Régen jártam a Szigeten. Vagy azt is írhatnám, hogy régen jártam a Szigetre. Igaz akkor még máshogy hívták, nem jártak oda patkánytaposós technósok, és minden sarkon meg lehetett csodálni egy hajópadló lakkal tartósított frizurás punkot. (Mert az igazi punknak másnap reggelre sem konyulhat le.) Előbbi már nincsen, vannak helyette hipsterek, akik nem tudom, milyen zenét hallgatnak. Voltam kinn egész hétre is és néhány napra is, maradandó élmény volt, több okból.

Hát szóval idén jött az ötlet. Ketten, A-val, a férjemmel. Anyám vigyáz a gyerekre. Hangjában a rettegés egyre erősödő hullámait érzem, de nem szól. Talán valami homályos rossz emlék lehet az oka, ha bulizni megyek, annak jó vége nem lehet, szerinte. Anya, ne félj, már felnőttem, mondanám, de nem mondom.

Szóval csütörtök délután indulunk, 200 km, vonattal, mert kocsival ugye nem lehet. Kellemes az idő, csak a gyorsvonat lassú. Kivéve, mikor a késés miatt hosszú perceket áll. De hát nem is vonatnak hívnák, ha nem késne legalább fél órát. Gyorsan kijutunk a Szigetre, a hosszú sor már csak rossz emlék, egykettőre bent vagyunk. Feltöltjük a Sziget kártyát, mert fizetni mindenhol csak azzal lehet,  megszabadulunk a táskától, és elindulunk felfedezni a helyet. Nincs konkrét terv, talán csak a Tankcsapda koncert, a Pop-Rock nagyszínpadon. Rengeteg a külföldi, szinte alig hallok magyar szót, mindenki vidám, hülyéskedik, sokan érdekes jelmezekben érkeztek. Néhány srác szoknyában van, A. rögtön lecsap az ötletre, ilyen neki is kell, skót kockásban, most. A legutolsó ruhabazárban aztán rábukkanunk, méretre pont jó. Ezután abban nyomul, acélbetétes bakanccsal, igazán édes. Majdnem veszek egy kalapot én is, de lebeszélem magam, meleg van.

Felülünk a Sziget Eye nevezetű óriáskerékre, csodás a kilátás, ragyog a nap. Jól bepörgetjük a kocsit, szerencsére csak ketten ülünk benn. A. gondolkozik a bungee jumpingon is, aztán pénz beszél, majd máskor, máshol. Különben amúgy is hatalmas nézőközönség gyűlik az ugrók alá, elsőre talán jobb lenne diszkrétebb körülmények között.

Most már jó lenne valami ital után nézni, gondoljuk. Én két dolgot iszom meg, az édes bort és az ouzo-colát, na, ez a két dolog nincs a Szigeten. Beérem pezsgővel, elteszik névre szólóan az üveget, és visszajárogatunk. Egy fiatal pár egy sörért cserébe még kér is belőle egy pohárral. Néhány skót jön haverkodni, és adnak néhány tippet A-nak, hogyan is kell hordani a skót szoknyát, mindenki nagyon kedves és barátságos. Körülnézünk a Civil Szigeten, sok érdekes és hasznos dolog van most is. Szinte bejárunk mindent, magyaros hamburgert eszünk. Közben nézzük az embereket, mert érdekesek, sokszínűek és vidámak. Na, ilyet hétköznap ritkán látni sajnos.

Lassan kezdődik a Tankcsapda koncert, hozzák a formájukat. Két ráadás számmal zárnak, Jönnek a férgek és Itt vannak a tankok, mindenki hangosan üvölti a jól ismert szövegeket. Lelkes a közönség, de nincsenek túl sokan. A Korn követi, lassan elpárolgunk a színpadtól, de jönnek helyettünk ezren, köztük rengeteg külföldi. Céltalanul sétálgatunk, pont ez benne a jó, egy kis színpadnál külföldi fiatalokkal táncolunk mindenféle zenére, Billie Jean, Beastie Boys és hasonlók. Majd’ három éve nem voltunk szórakozni. Aztán benézünk még sok helyre a nagyszínpad körül, oda megyünk, mindig oda megyünk, ahol jobb a zene. Por idén is volt, de nem estünk pofára egy sátorzsinórban sem, nem ittunk sem túl sokat, sem keveset, sokat nevettünk. Kár lett volna kihagyni.

Hajnali kettő felé még eszünk valamit, aztán hazaindulunk. Személyvonat. Még szofisztikátlan megfogalmazva is durva szívás. Nekem hat óra alvás kell minimum, hogy ember legyek, úgyhogy most állat sem vagyok. Valahogy kibírjuk, haza kell jutnunk, dead or alive. A. másnap kénytelen dolgozni, én pedig a lányommal leszek, aki ahogy most elnézem, velem ellentétben alaposan kialudta magát.

Juditty