Három gyerekem van. Néha úgy érzem, hogy nem tudok rájuk annyira figyelni külön-külön, mintha csak egy lenne.
A minap volt lehetőségem hosszasan megfigyelni néhány nyaraló anyukát a gyerekeivel. Ahol több gyerek volt, ott megoszlott az anya figyelme. Hol az egyik, hol a másik ment anyához például inni kérni, az egyik megmutatta, milyen homokvárat épített, a kicsinek pelust kellett cserélni, a másiknak meg kellett igazítani a sapkáját – az anya rohangált a parton, mint a mérgezett egér, próbált az összes gyerekére egyszerre figyelni, és csak néha volt ideje leülni egy kicsit.
Azok, akik egyke gyerekkel voltak, kivétel nélkül úgy tűntek, mintha családi magazinban szerepelnének. Kézen fogva sétáltak a gyerekkel, együtt építettek homokvárat, beszélgettek, kacagtak, és látszott, hogy mindketten nagyon élvezik ezt a helyzetet. Az anya figyelme száz százalékban a gyerekre irányult. Kicsit elgondolkoztam ezen. A többgyerekesek gyerekei hátrányban vannak az egykékhez képest?
Egyedülálló háromgyerekes anyaként nekem ez tűnik luxusnak: annyi figyelmet adni a gyerekeimnek, amennyit egykeként kapnának. Az egygyerekeseknek egyszerű egyszerre egy gyerekkel foglalkozni, hiszen arra az egyre tudnak figyelni minden porcikájukkal, nem nyígnak a tesók, hogy „velünk is foglalkozz már”, és idő is van arra, hogy mindig meghallgassák a gyereket. A többgyerekeseknél a csak egy gyerekkel foglalkozás sokkal nehezebben megoldható.
Nálam úgy működik a dolog, hogy igyekszem néha úgy programot szervezni egy-egy gyerekemmel, hogy a másik kettő nincs velünk. Néha sajnos ez se megoldás, mert máskor lenne rám szükség. Ilyenkor fordul elő például, hogy bekucorodok a nagylányomhoz a szobájába csacsogni - a másik kettő meg kezdi a méltatlankodást:
„Persze, vele sokkal többet foglalkozol!”
Ilyen esetben általában elmagyarázom nekik, hogy mindegyikükkel igyekszem annyit foglalkozni, amennyit csak tudok, és ha egyiküknek szüksége van rám, akkor a másik kettőnek türelmesnek kell lennie, hogy meghallgathassam azt, akinek problémája van. Az „őt jobban szereted, mert többet beszélgetsz vele”- mondatokkal kapcsolatban mindig elmondom azt is, hogy nem arról van szó, hogy kevesebb szeretet jutna bármelyiknek is, de meg kell szokniuk, hogy hárman vannak, és előfordul, hogy külön-külön kell törődnöm egyikükkel. Úgy érzem, sokszor még ez az idő sem elég.
A kizárólagos idő az, ami nehezen megvalósítható. Mert ha az egyikre figyelek száz százalékosan, akkor a másik kettőre egyáltalán nem tudok. Ha mindegyikre egyszerre próbálok figyelni, akkor valójában nem száz százalékos a figyelem. Azt hiszem, szélmalomharcot folytatok, és el kell fogadnom, hogy háromgyerekesként sosem fogok tudni annyit foglalkozni a gyerekeimmel külön-külön, mintha csak egy lenne.
Vagy van erre megoldás? Többgyerekesek, ti hogy csináljátok?
Tünde
További, testvérekkel kapcsolatos posztjaink:
Elevenen zabál fel a bűntudat a gyerekeim miatt
Ne már! Már megint testvérem lesz?!
Ezért nem akarok második gyereket
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
