A újszülött arca, miután át lett préselve a szülőcsatornán és a méhszájon, gyakran puffadt és dagadt. Az is előfordul, hogy kék-zöld foltok vannak rajta, és a teste más részein is.

Az újszülött koponyája a szülés alatt megnyúlik, mert a kutacsai még nem forrtak össze. A szülés alatt a koponya csontjai eltolódnak, és a fej átmérője ideiglenesen lecsökken, akár egy centiméterrel is. Pár napra vagy hétre szükség lesz ahhoz, hogy a baba feje újra kerek legyen.

A méhed belsejében a baba magzatvízben volt hónapokon át. Hogy a bőre ne ázzon fel, egész testét magzatmáz borította.

Bár a magzatmáz az időre született babáknál a legtöbb esetben már eltűnik, de testhajlataiban még gyakran látható.

A korábban született babák testét magzatmáz borítja.

A magzati fejlődés korai szakaszaiban a baba testét puha, fekete pehelyszőrzet, lanugo borítja. A terhesség utolsó heteiben ez a szőrzet általában kihullik, de nem ritka, hogy valamennyi még látható belőle, amikor az újszülött a világra jön.  Leggyakrabban a hátán, a vállain, és a fülek környékén lehetnek piheszőrös területek. Ne aggódj, idővel ez is el fog tűnni.

Az újszülött fején haj szokott lenni, és ennek színe és hossza babánként változik. Ez a hajzat más, mint a későbbi, végleges haj, nagy része ki is fog hullani, ezért még túl korai azt megállapítani, hogy milyen lesz a hajszín kisgyerek, vagy felnőttkorban.

Egy másik dolog, ami még nagy változás előtt áll, az az újszülött szemének színe. Hónapok fognak eltelni, mire kiderül, milyen szemszínnel fogja gyermeked az életét leélni.

Ha meg akarod tippelni, milyen irányt vesz majd a változás, ne a babát nézd, hanem saját, párod, és felmenőitek szemszínét, mert bonyolult genetikai tényezők befolyásolják azt, milyen lesz valaki végleges szemszíne.

Az újszülötted szokatlan megjelenése ellenére egészen biztosan azt fogod gondolni, hogy ő a legszebb gyerek, akit valaha láttál. Neked is jó pár napra szükséged lesz, hogy helyreállj a szülés után, és ugyanez elmondható a kisbabádról is.

M.