Igaz, jómagam csak fél éve olvasom a Bezzeganya posztjait (lehet, hogy korábban már ez esetleg szóba került), de többször is találkoztam olyan kommenttel, ahol az egészségügyben dolgozók (nővérek/csecsemősök/orvosok) betegekhez való hozzáállását kritizálták. Előre leszögezem, akinek nem inge, ne vegye magára! Én magam is egészségügyi dolgozó vagyok, dolgoztam fekvő- és járóbeteg-ellátásban is, de mielőtt bárki gondolná, nem szoktam előhozakodni vele a szakrendeléseken, a kórházban sem „vertem a mellem”, hogy márpedig én... Talán pont ezért jutott eszembe, hogy virtuális tollat ragadjak, és kicsit bemutassam mindkét oldalról, amit tapasztaltam.
Ami legelőször eszembe jutott: a legtöbb beteg (helyesebben páciens, hiszen a várandósság nem betegség) egyszerűen elfelejt köszönni. Ha pedig köszönünk, az ne csak egy levegőbe dobott „Jó napot!” legyen, hanem próbáljuk felvenni a szemkontaktot, hiszen úgy sokkal emberközelibb. Lehet, hogy így sem törik meg a jég, de legalább megpróbálkoztunk vele. Sőt, továbbgondolva, egy mosoly... igazán nem kerülne semmibe, de nagyon sokat jelent a dolgozóknak is, ha a huszadik-harmincadik aznapi beteg nem a hosszú várakozás miatt felháborodva menne be a rendelőbe (mert erről higgyétek el, legtöbbször nem az ott ülő dolgozó tehet), hanem a fent leírt módon.
A második gondolatom a panaszok során felmerült igények kapcsán jutott eszembe. Friss emlékek, hiszen mindössze három hete jöttem haza a kórházból, és tapasztaltam egyet s mást. A betegek szidják a nővért/csecsemőst/orvost/bárkit, mert nekik ez meg ez a bajuk, és mert a nővér/csecsemős...nem segít nekik. De a panaszaik java részét „elfelejtik” közölni a szakdolgozókkal, urambocsá’ viziten. Persze a szobatárssal mindent meg- és kibeszélnek, hogy aztán kölcsönösen hergeljék egymást. Higgyétek el, nem vagyunk gondolatolvasók, és valószínűleg a nővér/csecsemős/orvos... sem az. Ha a beteg nem szól, hogy fáj a hasa/feje/akármije, hanem csendben szenved (vagy úgy gondolja, mint kezdetben én, hogy ilyen kis dologgal nem zargatom őket - aztán mi lett belőle), a dolgozó nem fogja tudni kitalálni a baj okát.
Most nem akarok a dolgozók túlterheltségére hivatkozni (kérem kíméljenek, akik erre rögtön azt reagálják, hogy ezt a szakmát ő választotta), de gondoljatok kicsit bele fordítottan is a helyzetbe. Ha nem mondod, mi a bajod, miért várnád el, hogy kúrálja? Ha nem tudsz szoptatni, szólj a csecsemősnek, ha fáj valahol, szólj a nővérnek vagy az orvosnak. Nem fog megharagudni, hiszen ő azért van ott, hogy te jobban-jól legyél (erre esküdött fel és erre tette fel az életét).
A harmadik dolog pedig: minden egészségügyi dolgozó „csak” Ember. Nem robot, és legfőképp nem tévedhetetlen, ezért kérek mindenkit, kicsit legyen toleránsabb. Úgy álljunk a másikhoz, amilyen hozzáállást szeretnénk visszakapni.
Judit
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
