A magyar Szapphó néven vált ismerté Dukai Takách Judit költőnő. Festetics György gyakran hívta vendégül a keszthelyi Helikon-ünnepségekre, nő létére komoly elismerést vívott ki magának a férfiak uralta magyar irodalmi életben.
1795. augusztus 9-én született Dukán, Takách István birtokos és Muzsai Vittnyédy Terézia leányaként. Szülei komoly gondot fordítottak lányuk neveltetésére. Sopronban nyelveket, irodalmat, zenét és gazdasszonyi teendőket tanult. Mikor édesanyja megbetegedett, a lány rövid időre megszakította tanulmányait, hogy mellette legyen. Ekkor írta első versét.
Ellankadok, elhervadok, nem tudom, mi talál
Tán végemhez közel vagyok, leszakaszt a halál.
Mindegy, úgyis meg kell lenni, mit akar az Istenség,
Oh mi határt nem szabhatunk, gyenge az emberiség.
Mivel bizalmas és szeretetteljes kapcsolatban voltak, édesanyja halála nagyon megviselte. Utána még visszatért Sopronba, befejezni tanulmányait. Dukán aztán átvette a ház körüli teendők irányítását. A vidéki nemes kisasszonyok életét élte. Versei kéziratos formában terjedtek. Édesapja lelkesen fogadta a fiatal lány irodalmi törekvéseit. Judit versei a falusi élet képeit, a természetet, Kemenesalja vidékeit, később a társadalmi életben szerzett tapasztalatait és a hazaszeretet témáit járták körül.
Horváth József Elek, a kaposvári kollégium igazgatója egy vidéki nemestől kapja meg Judit műveit. Verses levelezésbe kezdtek, Horváth biztatta a lányt a költői pálya vállalására. Így írt Berzsenyinek: „Barátom! Ha Dudit magyar Sapphóvá tehetjük, büszkén lépek síromba!” Judit így ír róla Önéletrajzában: „…s Horváth József Elek mostani kaposvári professzor úr volt a legelső, a ki a mi kis poetriánkat nyájas leveleivel megtisztelte s néki baráti kezet nyújtott s irigyei s gáncsolói ellen, a kik is számosan találkoztak, hogy tudniillik nem asszonynak való a verselés, védelmezte és bátorította.” Három éven keresztül állt a professzor és a fiatal költőnő verses levelezésben. Horváth barátságát ajánlotta a lánynak:
„Hallom, kegyes, szép, szűz, hogy Helikon hegyén
Tömjénezni szoktál Apolló ünnepén.
Engem is e szent tűz ereje lelkesít,
Engem is Helikon szent bércze édesít.”
„Kössünk ezzel frigyet, s tapasztalva látod,
Holtodig hogy Horváth Elek hű barátod.”
Judit szívesen fogadta a bátorító szavakat:
„Kérlek is fogd pártját e gyenge múzsának,
Magánosságában nyögdelő nimfának;
Ugy írigyeimből tudom, hogy nem félek,
S hű barátnéd leszek, valameddig élek!”
Az első olyan episztola, melyben Horváth Malvina néven említi Juditot, 1812-ben íródott. Később a lány ezt az írói álnevet használta. 1814-ben a magyar irodalom több kiemelkedő alakja is meglátogatta Dukán: Döbrentei Gábor, Wesselényi Miklós, később Berzsenyi Dániel is. Utóbbival rokoni kapcsolatban állt, hiszen Dukai Takách Zsuzsanna, Berzsenyi felesége unokanénje volt Juditnak. Berzsenyi ódát írt a költőnőhöz, melyben felveti a kérdést: jól van-e, hogy a férfiak a nőket méltatlanul a háztartás és gyermeknevelés börtönébe zárják:
„Hogy a szelíden érző szép nemet
Letiltva minden főbb pályáiról,
Guzsalyra, tőre kárhoztatni szokta
A férfitörvény, vajjon jól van-e?
Igen: ha az csak úgy tekintetik,
Mint ösztöninknek szenvedő edénye
S nyers kényeinknek játszó eszköze.”
„Te megboszúlva méltóságtokat
Kihágsz nemednek szűk korlátiból,
Melyekbe zárva tartja vad nemem;
Kihágsz, s merészen fényesb útra térsz,
Melyen csak a nagy férfinyomdokok
Vezetnek a szép tiltott táj felé;”
( Berzsenyi Dániel: Dukai Takách Judithoz )
Bár Berzsenyi Dániel elismeréssel írt Juditról, saját feleségét, Zsuzsannát analfabéta háziasszonyként tartotta. Az irodalomtörténet úgy tartja, hogy a költőt gyengéd érzelmek fűzték Judithoz, bár erre nincs konkrét bizonyíték. A költőnő verseiben gyakran használta Berzsenyi idézeteit, leveleztek és a Helikon ünnepségeken személyesen is találkoztak. „Dudi a legvirgoncabb, leglelkesebb társalkodó mindazon asszonyok között, melyeket én valaha esmértem” – írta levelében Kazinczynak a költő.
Édes érzés
Édes érzés a szeretet,
Mely nyilával sebesített;
Nyilaidtól, látod, vérzem,
Nyilaid sebeit érzem.
Tégedet ki ne szeretne,
Nálad nélkül ki lehetne;
Nálad nélkül nem is élhet.
Melletted a holt is élhet.
Domborodott melled hódít,
Nincs oly szív, kit meg nem bódít.
Az alatt egy érzékeny szív,
Csak az boldog, kihez az hív.
Ennek oka csak te lettél,
Hogy engem raboddá tettél.
Szép fejeddel meggyötörtél,
Szerelmed rabjává tettél.
Az egekre felesküszöm,
Hogy szeretni meg nem szűnöm,
Míg a halál bús fátyola
Szememet bé nem takarja;
Kinyílt szívem te előtted,
Melyből bőven megérthetted:
Hogy szeretlek halálomig,
Míg a szívem szét nem omlik.
Első költeményét Döbrentei Gábor közölte az Erdélyi Múzeumban. Judit 1815-től egészen házasságkötéséig rendszeresen részt vett a Helikon-ünnepségeken. Népszerűségét elősegítette, hogy vonzó, bájos jelenség volt. Schöpflin Aladár így írt róla: „Barna hajú, őzike tekintetű, picike szájú, hamvas őszibarack arcú leány, görögös piros köpeny van hanyagul átalvetve mélyen kivágott fehér empire-ruháján, melynek ujja éppen, hogy csak a vállat födi el, gömbölyű karja meztelen, apró kis kezei egy hárfa húrjain játszanak... Csupa poézis... csupa illat, csupa édesség. Ezt a képet csak mosolyogva lehet nézni."
Dukai Takách Judit – Leányélet
Szép aranyideim! be szerencséltettek,
Minden boldogságban engem részeltettek.
Szabadon repülök mint egy szabad madár,
Semmi fenyítéknek durva láncza nem zár.
Szép aranyideim! hálát adok nektek,
Hogy így árasztjátok reám jótételtek!
Semmi bús gondokat reám nem mértetek;
Oh, ha majd elmúltok, mit adnék értetek!...
Költői karrierjének házasságkötésével szakadt vége. 1818-tól Felsőpátyon élt férjével, Göndöcz Ferenccel. A birtok ügyeinek intézése és négy gyermekének születése – Nina, Fanni, Pepi és Juliska gyors egymásutánban jöttek világra – minden idejét lekötötték. Írt néhány verset, melyek arról tanúskodnak, hogy lelke mélyén még nem nyugodott meg teljesen, hiányzott neki korábbi élete. Férjét 12 év házasság után elveszítette. Nem maradt sokáig özvegyen, 1832-ben Patthy István ügyvéddel kötött házasságot és Ágfalván élt tovább. Két közös gyermekük született, de kislányuk, Ida csak 11 napot élt. Halála után nem sokkal Judit tüdőbajos lett, 1836. április 15-én Sopronban hunyt el. A dukai temetőben helyezték örök nyugalomra.
Az idő
Ne halogasd napról napra
Óh halandó, tettedet,
Mert nem tudod, ha holnapra
Húzhatod-e éltedet.
Szedd, míg meddőn nem maradnak
Kórói a virágnak;
Jegyezd fel azt jól magadnak,
Hogy az idők nem várnak!
Schöpflin Aladár keményen fogalmaz Dukai Takách Judit költészetét illetően: „Az élete dolga nem volt, az a nyugtalanság sem volt meg benne, amely akarva-akaratlan költővé teszi az embert, rátéteti vele egész életét egy színes álomképre, eltéveszti az élet magától adódó egyenes útjairól. Ahogy más lányok hímeznek vagy a zongorát nyaggatják, úgy írta ő a verseket.” Dukai Takách Judit nem hagyott hátra jelentős életművet, nem volt különös, vagy kiemelkedő személyiség. A vidéki idillt, az egyszerű polgári élet báját énekelte meg. Schöpflin szépen megfogalmazza: „Egy darab abból a Biedermayer-levegőből, mely akkor, mint mindenütt, nálunk is betöltött mindent, amely körüllengte a falusi nemesi kúriák és a kisvárosi polgárházak félhomályos szobáit, kiárad még ma is sok úri házban még meglevő bútoraikból, női kézimunkáikból, képeikből, felcsendült a furcsa alakú klavírok nótáiból, ott van Kisfaludy Sándor regéiben, Csokonai dalaiban és valami kevés él belőle még Berzsenyi viharos ódáiban is. A bécsi kongresszus levegője ez, kedves, puha, olvatag, szentimentálisan érzéki, semmi sincs, ami igazabb volna édeskés hazugságánál, mert ízlés, egy kornak a leglelke szól belőle hozzánk. Ha látom a képet, biztosan tudom, hogy akit ábrázol, nem írhatott más stílusú verset, mint amilyet Takách Judit írt, ha tehetségesebb, jobbat írt volna, de akkor sem másfélét.”
Juditty
http://nokatortenelemben.hupont.hu/17/dukai-takach-judit
Merényi Annamária: „Lantra ömlenek ki meleg érzéseid…”:Dukai Takács Judit
