14. rész
Vasárnap reggelre se éreztük túlzottan kialudtnak magunkat, lévén, hogy Petya egész este forgolódott az utazóágyban, nehezen vette a levegőt, többször kellett orrcseppezni… Sebaj, majd ebéd után, ha letesszük aludni őket, mi is ledőlünk kicsit! Ez volt a terv. (És mint tudjuk, a terv azért van, hogy legyen mitől eltérni!) Nagy vonalakban megbeszéltük, hogy délelőttönként Apa síel Ádámmal, mi addig elleszünk a másik kettővel. Ebédre mindenki előkerül, majd utána csendespihenő. Ha Apa gondolja, amíg a gyerekek alszanak, ki tud menni síelni a többiekkel, hogy komolyabban is nyomja, de ha nincs kedve, sziesztázhat is velünk együtt. A délutáni program kapta a változtatható besorolást. Arról, hogy a tanulást mikor fogjuk kivitelezni, egyelőre fogalmam sem volt.
A reggeli processz ment a maga útján, úgy, ahogy szokott. Petya ébredt a legkorábban, megetettük, felöltöztettük, beágyaztunk és rendet raktunk, ahol aludtunk – ágynemű eltüntet, ágy összecsuk. Apa még kapszulás kávéfőzőt is hozott otthonról, így mindhárman ittunk egy finom kávét és indulhatott a műszak. Kiszedtem a mélyhűtőből az aznapi kajákat – Petyáét is és a miénket is, hogy legyen ideje kiolvadni. Megvártuk, amíg a tesók felébredtek, elkészítettük a reggelit és nekiláttunk falatozni. Kicsit gyors tempóban ugye, mert Petya véletlenül se tudott egy kicsit se nyugton maradni, hiába pakoltuk körbe a kedvenc cuccaival.
Ja, azért azt is bevallom, hogy az elhozott játékai is komoly szűrésen estek át, mielőtt bekerültek a csomagba. Csak olyat pakoltam be, ami puha anyagból van (nem merev műanyag, nehogy átdobja vele a papírvékony francia válaszfalat) és állítható hangerőgomb van rajta, vagy legalább már leragasztásra került a hangszórós része. Arra gondoltam, talán előfordulhat, hogy másnak nem tetszik a zenebonánk, hát miért hallgattassuk vele? Habár, a sok átbulizott, kiabálós, nagyhangerős este után, már csak bosszúból is megtehettem volna, de mégsem. Mert ugye az érkezésünk napján özönlött be a szállásunkra nem kevés magyar és egyéb külföldi közép- és főiskolás diákokat szállító autóbusz. Végül is nem sok gondunk volt velük, csak kicsit hangosak voltak.
Megpróbáltam összerakni, hogy mit mikorra tervezzünk. Általában a sífelvonónál találkoztak Apáék a többiekkel, olyan 9-fél 10 körül. Addig volt egy kis idő tanulásra, így Icamama Petyázott, én pedig Ádámmal foglalkoztam. Az írással kezdtünk, mert az megy neki nehezebben és 1-2 matekpéldát is mindig megoldottunk, mert abban jó és sokszor mondja azt, „Ja, ez bébikönnyű!”Amikor befejeztük, elindultak Apával a felvonóhoz és délig nem is nagyon hallottunk felőlük – a pocakjuk azért hazahozta őket! Miután Ádámék elmentek, mindig kitaláltunk valami bohóckodást a másik kettővel az apartmanban. Lufikat fújtunk és azokkal dobálóztunk, fociztunk – Petya hatalmasakat kacagott rajta! Amikor Anna rajzolni akart, Petyát is odaültettük az asztalhoz és próbáltunk ceruzát fogni a kezébe – mondanom se kell, hogy nem nagyon jött össze a dolog.
A kipakolt, nagyobb méretű táskákba beraktuk őket, és így húztuk-vontuk-forgattuk a „csomagokat”, ahogy tőlünk kitelt. 10 óra előtt kaptak egy kis gyümölcsöt v. sütifélét, majd elkezdődhetett az öltözködési projekt. Maradjunk annyiban, hogy nem volt egyszerű a helyzet. Anna egész ügyesen felöltözött egyedül, és Icamamának is egész jól ment a dolog, figyelembe véve, hogy életében először volt síterepen is és 2000 méter magasan is telelni. Még szerencse, hogy a lányáék síelnek, így tetőtől talpig felvértezték mindennel. Gyerekeknél alulra aláöltözet, rá sízokni – amiről elég hamar kiderült, hogy felvéve már nem tudjuk rájuk adni a csizmáikat, grrr! Erre jött a kezeslábas. Petyára kesztyűráoperálás – mert ugye véletlenül se úgy rakja az ujjacskáit, hogy egyszerűsítse a folyamatot… Végül sapka, csizma és indulás kifele, nehogy bemelegedjenek. Nem részletezem, de mire Petyát felöltöztettem, belőlem már csavarni lehetett a vizet.
Gyorsan én is összeszedtem magam, meg pár cuccot – szobakulcs, telefon, táska egy kis pénzzel, hogy tudjunk bagettet venni a boltban, innivaló a gyerekeknek és kiléptem az ajtón. Mivel sötét volt, amikor ideértünk, sejtelmem sem volt, mit hol találunk, illetve, hogy egyáltalán merre is induljunk el a gyerekekkel és mit is csinálunk majd két órán keresztül. Az apartmanhotel elé leérve körülnéztünk és észrevettük, hogy nem messze van egy játszótér. Hurrá, menjünk oda és fedezzük fel! Szuper kis hely volt, és ez is lett a délelőtti levegőzésünk fő bázishelye. A játékokhoz hozzá lehetett férni, de körülöttük mindent hó borított. Nagyon jól nézett ki! Volt egy kis favonat, amibe be lehetett ülni és tekerni a kormányát, amit ha elég gyorsan csináltunk, zakatolni kezdett – Petyának nagyon tetszett!
A másik, amiért teljesen odavolt, az a repülőgép! Mászókaszerűen volt kialakítva az első része, a hátulja pedig egy kis csúszda volt. A „pilótafülkében” két gyerkőc részére volt hely, és két kormány is volt benne, amit sokkal jobban lehetett egyujjas kesztyűvel tekerni, mint a vonatét. Ja, és a propellere is mozgatható volt. Előfordult, hogy Petya akár fél órát is eltöltött benne – persze biztos az is közrejátszott, hogy nagyon szép idő volt és a napocska sütötte az arcát.
Találtunk még itt kisházat, amibe be lehetett bújni és egy nagyobbaknak való mászókát. Ez Annának lett a kedvence, miután két nap alatt megtanult egyedül lecsúszni a rúdról. Ja, mert az egyik felén kötélen lehetett a toronyrészbe felmászni, és egy rúdon pedig lejönni onnan, a másik felén kis csigalépcsőn vagy mászófalon lehetett felküzdeni magukat és egy csúszdán lejutni (ez nagyobb volt, Petyának ez is tetszett, de nekünk kellett felvarázsolni őt a csúszda tetejére – nem volt könnyű!) A mászóka két szélét lengő létra kötötte össze. Jól ki lett találva, a gyerekek nagyon élvezték. Első nap lévén, csak egy popsitepsit vittünk magunkkal, szánkót még nem. Anna csúszott jó párat vele, és nagyon tetszett neki! Petya inkább napozott a repülőben és néha átköltözött a vonatba is egy kicsit. Gyönyörű volt az idő! Még Petya sem panaszkodott egyszer sem, hogy fázna esetleg.
Dél előtt egy kicsivel elmentünk felfedezni a környéket. Volt egy nagyobb üzletsor sportboltokkal, étkezdékkel, gyógyszertárral, és egy nagyon jól felszerelt kisbolttal. Bementünk szétnézni. Vettünk egy kis gyümölcsöt meg paradicsomot, és kerestük a kenyeret, de nem találtuk. Miután fizettünk és kifele jöttünk, vettük észre, hogy a bejárati ajtó mellett van egy külön pult, ahol a bagetten kívül nagyon sok, más finomságot is lehetett beszerezni - tortácskákat, croissant-t, fánkokat. Gyorsan venni is kellett belőle egy rózsaszínt és egy barnát (Ádámnak is vittünk), hogy minőségellenőrzésen essenek át, de megegyeztünk, hogy csak ebéd után lesz a kóstoló.
Hazaértünk, levetkőztettük őket – érdekes, de ez sokkal gyorsabban ment! – és beálltam a konyhába ebédet intézni. Mire megmelegedett, Apáék is megjöttek. Ádám teljesen fel volt dobódva, hogy milyen jót felvonóztak és síeltek, és be nem állt a szája, hogy a többiek közül ki, mit és hogyan csinált jól v. rosszul v. viccesen. Miután ettünk, mindenkit letettünk vízszintesbe. Még Ádám is eldőlt, aztán ha tud, alszik, ha nem, csak pihen egy jót és játszik valamivel, csendben fekve az ágyában. Petya nem akart aludni – azért elvolt az utazóágyban a cuccaival, a másik kettő viszont durmizolt egy jót. Icamama és én is lepihentünk egy kicsit. Párom nekiállt valami céges értékelés kitöltésének, mert a leadási határideje előző napra esett – akkor már muszáj volt megcsinálni!
Délután kicsit pihentebben láttunk neki a nap folytatásának. Legfontosabbként – uzsonna! Anélkül a fű se nő! Mindenki megkapta a nasiját, majd kitaláltuk, hogy menjünk ki szánkózni a többiekkel együtt. Mire összecuccoltunk, kiértünk, már leálltak a felvonók, így a pálya széle tökéletesen megfelelt a szánkózásra. Szép, piros, műanyag szánkókkal száguldoztunk. Én nem, de a gyerekek igen! Ádám nagyon jól odatette magát és mindig hatalmasakat csúszott. A pályától nem messze volt egy sportbolt, ahol igyekeztek bepakolni a dolgokat az üzletbe és mielőbb bezárni, nehogy valamelyik gyerek elcsúszva odáig, berongyoljon a boltba. Komolyan, volt, hogy csak 20-30 centire álltak meg, az ajtaja előtt – elég félelmetes volt, még nézni is! A párom unokatesója volt az, aki többször is lecsúszott a szánkóval, úgy, hogy mikor melyik gyerek ült előtte. Mindegyiknek nagyon tetszett így a dolog! A srácnak másnapra, tiszta kék-zöld-lila volt a dereka-háta alsó része, így pár napig törlődött a páros szánkózás, mint délutáni program.
Petyát kisebb magasságokból csúsztattuk csak le, de így is nagyon élvezte a dolgot egy jó ideig. Aztán egyszer csak kiszállt a szánkóból és méltatlankodni, panaszkodni kezdett. Mentem oda hozzá, hogy mi a baj? Ő csak mondta a magáét, én meg próbáltam kitalálni, mit szeretne. Aztán bevillant! Petya fázol, menjünk haza? Rám nézett, megfogta a kezem és igen gyors léptekkel elindult hazafele. Szinte repültem utána, alig bírtam követni. Gyorsan odaszóltam a többieknek, hogy mi elmentünk. Apáék addig elmentek az egyik üzletbe síkesztyűt venni Annának és Ádámnak, mert ugye azokat sikeresen elfelejtettük elhozni. Icamama is velünk jött, és pillanatok alatt haza is sétáltunk. Petyát gyorsan levetkőztettük, átdörzsölgettük a kezeit, lábacskáit, és pár perc alatt már nyoma se volt a hisztinek, boldogan vetette be magát az ágyába játszani.
Mire Apáék hazaértek, a vacsora-projektnél tartottam. Mindenki elmesélte, mit kér, összekészítettem, megkajáltunk, és jöhetett a habos vizes, fürdőkádas pancsolás. Még jó, hogy két fürdőnk volt, így az egyikben Petyát Mama fürdette, a másikban Apa a többieket. Azért is volt jó külön fürdetni őket, mert Petyánál nagyon sokszor előfordul, hogy belekakil a vízbe, így könnyebb volt rendet rakni körülötte. Miután kész voltak, megbeszéltük Mamával, mi lenne, ha Petya ágyát betennénk az ő szobájába és vele aludna. Nem okozott gondot neki, így onnantól, este a Mama szobájában volt az utazóágy, nappalra pedig visszahoztuk a nappaliba, mert Petya szeretett belőle ki-be mászkálni, sőt olyan is volt, hogy elfeküdt benne egy kis időre valamelyik kedvenc zenélőkéjével. Mi is átpakoltuk az ágyunkat a nappaliban (nagyon jött a hideg az erkély felől…) és reménykedtünk, hátha ma este tudunk végre aludni egy jót! Igazság szerint 9 körül már mindannyian ágyban voltunk és igen hamar álomba is merültünk.
Pankuci
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
