Ki ne kapott volna már jóindulatú, szelíden erőszakos tanácsokat gyermeke neveléséhez a rokonságtól, baráti körtől vagy az utca népének ismeretlen képviselőjétől?
Hisz ki ne érezné azt, hogy ha már van egy gyereke, vagy a szomszédnak van gyereke, vagy a kollégája szomszédjának van egy gyereke, akkor az ne lenne elegendő élettapasztalat ahhoz, hogy a pályakezdő kismamákat és kispapákat aranyat érő tanácsokkal lássa el?
Az aranyat érő tanácsok boldog nyertesei pedig egyéni vehemenciától függően őszintén bólogatnak, átlátszóan mosolyognak, lerázóan morognak, nem titkoltan szemöldökráncolnak, vagy egyértelműen visszautasítják az aznapi szerencsesütiben talált tanácsot.
Akárhogy is reagálunk, a tanács már kiosztódott, így elérte célját: a tanácsadó elégedett, hogy élettapasztalatával példát mutatott, újat tanított, fontos személyiséggé vált egészen 15 másodperc erejéig. Ennyi idő alatt rengeteg életbevágóan fontos tanácsokat kaphat a gyanútlanul bóklászó fiatal anya a pénztárostól, a sorban előtte és mögötte várakozóktól, a fagyasztópult árufeltöltőjétől vagy a játszóházban gyermeke mellett tébláboló, társaságvadász anyukától. Ők mindannyian igyekeznek átadni életük 1-60 évvel ezelőtti szeletének aktuális élethelyzetre vonatozó tapasztalatát a szerintük láthatóan tanácsokra szoruló anyuka és gyermeke szebb jövője reményében.
Különben honnan is gondolnánk mi, pályakezdő anyukák, hogy a pénztártárnál vigyázni kell, nehogy bekapja a gyerek a szájába a pénztáros kezéből aláhulló aprópénzt. Sorban álló embertársaink segítsége nélkül hogyan is vennénk észre, hogy a gyerek megpróbálja a szalagra kirakott árut elérni a bevásárlókocsiból, aminek végzetes következményeként akár le is emelheti onnan azokat?! Ki, ha nem a fagyasztópult árufeltöltője tudja egyedül az univerzumban, hogy a gyerekemnek alig van haja és egy fejfedőt kell tenni reája, hisz a bolt ezen traktusában hidegebb van ám, mint másutt. A kifliket pecázom éppen az üvegvitrin mögül, amikor egy ismeretlen jóakaróm benyúl a babakocsiba és lehúzza az alvó gyerekem arcáról az áruházi fény tompítása miatt odatett textilpelenkát, felébresztve őt ezáltal. Szerinte megfulladhatott volna a gyerek a textilpelus alatt, és várja, hogy megköszönjem életmentő gyermekébresztő akcióját. Megköszönöm a segítséget és megelégszem két kiflivel is, mielőtt az önkéntes életmentő kicsatolná a nyöszörgő gyerek biztonsági övét is a fulladásveszély miatt. Még az autónál körülnézek, hátha utánam jött felhívni a nyilvánvalóan szeleburdi figyelmemet a légzsák és a bébihordozó egymást kizáró alkalmazására.
A legkeményebb dió mégis a legapróbb deviancia kezelése. Végképp korrigálandó céltáblává válunk ugyanis, ha gyermekünk – az ortopéd szakorvos javaslatára ideiglenesen – kacsaláb hordja a játszóházban a szandálját, ha lassan múlik a gyerekünk fejére a szüléskor nőtt dudor, vagy ha ősztől tavaszig ekcémás foltoktól piros a gyerek arcbőre, hogy komolyabb elváltozásokat ne is említsünk.
Akármi legyen is megszólításunk apropója, jóakaróink elégedettek magukkal, hogy segíthetnek láthatóan balfácán embertársaikon és aznap huszadikként övék lehet Tibi bácsi pontos labdája, amiért szóltak, hogy fordítva van a cipő a gyerek lábán, vagy zsebkendőt nyújtanak, hogy töröljem le az ekcémás foltot a gyerek arcáról. Segítségükkel elérik azt, hogy függetlenül az első reakciótól, tanácsaik befészkelik magukat az agyunkba. Ott pedig egyeseknél tovább gyengítik a rozoga lábakon álló, rövid előélettel bíró gyermeknevelési önbizalmat, míg másokat megerősítenek abban, hogy jól szintetizálta a szakfórumok, szakkönyvek, szakértők szakvéleményét és továbbra is a gyermek anyja a 80 centis 10 kilós fekete doboz legjobb szakértője.
Egy biztos, embertársaink egy részének elégedettséget okoz az alkalmi gyereknevelési tanácsadóság és lehetetlen küldetés számukra mások gyermeke mellett szó nélkül elmenni.
'Nem baj, ne ellenkezz!' - villan az udvarias jelzés férjem szemében ilyenkor, és én hallgatok. Többnyire a hallgató és sietősen odébb álló típus vagyok. Vannak kismamák, akik viszont szívesen vesznek minden megszólítást, mert kíváncsiak mások véleményére, vagy azért, mert akkor nem kell a szakirodalmat böngészni, vagy csak azért, mert már 5 órája nem szólt hozzájuk felnőtt ember. Ez utóbbi, belátom, nyomós érv, ami előtt néha én is meghajlok.
acsevi
