Nagyszerűen fel tudom idézni, mikor jártam utoljára moziban. Nekem ugyanis az a beakadásom, hogy leginkább nem sorozatot nézek, nem kasszasikert-romkomot-sci-fit- horrort-akciófilmet-vígjátékot, hanem dokumentumfilmeket, de azt aztán nagyjából mindenféle témában, a természetet (vagy pusztítását) bemutató alkotásoktól kezdve egy végstádiumos beteg és családja utolsó napjaiig, vagy fél év történetét egy olyan speciális francia iskolában, ahol elképesztő sérülésekkel született gyerekekből jön létre a fejlődés, a közösség... meg néha a csoda.

Szóval emlékszem, mit láttam utoljára a moziban. Az ostromlott Aleppóban a fiatal házaspárt a kicsi gyerekkel, ahogy a fiatal nő néha mobiltelefonnal rögzíti, ahogy darabokra hull körülöttük minden, miközben a férje és orvostársai a sebtében felállított kórházban valami elképesztő türelemmel-kedvességgel kezelnek sérülést vagy vezetnek le szülést. Szálltam is magamba rögtön, mikor a tavaszi lezárások első heteiben nyígni akartam – elég volt a For Sama néhány részletére visszagondolnom. Valamikor dokumentumfilm-fesztiválon mutatkozott be a Szerelempatak című, nagy kedvencemmé vált film is, ahol idős erdélyi nők és férfiak mesélnek az ifjúkori szerelemről-szexről, olyan kedvességgel és életörömmel és természetes nyíltsággal, hogy az emberben erősen átértékelődik, amit esetleg eddig gondolt erről a generációról.

Két olyan filmfesztivált ismerek, ahol ritkán látható dokumentumfilmekből szerveznek vetítéseket és mellé műhelybeszélgetéseket, kísérő programokat a filmek rendezőinek, szereplőinek részvételével. Az egyik a Verzió (emberjogi filmfesztivál alcímmel fut, és ősszel rendezik), a másik a BIDF, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál, amit pedig kora tavasszal szerveznek, és amelynek egyik alapítója épp Sós Ágnes, az előbb említett Szerelempatak rendezője. A 2020. őszi Verzióhoz hasonlóan ezt is online nézhetjük, aminek a jó oldala annyi, hogy tényleg nem egy-két város néhány mozijára korlátozódik az elérés, hanem bárhonnan elérhetőek a filmek, gyerekfelügyelet-szervezés nélkül – az ígéretek szerint a premier időpontjától (az első hivatalos online vetítés időpontja) a fesztivál végéig, a www.bidf.hu oldalon.

Van tizenkét éves lányod? Akkor nézd meg  Csapda a neten-t és ámulj
 

Szóval miért nézzünk dokumentumfilmeket? Mert a valóság szerintem sokszor meglepőbb, érdekesebb, kiszámíthatatlanabb és mélyebb, mint a direkt szórakoztatásra-borzongatásra-meghatódásra épített művek jó része, és lehet hökkenni nagyot, amikor szembejön, főleg ha valami egész mást gondoltunk előzetesen a témáról vagy a szereplőkről. Vagy azért, mert tudni KELL dolgokat, főleg ha érintettek vagyunk – még ha nem is vagyunk ezzel tisztában.

A filmben három fiatal színésznő vállalkozik arra, hogy magát tizenkét évesnek kiadva regisztráljon közösségi oldalakra. Szigorúan “passzívan”, tehát semmi kihívó magatartás, semmi felajánlkozás, sőt, kapcsolatok kezdeményezése sem. Az eredmény a kísérlet szereplőinek is döbbenetes volt: pár nap alatt többszáz, kétezernél is több “érdeklődő”, és talán egy akart ebből beszélgetni – a többiek inkább valami egészen mást, vagy afféle önkielégítéshez használt eszköznek tekintették volna őket. Akik a szó klasszikus értelmében nem pedofilok – de valamiért mégiscsak ártatlan 12 évesekre hajtanak – a dokumentumfilm készítése közben bőven akadt olyan is, aki rendőrségi esetként végezte, de aki nem, az se viselkedett épp emberhez méltóan.

A film online premiervetítését (március 2. 19.45) követő élő stúdióbeszélgetés vendégei lesznek  a film rendezője és Varga Aida, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Yelon programjának szakmai vezetője (a film civil nagykövete) is.

Az 1920 óta álló családi kávéház : Mindörökké Walchensee
 

1920-ban a bajorországi Walchensee tó partján Janna Ji Wonders felmenői kávéházat nyitottak, amely még ma is várja a vendégeit. Az alapító elsőszülőtt lánya folytatja apja örökét, miközben lányai elköltöznek, de az egyik, az unoka kíséretében egyszercsak visszatér, és a nagymama és unoka közt különleges, szoros kapcsolat szövődik, pedig szülőhelye, San Francisco egy teljesen más világ.

A koreai autista zenész és az öccse: Noktürn
 

Seong-ho autista zenész, akit kivételes tehetséggel áldott meg az élet, ő mégis a videojátékok és a televízió világának csapdájában ragadt. Édesanyja a fia árnyékában éli életét, próbálja egyengetni útját, hogy hivatásos zenész váljék belőle. Bár leghőbb vágya, hogy csak egy órával tovább élhessen, mint Seong-ho, mégis akkor volna nyugodt, ha tudná, hogy autista fiát egyszer majd öccsére, Geon-gira bízhatja. Geon-gi azonban ellenáll, bosszantónak és haszontalannak tartja a bátyját. Egy napon aztán a két testvér európai turnéra indul – most először az édesanyjuk nélkül, tudva, hogy anyjuk egy napon már nem lesz velük.

De lesz film az idős úrról, akit “kémkedni” bérelt fel egy család, hogyan él idős édesanyjuk az öregek otthonában (Kedves kém, Chile), egy román család mindennapjainak drámai változásáról (kilenc gyerekkel, az elhagyott vadonban Bukarest mellett, amíg a hatóságok rá nem kényszerítik őket  a városi életmódra), az idős Gorbacsovról, vagy épp Csecsenföld vagy a Fülöp-szigetek általunk csak felületesen ismert világáról. De ha ezeket esetleg nyomasztónak találnánk, ott van a floridai nyugdíjasok számára létrehozott tökéletes “Disneyland” – ahonnan néhányan éppen a valóság izgalmas kiszámíthatatlanságát és ellentmondásait hiányolják (Isten hozott a Mennyországban, USA).

Szóval a valóság szerintem érdekes. Ha a sajátod fáraszt, akkor a szokásos levezetőcsatornák helyett mi volna, ha megnéznéd a másokét? Esetleg a hozzájuk kapcsolódó pódiumbeszélgetéseket: Nagy Ervinnel, Molnár Piroskával, Vecsei H. Miklóssal, a filmek rendezőivel vagy szereplőivel, a nemzetközi zsüri tagjaival és a filmek Civil Nagyköveteivel (filmrendezők, képzőművészek, újságírók, de van köztük ultramaraton futó, pékségtulajdonos, parkour bajnok, pszichológus és nemzetközi jogász). A valóság érdekes, izgalmas, néha drámai vagy ijesztő, máskor meg mulatságos és megható. És nem utolsósorban: létezik, még ha mostanában keveset is érzékelünk belőle a korábbi időszakokhoz képest. És nem minden képernyő torzítja el.

Vakmacska