Magányos anyák, aranyos gyerekek, apahiány, végeláthatatlanul hosszú napok, hahó, nahát, jobban állunk anyagilag. Valamit valamiért. Nem is olyan fájdalmas, de azért a hasam néha nyom, és a szívem is szúr. Elönti a vér az arcomat. Egy percre olyan jó lenne egyedül, ülni a vécén, vagy ilyesmi, csendben. Nem lehet.
A férjem sokat utazik, jól keres, hazavárjuk. Vettünk ezt-azt, elmegy, aztán várjuk megint. Fogalmam sem volt, hogy ez ilyen. Apa alszik külföldön. Hogy magányos volnék, az sem jó szó. Sokan állunk így. Nem vagyok egyedül, körülöttem a család jelentős részében ugyanígy távol van apa. Szeretjük az anyanyelvet, oda meg vissza vagyunk a játszótértől, nincs bajom nekem semmivel, még a közértbeli kicsit uncsi pénztárosnőt is szeretem. Irtóra maradnék itthon. A kutyaszar is az utcánk része. Sajnos nem tudtunk megélni abból, amit a magyar munkáltatónál kaptunk. Romániában, Ukrajnában láttam ezt évekkel ezelőtt, mikor Csernovicban vagy Nagyváradon jártam. Hazaküldött euróból éltek a gyerekek. Most nálunk is ez lesz. Apa skype-ol, üzen, küld csomagot és órákon át csak ölel, amikor végre hazajön látogatóba.
Tavaly Ausztriában jártunk. A pincér, a szakács, a portás, a turistavezető mind magyar családapák voltak. Traktoron ültek, tojást cipeltek. Úristen, hogy lehet így élni? Sajnáltam őket, hiszen vasárnapi apukák, de csak kéthavonta. Most ugyanabban a gödörbe másztunk bele. Ki fogunk kecmeregni, tudom, de ki fogja bepótolni a heteket, hónapokat, éveket, amiket egymás nélkül töltöttünk?
Persze, van autó, roller, meg repülő. Nyuszimotor. Csakhogy két kicsivel felpakolni, rángatni őket egyik országból a másikba, jól hangzik – a valóságban rémálom. Ha egy hetet hiányzunk a bölcsiből, már nehezebben cipelem őket a kapuból újra a szeretett pillangó csoportba. Ja, hogy külföldön majd nyelvet tanulnak, menjünk el ebből az országból, mert határon túl nyugaton minden jobb – nem jobb. Nem akarok elmenni, most még nem. Itt van a patika, az orvos, a nagymama, a kedvenc gondozó néni, a lelakott játszótér, a csecsemőgettó. ja, és anya jelentéktelen munkája: az anyanyelv.
Délután, mikor megérkezünk, hol egyik, hol másik gyerekem rohan a hálószobába, hol van apa, anya? Angliában, mondja tesó. Mi is megyünk oda. Másnap ugyanez, csak Ausztriával, Németországgal. Itáliában! Ikreim egész Európát ismerik, és az esti mesével sincs gondunk, arról szól, hol van apa lakása, mi a berendezése, és merre megyünk majd, ha meglátogatjuk őt. Már apa párnáját is kiveséztük. Apa, apa, gyere haza!
