Waczkor ultrahang kismama

Legutolsó posztom óta jó sok minden történt, gondoltam, összeszedem megint a tapasztalataim. Egyik indok, hogy így majd én is könnyebben emlékszem rá vissza később, a másik, hogy hátha hasonló helyzetben van valaki, és kíváncsi egy másfajta megoldásra.

Szóval a 12. heti vizsgálatok után szépen mentek a dolgok a maguk rendjén, munka, család miegymás, babavárásnak most megint a várakozás-megfigyelés részét töltöttük. Sajnos a 16. hétre sikerült összeszednem egy felfázást, amire sajnos se az üzemorvos, se a házidoki nem tudott/mert mit adni. Ennek az lett a vége, hogy véres-gennyes vizelettel az urológián kötöttem ki, ahol sajnos azt mondták, hogy antibiotikumot kéne szedni. (Sajnos, mert melyik kismama akar gyógyszert szedni?) Szerencsére ez a dolog 4-5 nap alatt helyreállt. (A lényeget mindenki ismeri a kezelésben: inni, inni és INNI).

Közben volt egy kis netes és babaexpós vásárolgatás a babának, ahol nagy örömömre beszereztünk egy-két dolgot, amit már elterveztünk, és sok ismerős ajánlja. Plusz lekerült a padlásról a leendő apuka kiságya kb. hibátlan állapotban, tehát a legfiatalabb generáció is abban az ágyikóban fogja álomra hajtani a buksiját, amiben apukája tette. Még időben akartam lehozni, hogy ellenőrizzük, minden része megvan-e és jó-e, és szerencsére a nagyszülők házában bőven elfér még így összerakva is egy ideig.

Eljött a 18. heti ultrahang és kontroll ideje. Na, itt van megint egy kérdéses pont, hiszen a 18. héten ugye genetikait szoktak csinálni, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e odabenn. Főként 2D-ben vizsgáltak, de a végére kaptunk egy pillantásnyi 3D képet is. Na, sajna az sztk szonográfusa csak „előszűrés jellegű” vizsgálatot tudott végrehajtani. Tehát megnézett jó pár dolgot (fej, orrcsont, has, combcsont, vesék) aztán annyi, a leletre meg rákerült az „előszűrés jellegű” és a „nem helyettesíti az MSZNUT B kategóriás vizsgálatot” sor, meg megjegyzésben, hogy a gyereknek van egy minimális vesetágulata. Na, ez annyira nem tetszett a családom kórházban dolgozó részének, és a vidéki nőgyógyászomnak sem. Rákérdeztem az sztk-ban, hogy van-e nagyobb értékű genetikai ultahang, de közölték, hogy államiban nincs ennél az intézetnél.

Eldöntöttük, hogy akkor keresünk egy olyan dokit, aki akár magánban, de csinál nekünk egy nagyobb értékű vizsgálatot. A dokinak megvolt a C kategórás vizsgája (felsőfokúnak tekinthető ultrahangból), és az UH gép is egy modern masina volt. Ezzel újra megnéztük a babánkat, de immáron sokkal részletesebben, minden szervét, testrészét szépen megvizsgálva, még azt is, hogy áramlik a vére. A vesetágulatra kijött az, hogy nincs is, szerencsére. (A doki szerint az sztk-ban öreg gép van és a szonográfus is még alapfokon járhat.) Mi tehát magánban is végigmoziztuk a babánkat 2D - 4D között váltogatva. Láthattuk, ahogy kalimpál és bújócskát játszik a hasamban.

Tapasztalataim alapján aki tud rá pár ezer forintot szánni, hogy a babát megfelelő képesítésű orvos ellenőrizze, az ne hagyja ki, hatalmas élmény, főleg mert általában a fizetős dokiknak a berendezései modernek, és sokkal több mindent meg lehet velük nézni. (Nem azt mondom, hogy feltétlenül muszáj fizetős orvos, de ha a sima rendelésen nem megfelelő a technika, akkor jó lehet.)

Az eredményekkel visszamentem az sztk-ba kontrollra (eddig minden oké), ahol odaadták a vércukor terhelés beutalót. 75 gramm cukor + citrom + víz. Ez számomra kínzás lesz. Dokimnak említettem, hogy a házidoki szerint vasat kéne szednem, de nem merte felírni. Erre a doki válasza:

„Persze, mindig a nőgyógyászok a bátrabbak.”

Tehát eddig a második trimeszter nagyon happy, főleg mert a baba is szépen növekszik odabenn, és ez egyre jobban érződik és látszik. Ja, az érzésekről eszembe jutott, hogy olvastam sok helyen, hogy pillangóhoz hasonlítják a magzati mozgásokat. No, én inkább egy pici puha kiscicához hasonlítanám. Mintha a hasamon járkálna egy 10-12 napos aprócska kiscica, csak belülről. No, de én úgyis cicás vagyok.

Waczkor

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?