Hát, akkor kezdjük a sort, hogy én mit gondolok a törvényjavaslatról. Amit először gondoltam, azt inkább nem írnám le... aztán végigragoztam én is pár cikket a témában, a Véleményvezértől az európai statisztikákig meg a hazai nyilatkozatokig. Őrizzük meg higgadtságunkat, mit is jelenthet ez? Vannak tizenévesek, akik képesek pénzben is kifejezhető értéket termelni. A tizenhat éves Balázs a nagyapja cégének programozik, a tizenöt éves Fruzsina már most jobb túrótortát süt, mint az anyja, Gábor pedig tizenhét évesen nagy szakértelemmel tenyészt nyulakat. Node aki ebből azt vonja le, hogy nosza, akár ki is hajíthatjuk őket az iskolából, megélnek ők további tanulás nélkül is, annak elgurult a gyógyszere. Nem kicsit, nagyon.

Miután áttanulmányoztam az Európai Bizottság honlapján található Eurydice összesítést (köszönet Citabellának), láttam, hogy a tankötelezettség sok más, nálunk fejlettebb, jobb oktatási mutatókkal rendelkező országok esetében sem sokkal magasabb (az átlag 16 év, igaz, van ahol ez 10 év iskolában töltött időt jelent), a lényeg tehát nem ezen, hanem prioritások sokaságán múlik. MÁSHOL ezek szerint ebből nem következik, hogy tizenöt éves, esetleg semmiféle végbizonyítvánnyal nem rendelkező kölyköket (aki elakadt a hetediknél, azt ki lehet hajítani ezek után az általánosból is, ha betölti a 15 évet?) dobjunk tömegével a torz, diszkrimináló, egyensúlytalan, „számlás” és „zsebbe” szavakkal operáló magyar munkaerőpiacra, ahol már ácsorog uszkve tizenkét százaléknyi elvileg munkaképes felnőtt munkanélküli. Most, amikor tizennyolc éves korig tankötelesek a fiatalok, és fiatalkorúval nem is lehet normális munkaszerződést kötni, mi történik, ha megsérül a Renault tükre a mosóban, leverik a mamáján?

A tankötelezettséget tizenhat évben meghatározó Finnországban biztos nem merül fel, hogy az állam kötelezettségei kimerülnek az alapfokú oktatásnál, és akár fizetőssé lehetne tenni már a középfokú oktatást is. Milyen népszavazást, birka. Vagy csak én látok rémeket?

A „minek ennyi értelmiségi, most jó munkásemberek kellenek a ládagyárba” dolgot utoljára Leninék hangoztatták. Tehették, akkor még létezett a ládagyár. Azóta áttelepült egy másik földrészre, a mai „kétkezi” szakmákhoz bizony érteni kell, az alapanyagok drágák, és nem árt, ha betartjuk a kezelési utasítást. Kellhetnek hozzá matematikai, kémiai, akár számítástechnikai ismeretek, no meg az értő olvasás. Korhatárok helyett nem kéne inkább abban gondolkodni, hogy akkor jöhet ki a delikvens az alapfokú oktatásból, ha birtokában van, KÖTELEZŐEN, bizonyos kompetenciáknak? Tart, ameddig tart?

A hírből még önmagában nem következik semmi, de összeolvasva néhány más elképzeléssel borús kép látszik. Kevesebb felsőoktatási hely államilag finanszírozva, illetve egy célzás a német szakképzési rendszerre, ahol, nahát, a gyakorlati képzési költségek nyolcvan (!) százalékát állják a munkaadók, ilyen kéne ide is. Ezt meghallva gondolom, most már a leszállított korhatárt állítólag még üdvözlő iparkamarai elnök sem mosolyog annyira.

Mindezt egy meglehetősen rossz PISA-eredményeket produkáló országban, ahol egy amúgy műveltnek ismert politikus keverte a balneológiát a bálnatenyésztéssel. Ahol nagy hagyománya van annak, hogy a jövő nemzedékek nyakába varrjunk adósságot, elmaradt útkarbantartást, rossz döntéseket vagy környezetszennyezést, itt tologatják a kisautót a szőnyegen, még nincs erejük, hogy pofán vágjanak minket érte.

Repül a bálna, repül a bálna, aki hülye, az is marad. Igazat adok a Republicnak, de vagyok olyan gonosz, hogy ezt elsősorban nem a leginkább szegény családokból jövő, tizenöt évesen,  képzetlenül dolgozni küldött jövendőbeli szerencsétlenekre értem, hanem azokra a döntéshozókra és támogatókra, akik szerint ez „nem az ördögtől való”, sőt, teljesen rendben van, Európában, a huszonegyedik században. Borzadva nézzük a Kalkuttában, Rióban, Manilában szemetet szedő gyerekeket, milyen jó, hogy ezen a földrészen ez nem divat. De ha nem értenek máshoz, itt mi lesz velük?

Amit mások gondoltak:

http://boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2011/03/03/segedmunkas_nemzedek

http://velemenyvezer.blog.hu/2011/03/03/mit_akar_a_fidesz_a_gyerekekkel

http://www.fn.hu/belfold/20110302/orban_lemond_szegeny_gyerekekrol/

http://nol.hu/belfold/20110302-tankotelezettseg_15_eves_korig