Új sorozatunkban a 23 hetes terhes Minakó küzd az idővel: szeretné, ha a vérzések és a görcsök ellenére nem indulna meg korábban a szülése, és ki tudná hordani kisfiát. Minden egyes nap újabb és újabb reményre, bizakodásra ad okot, de a kismamának szembe kell néznie a félelmeivel és a pokol kínjait kell átélnie napról napra.

február 11. (23+0)

Hétfő reggel van. Felrontok az emeletre a helyi sztk-ban és kopogok az ajtón, a nőgyógyászom ajtaján...kijön az asszisztens, kérdezi mi van, én hebegve kinyögöm, miért is jöttem. Erre közli, hogy be kellett volna mennem a kórházba már szombaton, mert amíg arra vártam, hogy elmúljanak a görcsök, el is vetélhettem volna, és várjam meg a dokit, jön mindjárt. Betámolygok valahogy a mosdóba, marja valami a szemem veszettül, torkom összeszorul, és a gondolatok szétesnek... nem és nem és nem, ez nem történhet meg, hangtalanul sírok.

október:

A négy hónappal ezelőtti események hirtelen megint valóságosak... pisilés után vért látok a papíron. Hét hetes vagyok épp. Belefér az okosok szerint... megyek fürödni, szép patakokban folyik az élénkpiros vér a combomon... megáll a víz a kádban, mert szar a lefolyó. Görcsölök. Fej kiürül, elhessegetem a szívem és praktikusan gondolkodom. Oké, akkor a teendő: férf hétköznap külföldön melózik, szóval anyóst áthívni, pakolni, vastag betét van, mert júliusban is szükség volt rá.
Nem rohanok, minek? Ha jobban vérzek, megyek, ha nem, reggel ráér. Abbamaradt. Másnap nem vérzek, doki nincs, október 23. van.
Két nap múlva doki. Azzal kezdtem kapásból, hogy most hozza már előrébb a műtétet, amilyen gyorsan csak lehet, mert nem akarok napokat várni, mint júliusban. Uh: egy élő embrió, szívműködés kimutatható, crl: 5 mm
Kimegyek a mosdóba, marja a szemem a könny, szétesnek a gondolataim, és nagyon nem tudom mi történik velem...betét a bugyiban, mert újra vérzek...

február 11: (23+0)

Ismét február. Doki megérkezik, közli, ha máskor ilyen lesz be a kórházba, csodát nem tudnak tenni, de ott legalább kénytelen leszek pihenni, mert két kicsi mellett nem könnyű. Szednem kell tovább a szokásos magnézium adagom, és a nyugibogyót, a Frontint. Itt ezt írják fel a keményedésre, görcsre, ha a magnézium nem segít. Többet nem tud tenni, a kórházban is ez van, meg egy-két bónusz vigyorgó cucc, de azt otthon nem lehet szedni. Pihennem kell, pontosabban az ágyat nyomni, itthon vagyok, férj most még segíteni tud, sajnos kell a bogyó mert ha kicsit virgonckodom, egy kis porszívózás, mosogatás, és ismét jön a szokásos, húzás, keményedés.

február 9. 22+6 nap hajnali 1:15

Egy kedves barátom sms-ére keltem fel, megszületett a kisfia. Nagy az a boldogság, mintha én szültem volna, vigyor ezerrel. Aztán az arcomra fagy hirtelen. Keményedek, húz alul a hasam, felül rendszertelen keményedések, sebaj, majd kialszom.
Reggel ugyanaz. Sőt, gyakrabban, erősebben jönnek. Kétezer mg Mg-citrát betol, pihenés, semmi hatás. Pánik, fekvés, valamennyire enyhül. Aztán mégsem. Utolsóként a kórház előtt pár korty Unicum a konty mögé, mondván, ha ez sem segít, jöhet az elkerülhetetlen! Lefeküdtem, agy kiürül, szememet marják a könnyek, gombóc a torokban, szétcsúszott gondolatok. Még túl korán van mindenhez, még semmi esély, még meg kell szülnöm úgy, hogy utána a semmi vár. Eszembe jutnak az itt is olvasott szomorú történetek, nagyon félek, hogy velem is megtörténnek, nem értettem mi a baj megint, én csináltam valamit rosszul? Mi a baj velem? Egyszerűen blokkol az agyam, nem reális semmi, mintha kívülálló lennék, lebegek. Nincs fájdalom, nem érzek semmit, nem tudom, mi van. Nem, ez nem lehet megint!

július:

Egy kis rózsaszín csík a vécépapíron, no para, belefér. Tízhetes vagyok. Másnap mintha bélgörcsöm lenne, és kést szúrnának az alhasamba. Belefér, mondom magamnak. Másnap elmúlik a hányinger, pisilés. Belefér, a kicsivel is ilyen hirtelen történt. Négy nap múlva uh, megyünk magabiztosan, mi baj lehet, miért lenne. Doki hasi uh-val néz, hümmög. Vetkőzzek, megnézi hüvelyivel. Érzem, gond van, de nem fogtam fel. Ugyanakkora mint két hete, megszűnt dobogni a szíve.
Feltápászkodom, bemegyek a mosdóba. Szemem ég, talán belement valami? Szorít a torkom, nem kapok levegőt. Kimegyek, nem tudom mi történik körülöttem, meglátom a felém szaladó gyerekeim és ömlenek a könnyeim, letérdelek és érzem, hogy úgy sírok, hogy szakad ki a szívem a helyéről. Közben jönnek velem szemben a kismamák nagy pocakkal. The show must go on. Lányaim közlik, hogy éhesek. Dhow must go on...

február 9 (22+6)

Abbamaradt a görcs, fekszem, Milos mocorog, én meg happy. De tudom, nem vele van a baj, a körülményekkel, tehát fej búnak ereszt. Nem tudom, mi lesz, de már nem tervezek, elteszem szem elől a 3 d-s uh képeket... Nagyon fáj!

február 11 , 23+0

Hazajöttünk dokitól! Tudom, szeretnek paráztatni, de most úgy érzem, szükség van rá, rohadt reálisan kell látnom a dolgokat! Doki mondta, szíve szerint befektetne, mert nincs kis vécépucolás, főzés, takarítás, fekvés, pihenés, különben elvetélhetek, és csodát nem tudnak tenni. Nyers, kibaszottul, de igaza van, le kell szállnom a földre.
Nézegetem a koraszülöttek túlélési esélyeit. Hahaha, mondom keserűen, jó vicc! Épp a 23-at töltöttem. Vetélés az kisanyám, ne képzelődj!! Még hogy koraszülés! Bizalomgerjesztő: betöltött 23. hét: 17%, betöltött 24. 47% a koraszülött.com oldala alapján. Bocs, ha nem pontosan emlékeztem a számokra, ha valaki konkrétabban tudja, kíváncsi lennék rá. Igazából tökmindegy... Arról nem szól a fáma, hogy milyen károsodást, defektust szenvednek ezek a picurkák, mi lesz maradandó, stb. Bár ez erősen egyéni állítólag, mert olvastam károsodás nélküli, makkegészséges 24 hétre született babáról, és a 30 .hétre született, retardált babáról is.

február 13, 23+2

Ma, hogy ezt írom, már nem túráztatom magam az esélyeken, mert fájó belegondolni az egészbe, nem akarok ezzel foglalkozni, nem akarok tudni róla, nem akarom, hogy ez legyen velem, nem akarok semmit, csak egy egészséges babát! Miért van ez, miért egy hajszálon múlik minden? Miért van, hogy valaki tök egészséges, okés terhesség közben koraszül minden előjel nélkül, meddig kell még rettegnem, és min múlik, hogy ilyen görcsök mellett még a pocakban van a fiam? Érthetetlen, kifürkészhetetlen, és sokszor kegyetlen dolgok történnek az emberrel, amire nincs magyarázat, maximum hogy csak... Ezt nehéz elfogadni, mindenkor, minden helyzetben, hogy csak!
A Frontinnak köszönhetően már alig keményedek, már csak álmosít picit, de nem kábuldozom, mint egy részeg egér, de mint egy rongybaba az izmaim, tényleg jó cuccos, a magnézium kutyafüle hozzá képest. Még mindig nem értem, hogy miért és meddig!

október, november:

Még mindig vérzek. Napközben alig valami maszat, este begörcsölök, jön a vérpatak. Tíznaponta uh, baba minden egyes vizsgálaton nagyobb a koránál, eufória. Aztán a sötét gondolatok győznek és a miértek és a hitetlenség. Még mindig nem értem, miért és meddig! Hogy van ez és mi a franc van? A 12. heti uh-n hátha meg tudják mondani, mi ez tulajdonképpen.

február 13, 23+3

Félek, és minden egyes napnak örülök, és nem szoktam, de imádkozom minden napért, és hálát adok a sorsnak, hogy ezt a napot is elhagyjuk, és nem tervezek, nem álmodozok, de talán minden egyes nap végén jobban érzem a nap melegét, és hálás vagyok, hogy ilyen stramm kisfiam van, és hogy küzd ő is, és hogy méltónak tart rá, hogy én legyek az anyukája, egy igazi harcos ő! Milyen jogon adnám fel?! Show must go on!

Minakó

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

február 11. (23+0)

Hétfő reggel van. Felrontok az emeletre a helyi sztk-ban és kopogok az ajtón, a nőgyógyászom ajtaján...kijön az asszisztens, kérdezi mi van, én hebegve kinyögöm, miért is jöttem. Erre közli, hogy be kellett volna mennem a kórházba már szombaton, mert amíg arra vártam, hogy elmúljanak a görcsök, el is vetélhettem volna, és várjam meg a dokit, jön mindjárt. Betámolygok valahogy a mosdóba, marja valami a szemem veszettül, torkom összeszorul, és a gondolatok szétesnek... nem és nem és nem, ez nem történhet meg, hangtalanul sírok.

október:

A négy hónappal ezelőtti események hirtelen megint valóságosak... pisilés után vért látok a papíron. Hét hetes vagyok épp. Belefér az okosok szerint... megyek fürödni, szép patakokban folyik az élénkpiros vér a combomon... megáll a víz a kádban, mert szar a lefolyó. Görcsölök. Fej kiürül, elhessegetem a szívem és praktikusan gondolkodom. Oké, akkor a teendő: férf hétköznap külföldön melózik, szóval anyóst áthívni, pakolni, vastag betét van, mert júliusban is szükség volt rá.
Nem rohanok, minek? Ha jobban vérzek, megyek, ha nem, reggel ráér. Abbamaradt. Másnap nem vérzek, doki nincs, október 23. van.
Két nap múlva doki. Azzal kezdtem kapásból, hogy most hozza már előrébb a műtétet, amilyen gyorsan csak lehet, mert nem akarok napokat várni, mint júliusban. Uh: egy élő embrió, szívműködés kimutatható, crl: 5 mm
Kimegyek a mosdóba, marja a szemem a könny, szétesnek a gondolataim, és nagyon nem tudom mi történik velem...betét a bugyiban, mert újra vérzek...

február 11: (23+0)

Ismét február. Doki megérkezik, közli, ha máskor ilyen lesz be a kórházba, csodát nem tudnak tenni, de ott legalább kénytelen leszek pihenni, mert két kicsi mellett nem könnyű. Szednem kell tovább a szokásos magnézium adagom, és a nyugibogyót, a Frontint. Itt ezt írják fel a keményedésre, görcsre, ha a magnézium nem segít. Többet nem tud tenni, a kórházban is ez van, meg egy-két bónusz vigyorgó cucc, de azt otthon nem lehet szedni. Pihennem kell, pontosabban az ágyat nyomni, itthon vagyok, férj most még segíteni tud, sajnos kell a bogyó mert ha kicsit virgonckodom, egy kis porszívózás, mosogatás, és ismét jön a szokásos, húzás, keményedés.

február 9. 22+6 nap hajnali 1:15

Egy kedves barátom sms-ére keltem fel, megszületett a kisfia. Nagy az a boldogság, mintha én szültem volna, vigyor ezerrel. Aztán az arcomra fagy hirtelen. Keményedek, húz alul a hasam, felül rendszertelen keményedések, sebaj, majd kialszom.
Reggel ugyanaz. Sőt, gyakrabban, erősebben jönnek. Kétezer mg Mg-citrát betol, pihenés, semmi hatás. Pánik, fekvés, valamennyire enyhül. Aztán mégsem. Utolsóként a kórház előtt pár korty Unicum a konty mögé, mondván, ha ez sem segít, jöhet az elkerülhetetlen! Lefeküdtem, agy kiürül, szememet marják a könnyek, gombóc a torokban, szétcsúszott gondolatok. Még túl korán van mindenhez, még semmi esély, még meg kell szülnöm úgy, hogy utána a semmi vár. Eszembe jutnak az itt is olvasott szomorú történetek, nagyon félek, hogy velem is megtörténnek, nem értettem mi a baj megint, én csináltam valamit rosszul? Mi a baj velem? Egyszerűen blokkol az agyam, nem reális semmi, mintha kívülálló lennék, lebegek. Nincs fájdalom, nem érzek semmit, nem tudom, mi van. Nem, ez nem lehet megint!

július:

Egy kis rózsaszín csík a vécépapíron, no para, belefér. Tízhetes vagyok. Másnap mintha bélgörcsöm lenne, és kést szúrnának az alhasamba. Belefér, mondom magamnak. Másnap elmúlik a hányinger, pisilés. Belefér, a kicsivel is ilyen hirtelen történt. Négy nap múlva uh, megyünk magabiztosan, mi baj lehet, miért lenne. Doki hasi uh-val néz, hümmög. Vetkőzzek, megnézi hüvelyivel. Érzem, gond van, de nem fogtam fel. Ugyanakkora mint két hete, megszűnt dobogni a szíve.
Feltápászkodom, bemegyek a mosdóba. Szemem ég, talán belement valami? Szorít a torkom, nem kapok levegőt. Kimegyek, nem tudom mi történik körülöttem, meglátom a felém szaladó gyerekeim és ömlenek a könnyeim, letérdelek és érzem, hogy úgy sírok, hogy szakad ki a szívem a helyéről. Közben jönnek velem szemben a kismamák nagy pocakkal. The show must go on. Lányaim közlik, hogy éhesek. Dhow must go on...

február 9 (22+6)

Abbamaradt a görcs, fekszem, Milos mocorog, én meg happy. De tudom, nem vele van a baj, a körülményekkel, tehát fej búnak ereszt. Nem tudom, mi lesz, de már nem tervezek, elteszem szem elől a 3 d-s uh képeket... Nagyon fáj!

február 11 , 23+0

Hazajöttünk dokitól! Tudom, szeretnek paráztatni, de most úgy érzem, szükség van rá, rohadt reálisan kell látnom a dolgokat! Doki mondta, szíve szerint befektetne, mert nincs kis vécépucolás, főzés, takarítás, fekvés, pihenés, különben elvetélhetek, és csodát nem tudnak tenni. Nyers, kibaszottul, de igaza van, le kell szállnom a földre.
Nézegetem a koraszülöttek túlélési esélyeit. Hahaha, mondom keserűen, jó vicc! Épp a 23-at töltöttem. Vetélés az kisanyám, ne képzelődj!! Még hogy koraszülés! Bizalomgerjesztő: betöltött 23. hét: 17%, betöltött 24. 47% a koraszülött.com oldala alapján. Bocs, ha nem pontosan emlékeztem a számokra, ha valaki konkrétabban tudja, kíváncsi lennék rá. Igazából tökmindegy... Arról nem szól a fáma, hogy milyen károsodást, defektust szenvednek ezek a picurkák, mi lesz maradandó, stb. Bár ez erősen egyéni állítólag, mert olvastam károsodás nélküli, makkegészséges 24 hétre született babáról, és a 30 .hétre született, retardált babáról is.

február 13, 23+2

Ma, hogy ezt írom, már nem túráztatom magam az esélyeken, mert fájó belegondolni az egészbe, nem akarok ezzel foglalkozni, nem akarok tudni róla, nem akarom, hogy ez legyen velem, nem akarok semmit, csak egy egészséges babát! Miért van ez, miért egy hajszálon múlik minden? Miért van, hogy valaki tök egészséges, okés terhesség közben koraszül minden előjel nélkül, meddig kell még rettegnem, és min múlik, hogy ilyen görcsök mellett még a pocakban van a fiam? Érthetetlen, kifürkészhetetlen, és sokszor kegyetlen dolgok történnek az emberrel, amire nincs magyarázat, maximum hogy csak... Ezt nehéz elfogadni, mindenkor, minden helyzetben, hogy csak!
A Frontinnak köszönhetően már alig keményedek, már csak álmosít picit, de nem kábuldozom, mint egy részeg egér, de mint egy rongybaba az izmaim, tényleg jó cuccos, a magnézium kutyafüle hozzá képest. Még mindig nem értem, hogy miért és meddig!

október, november:

Még mindig vérzek. Napközben alig valami maszat, este begörcsölök, jön a vérpatak. Tíznaponta uh, baba minden egyes vizsgálaton nagyobb a koránál, eufória. Aztán a sötét gondolatok győznek és a miértek és a hitetlenség. Még mindig nem értem, miért és meddig! Hogy van ez és mi a franc van? A 12. heti uh-n hátha meg tudják mondani, mi ez tulajdonképpen.

február 13, 23+3

Félek, és minden egyes napnak örülök, és nem szoktam, de imádkozom minden napért, és hálát adok a sorsnak, hogy ezt a napot is elhagyjuk, és nem tervezek, nem álmodozok, de talán minden egyes nap végén jobban érzem a nap melegét, és hálás vagyok, hogy ilyen stramm kisfiam van, és hogy küzd ő is, és hogy méltónak tart rá, hogy én legyek az anyukája, egy igazi harcos ő! Milyen jogon adnám fel?! Show must go on!

Minakó