Azt mondják, a szülés fantasztikus élmény az apának is. Benek inkább érdekesnek gondolja a tapasztalatait, valamint kiemeli, hogy a magyar egészségügy nem is olyan rossz, mint ahogy sokan látják.
Te is megosztanád szülésed történetét? Küldd el nekünk a bezzeganya@bezzeganya.hu címre!
Eltelt kilenc hónap, és eljött a nap, amit nagyon vártunk! A kiírt napon már egy héttel túl voltunk. Délelőtt kaptam egy sms-t: „Úgy néz ki, kezd fájni a hasam”. Délután 5-kor megérkeztem a szokásos süteményes, gyümölcsös kosarammal, a feleségem már kis cetlivel a kezében várt. Elsőre azt hittem, talán valami bevásárló-lista, de nem az volt, hanem a fájások voltak percre pontosan felírogatva. Szokásos beszélgetős, lépcsőzős találkozás volt, mint egy hete minden délután, a végén nagy puszival.
Este nyolckor jött ismét egy sms: „Nyugodtan feküdj le, a doki azt mondta, ma este nem lesz semmi.” Másfél óra múlva ismét csipogott a telefon: ”Öltözz és gyere gyors!!!” Beugrottam a kocsiba és irány a kórház. Mire odaértem, már elő volt készítve, épp az NST-t rakta fel a szülésznő a derekára. Eleinte nem akartam bemenni, nem azért, mert rosszul lennék a látványtól, hanem mert minek egy ember láb alá. De a feleségem megkért, hogy a szülés utáni pihenésnél legyünk együtt, az neki mindegy volt, bemegyek-e vagy nem. De ha már időben érkeztem, akkor felvettem a kis szerelésem és ott álltam tehetetlenül a szülőszobában. Valamivel el kellett ütni az időt, így a szülésznővel elkezdtünk beszélgetni a dohányzó kismamákról és egyebekről. Megjegyzem, az elmúlt hétben ez dühített a legjobban, akármikor mentem, 2-3 kismama a kórház kapuban cigizett.
Beszélgetés közben elment egy óra, a szülésznő megkérte a nejem, feküdjön fel az ágyra, mert megvizsgálná. Minden oké volt, 2 percen belül ott volt az orvos és indult az akció. 23:00 volt, mikor az első tolás történt, 23:30-kor már sírt a kicsi. Fiú, 4600 gramm és 57 cm.
A babát elvitték és lemérték, majd engem is hívtak, hogy nyugodtan menjek az újszülött ellátóba és nézzem meg, addig összevarrták a gátvágást. Egy végtelenül aranyos hölgy volt az éjszakás újszülöttes nővérke, itt megcsináltam az első fényképet, majd a kezembe adta és vittem az anyukához. Utána két óra megfigyelőfekvés következett a folyóson, itt is együtt lehetünk. Kérdeztem, mennyire fájt, ő azt válaszolta, a fájdalom nem tántorította el a tervétől (négy!). Bár szerintem ez alkati kérdés is, neki szerencséje volt, hogy kevés fájdalommal túl volt rajta.
Sokan mondták előtte, hogy ki ne hagyjam, mert az apás szülés fantasztikus érzés meg mindenféle hű és ha. Most, hogy már túl vagyunk rajta, elmondhatom, engem semmilyen fantasztikus érzés nem fogott el (persze a baba az más, de én most a szülésre gondoltam), én inkább érdekesnek tartottam. Valamint megerősített abban, hogy nem olyan rossz a magyar egészségügy, mint amilyennek sokan leírják.
Ez a megyei kórház a neten és az ismerősök körében nagyon „sintértelep” hírében áll, sőt, sokan egyszerűen a hülyének és őrültnek tartottak minket, amiért itt szül a feleségem. Mi senkit nem fogadtunk meg, senkinek egy fillért nem adtunk, és mégis úgy érzem, maximális kedvességben és emberi bánásmódban részesült a feleségem. Úgy gondolom, ennél többet kívánni és pénzért venni se lehet. Persze, ha mindenáron a rosszindulattal akarnék írni és a közvéleménynek akarnék megfelelni, akkor most írhatnék a BA-n sokak által preferált EDA elmaradásáról, a folyosó kietlenségéről, mert nem égett három reflektor az arcunkba csak félhomály volt (különben mi az, hogy egy folysón?), nem volt 4,5 kilós gyerekre sapka és kising, meg hát Magyarországon valamiért népszerűbb az, aki a negatívumokat emeli ki. De mi nagyon elégedettek vagyunk mind a kórházzal, mind annak a személyzetével.
Örömünkben bánat is van, anyukám, aki kilenc hónapig várta a babát és a végén szinte csak az tartotta életben, hogy a legkisebb unokáját egyszer a kezébe foghassa, sajnos ezt már nem érhette meg, két héttel a szülés előtt meghalt. És milyen az élet, az anyai nagyapám, akinek én vagyok a legkisebb unokája, születésem előtt épp ugyanígy hunyt el.
Benek
