Nekem mind a két szülésem borzalmas volt! Elmesélem, amit eddig senkinek!
1.
2018.03.02
Bent feküdtem egy hónapja, vérszegény voltam, infúziót kaptam! A jeles napon, mentem a szokásos rutin után, infúzió, NST! Nem mozgott a baba! Felfektettek egy vizsgálóágyra, megmozgatták, semmi. Másik oldal, semmi. Majd jött egy nővérke, aki szó szerint a gyereket fogta meg bennem, és kb. rángatta (mozogj már, hallod-e…)! Semmi.
Bevéreztem, jeleztem! Óh, semmi baj, Anyuka, sétáljon, egyen, kávézzon, hogy a baba keljen fel! Na, hát mondanom sem kell, hogy egész napos fájásaim voltak. Háromtól már könyörögtem a nővéreknek, hogy hívjanak orvost, vizsgáljon meg. Ötkor nagy durcira le is jött, egy nagy állat, vastag kezekkel! Megvizsgált.
Cervix: 2111, visszajön este 8kor! Jött is. 4 centire voltam nyitva! Mondja az orvos hogy "este tízkor hozzák fel szülőszobára, kezdünk valamit..!) fel is vittek, felfektettek. Jéghideg volt fent, nagyjából, mint a horrorfilmekben, ez a zöld világítás, jajgatások... Féltem!
Első baba is ugye... A lepedőm vérfoltos, nem az én vérem, de oké. Fel fektettek 1es ágy. Rögtön burok repesztés, infúzió! Nem tudtam, hogy mi csepeg, csak majd mikor rákérdeztem.
A második üveg oxitocinom csepeg! Nem kis mennyiségben!
Éjfélkor jött az orvos, 5centi. S ekkor néztem nagyot.., mert azt találta mondani, hogy ".. - én mentem aludni, szóljatok, ha valami van.,.!" ezzel el is ment. A kutya nem nézett vagy figyelt rám!
Majd ugye hatkor váltás, de már akkor minden bajom volt, fájt mindenem, pisilnem is kellett, mert azt sem engedték ugye, átadták a műszakot. 7:30-kor jutottam eszükbe, hogy én vajúdok! Megvizsgáltak: 8cm! Na még egy kicsit, megvárjuk a tízet! Úgy is volt. Megvárták, gátmetszés, s ahogy toltam, szó szerint, kihúzták a fiamat belőlem! Se köpni, se nyelni nem tudtam, mikor rám rakták! Olyan fájdalmam volt, hogy az leírhatatlan. Turkáltak bennem, mint egy élettelen testben, a lepényt keresve! De megérte! 12 órás szülőszobán töltött vajúdás után 10:45-kor, 3350grammal, 48 centisen megszületett a nagyobbik fiam, aki a Tamás Ferenc nevet kapta.
2.
2019.05.10
38 hetes NST+UH vizsgálaton voltam.
Ott közölték, hogy bent kell maradnom, mert a magzatvizem már minimális!
Oké. 2019.05.12 hajnali 3:15-kor fájásaim kezdődtek, tűrhetőek még! 05:45kor két perces fájások jöttek már. Kimentem szólni, hogy mennem kellene a szülőszobára, mert két perces fájásaim vannak. Visszazavartak, hogy majd csak akkor szóljak, ha tolófájásom van! Oké, visszamentem. Járkáltam az erkélyen, hogy a szobatársam ne keltsem fel!
6:45 -kor szóltak, hogy menjek, nézzünk szívhangot.
Rendben, kitotyogtam, másra már nem volt idő, mert csuklottam össze. Mondta a nővér, hogy húzzam fel a pólómat. Megtettem, rögtön küldött hálóingért, meg szedjem össze, amit vinni akarok a szülőszobára. Reggel fél nyolckor fel is vettek, megvizsgáltak, 7 cm-re voltam nyitva.
Közölték, hogy örüljek, hogy a baba nem esett ki!!
Burokrepesztés, majd oxitocint akartak bekötni, de megtagadtam. Onnantól már rám se néztek! Háromnegyed kilenc tájban már ordítottam a fájdalomtól, hogy szülnöm kell! Majd egy gyakornok szülésznő szaladt oda, de a kisfiam koponyacsontja, már majdnem kint volt. Kihúzták a babát, elvitték! Még sem nézhettem! Elő sem készítettek, csak nyomjak!! Se metszés, semmi. Olyan szinten voltak velem durvák, hogy a kisfiam jobb kulcscsontja két helyen eltört, de nem is szóltak!
A legkisebb fiam 3600 g 52cm spontán jött a világra! Soha a büdös életbe nem megyek oda vissza.
Niki
