Ezen a héten eljutottunk az első orvosi vizsgálatra. Izgalom és para egyaránt volt bennem, de D. szerencsére végig mellettem volt. Tudjátok, milyen érzés, amikor egyszerre vagy kíváncsi és halálra rémült? Na, pont így éreztem magam.
A rendelőben, miután várakoztunk egy örökkévalóságot (tíz percet) (és persze végig azon agyaltam, hogy vajon minden rendben lesz-e), végre bejutottunk az orvoshoz. Amikor először láttam az ultrahangon azt a kis pontot – mert egyelőre tényleg csak egy kis pont –, hirtelen minden aggodalmam elszállt. Ott van! Létezik! És tudjátok mit? Már most imádom azt a kis Kukacot.
Az orvos persze mindent elmagyarázott, de őszintén szólva a felét sem jegyeztem meg. Csak bámultam a képernyőt, és próbáltam felfogni, hogy tényleg, valóban, biztosan terhes vagyok. D. is ott állt mellettem, és láttam rajta, hogy ő is el van ájulva az egésztől. Azt hiszem, mindketten egy kicsit elvesztünk abban a pillanatban.
Szerencsére a héten már nem volt olyan meleg, a hidegfronttól viszont kemény fejfájásom lett... És akkor szembesültem vele, hogy terhesen nem kapkodhatok be mindenféle bogyókat a különböző panaszaimra. Maradt a sok folyadék meg a fekvés, meg néztem az olimpiát is egy kicsit. És itt már valószínű a vérnyomásom is felment.
Imane Khelif algériai bokszoló(nő) 46 másodperc alatt elverte az olasz bokszolónőt, Angela Carinit. Ami nem lenne nagy szám, csakhogy Khelif biológiailag férfi, XY kromoszómái vannak, ami erősebb testfelépítést és erőt jelent (nem véletlenül vannak külön férfi és női kategóriák). Mennyire fair őt a biológiai nők között engedni versenyezni? Az egész ügy nagyon zavaros és rengeteg kérdést vet fel a sportszerűségről és az egyenlő feltételekről... Ti mit gondoltok erről?
Petrus
