Hollandrémület autizmus óvodások

A következő néhány posztban az intézményekkel kapcsolatos jó és rossz tapasztalatainkról írok majd.

Röviden a rendszerről: 16 hét gyes után – szerződéstől függően – mindkét szülőnek jár fizetetlen szabadság, amit a munkáltatóval egyeztetve lehet különböző konstrukciókban kivenni. Itt – akármit szeretnék is én - a főnökömnek vétójoga van. A bölcsődékről itt már írtam pár évvel ezelőtt.

Röviden összefoglalva a rendszer azoknak, akik nem érnek rá elolvasni:

A bölcsőde Hollandiában kb. 12 hetes korban kezdődik és négyéves korig tart. A négyéves plusz egy napos gyerek iskolába megy akkor is, ha a születésnapja májusban van. Van, ahol vannak külön bébi- és „nagy” csoportok (0-2; 2-4), és van, ahol a gyerekek együtt vannak (0-4).

0-4 éves vertikális csoportban maximum 16 gyerek lehet egyszerre (3 hónapostól négyéves korig). A babák száma limitálva van négyre. Hat gyerekenként van egy nevelő. Két héttel előre kell leadni, hogy melyik napokra kér az ember bölcsit. Lehet fél- és egész napot választani (mi nem órák, hanem félnapok után fizetünk). Ebből következik, hogy a csoport összetétele változó és a gondozónők száma és személye is. Nálunk a bölcsődei gondozók kivétel nélkül családanyák, akik részmunkaidőben dolgoznak. Általában heti 16-20 órás szerződéssel, nem is feltétlen minden héten ugyanazon a napon. Ezt azért mondom el, hogy lássátok, hogy itt a gyerekeknek viszonylag sok (kb. 6-8) felnőttet kell megszoknia és korántsem biztos, hogy a kisbarátja is azokon a napokon jön mindig, amikor ő.

A 0-2 és 2-4 éves csoportokra hasonló szabályok vonatkoznak, de más képlettel számolják a szükséges nevelők számát.

A csoportokhoz külön hálószobák tartoznak bébiőrrel, így biztosított a maximális rugalmasság a napirend tekintetében. Ugyanígy étkezésnél is figyelembe veszik a gyerek „különös” igényeit, legyen az egészségügyi, vallási vagy bármilyen más okból.

A rendszer nem állami, durván fizetős: egy szolgáltatás, ahol különböző cégek versenyeznek egymással. Ennek alapján senkit nem utasíthatnak el alapból a felvételtől. Az SNI gyereket is oda íratom, ahová én akarom. Mivel nagyon korán kezdik a csoportos szocializációt, ezért ők is megtanulják azokat a szabályokat, amik kellenek – auti , ADHD-s… gyerekeknek sokat segít ez, mert nem relatíve nagy gyerekként, kialakult rendszerből (otthon, anya mellől) kiszakadva kell egy újba beleszokni, elkezdeni alkalmazkodni másokhoz. Mondhatni, ebbe nőnek bele. Nem hallottam olyanról, hogy valakit eltanácsoltak volna bölcsődéből, de nem zárom ki, hogy előfordul.

Soma 7 hónaposan került be az első csoportjába (erről a csoportról szól a fenti poszt). Itt, ahogy már írtam máskor is, nagyon jó nevelők foglalkoztak vele. Gyorsan felismerték, hogy mennyire fontos neki a kiszámíthatóság, és mindent megtettek, hogy biztonságban érezze magát. Vették az időt és fáradságot, hogy megtanítsák pohárból inni és elfogadtassanak vele új ételt (ez így egyes szám, de nekik sikerült utoljára). Szóval ez egy olyan csoport volt, ahová tényleg bizalommal adtuk a gyereket, tudtuk, hogy jó kezekben van. Felmerül a kérdés, hogy miért jöttünk el akkor? Kétéves kora után, pont, amikor a kisöccse is született, egyszerre 4 baba került a csoportba, és volt köztük 1-2, akik sokat sírtak. Soma hangérzékeny autistaként borzalmas nehezen viselte ezeket a helyzeteket. Tipikusan reggel 8-kor, amikor vittük bölcsibe, bekéredzkedett az ágyába, és ha tehette volna, ott maradt volna egész nap.

Nem kellett sok idő, hogy lássuk, ez így nem mehet sokáig, lépni kell.

A kritérium egyszerű volt, kell egy 2-4 éves csoportot találni a gyereknek, ahol nincsenek együtt a babákkal. 40 kilométeres körzetben 2 db ilyen csoport van. Az egyik a lakásunkhoz, a másik a munkahelyünkhöz közel. Úgy döntöttünk, hogy a lakásunkhoz közelit nézzük meg először, hiszen később, ha barátai lennének, akkor az lenne a kézenfekvőbb, ha ott vannak helyben, ráadásul ez egy „natuurpeutergroep”, ami azt jelenti ,hogy a napok nagy részét kint töltik az erdőben, udvaron – ezeket meg Soma nagyon szereti.

Elmentünk ismerkedni, vittem magammal Somát is. Nem hiszek a titkolózásban, így az első alkalommal elmondtam, hogy a gyerek épp kivizsgálás alatt áll autizmus alapos gyanújával, nem eszik mást, csak joghurtot és kekszet, és nem bírja a zajt, különösen a babákét, a hollandja pedig erősen le van maradva. Mondták, hogy semmi gond, úgyis külön vannak, kaját küldjek a gyerekkel stb., szóval abszolút pozitív képpel távoztunk. (Sikerült jól megvezetni, na. Nem vagyok rá büszke, de ez történt).

A feketeleves nem sokkal az első napok után következett. Először is kiderült, hogy délutánonként és heti két napot össze vannak vonva a babákkal, és ez egy hónappal később állandó lett, miután eladták az épület egy részét, így nem volt hová menni. Ráadásul az eladott részben naphosszat ment a fúró, ütvefúró, flex és barátai, mivel átépítették. Az is kiderült, hogy bár kértem és rábólintottak, nem rakták a gyereket külön aludni, hanem a nagy hálóban kapott helyet, ahová a babákat is fektetik, akik bizony sírnak. Soma így pár hét után már nem akart délben aludni. Amikor kint voltak, az jó volt, ott tényleg csak a nagyobb gyerekek voltak, azt még élvezte is kb. Viszont szinte mindennap arra mentünk érte, hogy valamelyik sarokban ordít, miközben a nevelők nem vesznek róla tudomást. Az a menetrend, hogy mikor elhozzuk, mindig megkérdezzük, hogy ment a nap, mik történtek. Vezettek könyvet is, amiben le van írva, hogy miket evett, mikor aludt stb. Az első hetekben volt olyan nap, hogy arra mentem érte, hogy a nevelő panaszkodik, hogy nem tudtak mit kezdeni a gyerekkel, mert csak sírt egész nap. Kérdeztem, mit evett (ha éhes, akkor tényleg nagyon nehéz vele), erre kiderült, hogy kb. semmit, mert bár küldtem vele kaját, de valakinek a szülinapja volt, így azt ette mindenki, amivel az ünnepelt kínálta a csoportot. Mivel ő nem kért virslit uborkával, ezért nem adták neki oda a saját kajáját sem, így éhen maradt. Itt elmondtam még egyszer, hogy miben egyeztünk meg, újra rábólintottak. Többször ez nem fordult elő.

A kivizsgálás miatt nekik is ki kellett tölteni egy kérdőívet a gyerekről (erre utaltam az egyik posztomban már). Én innen tudtam meg, hogy a kifejezett kérésemmel ellentétben (amire akkor rábólintottak), a gyereket nem csak megkérdeztek, hogy akar-e bilizni (2,5 éves volt), hanem amikor nemet mondott, berángatták a fürdőhelyiségbe, levetkőztették és rákenyszerítették a bilire. Kétszer. Valahogy ezt nem sikerült nekünk akkor a nap végén elmesélni, én meg csodálkoztam otthon, hogy az addig egész tűrhetően alakuló bilis projektet miért utasítja el a gyerek teljesen (ahogy egyébként azóta is). Itt újra időpontot kértem, bementem megbeszélni a dolgot. Volt bocsánatkérés, meg ne haragudjak, de a hiba már megesett, és az is kiderült, hogy a kommunikációjuk is megbízhatatlan. A végső döfést az adta meg, amikor kérdeztem őket, hogy szerintük milyen a gyerek szövegértése, és erre az egyik nevelő azt válaszolta, hogy szerinte nem ért semmit, mert nem néz rá. Itt tartottam egy rövid kiselőadást autizmusból, de gyorsan közös nevezőre jutottunk abban a tekintetben, hogy a gyereknek nem náluk van a legjobb helye. Ezt egyébként ők is elismerték végül.

Lehet, hogy azt gondoljátok, több időt kellett volna hagyni, hiszen csak 3 hónap telt el es nem jó a gyereknek a rángatás, de őszintén szólva ha sem a tudás, sem az érdeklődés nincs meg, ott nekünk nincs mit keresnünk.

Sakk-matt helyzetben találtam magam két héttel azelőtt, hogy vissza kellett mennem dolgozni. A kisebb fiam beszokása szépen halad előre, de csoportot kell találnom a nagyobbnak és egyetlen másik csoport jöhetett csak szóba. Ez a csoport egyébként a kisebb fiamék mellett van, helyileg egy épületben, logisztikailag mondhatni ideális, de addigra már nagyon sok volt bennem is a félsz, hogy hogyan tovább, nehogy még többet rontsunk a helyzeten.

Kértem egy időpontot a „nagycsoport” gondozóitól. Látásból ismertük egymást a kicsi miatt, érintőlegesen tudtak a nagyobb fiamról is. Újra nyitott kártyákkal álltam eléjük, elmondtam, hogy a fiam autista és a fent már leírt problémái vannak. Elmondtam azt is, hogy kényszerpályán mozgok, nincs más választásom, csak az ő csoportjuk, de ha nyitottak rá, segítek, amiben tudok, intézek segítséget, stb. Nem állítom, hogy tárt karokkal invitáltak, de nagyon kedvesek voltak mindketten, akikkel beszélgettem. Abszolút gyakorlati kérdéseket tettek fel, az étkezés részen egy percig sem rugóztak: mit szeret, mivel lehet elterelni, mit csinál szívesen, amíg mások mondjuk gyurmáznak (amit ő akkoriban nem csinált). Tudták, hogy ez nekik is kényszerpálya, mert nem mondhatnak nemet, mindenképpen meg kell próbálniuk, de egyértelműen úgy álltak a kérdéshez, hogy nem lerázni akartak, hanem a lehető legjobbat kihozni a helyzetből.

Két héttel később itt kezdett a fiam és azóta is ide jár. A kezdéshez kaptak tőlem egy „használati utasítást” a gyerekhez. Csupa gyakorlati dologgal, amik kis rugalmassággal csoportban is megvalósíthatók és ahhoz kellenek, hogy biztonságban érezze magát a csoportban (tevékenységváltás könnyebb neki, ha választhat hozzá egy autót és viheti magával; nem szereti, ha hozzáérnek, így kapott saját széket az asztal végében, vagy a pad szélén ül, ilyenek.) Emellett a logopédus és az ergoterapeuta is kiment a kérésemre egyszer-egyszer megfigyelni, tippeket adni. Később pedig a fejlesztő oviból a szakember látogatta őket, amikor szükséges volt. Arról, hogy az egy év, amióta ott vagyunk, hogyan telt, majd a következő posztban írok, de a legfontosabbat hangsúlyoznám itt is, mintegy végszóként. Nyitott kommunikáció, egymás kompetensként kezelése és akarás. Ezek a legfontosabb dolgok, amikre aztán minden mást építeni tudtunk. A pedagógusok, akik ebben a csoportban foglalkoznak a gyerekekkel, nem gyógypedagógusok, soha nem vettek részt semmilyen auti-szemináriumon, de törődnek a gyerekkel, odafigyelnek arra, amit én mint szülő és a szakemberek mondanak és használják a fejüket. Nehéz helyzetben nem a számukra legkönnyebb kiutat keresik, hanem az okokat és a megoldásokat. Ezek nagyon sokkal előre tudnak vinni. Véleményem szerint sokkal inkább, mint hogyha az autit külön gyógypedagógus kísérgeti egész nap, de nyilván ez esetenként különböző.

Hollandrémület

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?