit kollégaként nyugodtan, a hátunkat simogató napfényben tölthetünk. Sokáig nem lesz ilyen, hosszú sivatagi menetelés elé nézünk idén is. Marchez ou crevez.
Most június 12-e van, még/már csak egy hét van hátra a tanításból. Most még nehezen megy az összegzés, de nekifutok, ez mozgósítja az utolsó tartalékokat az utolsó hétre.
Oktattam, neveltem, és sok energiát kaptam a gyerekektől. A kilencedikesek kamaszkoruk teljében vannak, csak az nyugtat valamelyest, hogy a szüleiknek még nálunk is szarabb nehezebb lehet. Az érettségi túl messze van ahhoz, hogy tartsanak tőle, és túl közel a nyolcadik, amikor ők voltak a menőség netovábbja. Zúdulnak a hormonok jobbra-balra, az egyik pattanásos, a másik mutál, a harmadik ellenségesen pislog a növesztett rockerséró alól, a lányok pendliznek a díva és a kislány szerepek között. Mindegyikükben látom a kamaszkori magamat.
Segíthettem, amikor megengedték, és sokszorosan visszakaptam, amit adtam.
Két srác megkérdezte, hogy melyiküket szeretem jobban.
A figyelemzavaros eldicsekedett az osztályfőnöknek, hogy szerintem előnyére változott, és javult a magatartása. (Aztán persze visszaállt minden, de sebaj, a kis lépés is lépés, nyehehe.)
Óra után ott maradtak a teremben szöszölni, csak hogy mintegy véletlenül kérdezhessenek valamit.
Őszintén felháborodtak azon, hogy Odüsszeusz megcsalta Pénelopét.
Osztálykiránduláson megkérdezték, hogy ehetnek-e fagyit. (Persze édesem, de ne túl sokat, ki ne taccsold a kalandparkban.)
9 hónapig próbáltam eltitkolni, hogy akkor is szeretem a legtöbbjüket, ha dumálnak az órán. Persze rájöttek.
Most június 12-e van, még/már csak egy hét van hátra a tanításból. Megvolt a marchez, de a crevez is, semmi bajunk nincs igazából, csak a beleinket húzzuk magunk után. Oázis persze sehol, a nyár a legtöbbünknek csak új nehézségeket tartogat. Szülők és tanárok (néhányunk 2in1) próbáljuk összeegyeztetni a munkát és a családot, aggódunk, mi lesz a kölkeinkkel. A gyerekek közül sokaknak nem jut felhőtlen pihenés, biztonságban eltöltött szabadidő.
Kérdezgetem a kamaszaimat, mi lesz a nyáron. Aki elmúlt 16, szeretne dolgozni valamennyit, ennek mindig örülök, komoly jellemfejlődést látok azoknál, akik kipróbálják ezt a fajta felelősségvállalást. Néhányan javító vizsgára készülnek, velük össze kell még állítanunk egy ütemtervet.
Nagyon, nagyon kevesen mondták, hogy elmegyünk anyáékkal egy hétre a Balcsihoz/nagyihoz/akárhová pihenni. Ehelyett az egyedül vagyunk anyával/apával, sokat dolgoznak, nem fér bele. De nem baj, majd a haverokkal elmászkálunk ide-oda. És van olyan, aki remegve várja, hogy egész nap játszhasson a gépen.
Faragjuk, faragjuk őket, ahogy tőlünk telik. Mi lesz belőlük?
Fogpiszkáló, ha el nem basszuk.
Fák Jú Tanárnő
Nyári szünetről, gyereknevelésről itt olvashatsz még:
Ne nyúzd a gyereket nyáron tanulással!
Nyári szünet: kaland vagy szívás?
Hova a fenébe tegyem a gyereket a nyári szünetben?
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
