Lapis Lazulinak
Ha jól meggondolom, nem is szeretek síelni.
180 kilométerre lakom a legközelebbi sípályától, a sícipőről azt gondolom, a tervezője a spanyol inkvizíciónál szerezte referenciáit, a síbérlet drága, a lejtő csúszik, a sebességet utálom. Mi a fenéért síelek?
Pontosan emlékszem a pillanatra, amikor úgy éreztem, síelni akarok, mindenáron. Évekkel ezelőtt Ómassa és Bükkszentkereszt között gázoltam a hóban térdig, és szembejött két ember sílécen. A következő évben csatlakoztam egy sítáborhoz és megtanultam a lesiklást, de az semennyire se emlékeztetett arra, amit ott a Bükkben láttam. Azért próbálkoztam újra meg újra, különféle tesitanárokkal, sítáborokkal, egyszer kikölcsönöztem a városban hozzáférhető egyetlen pár sífutólécet is, erre elolvadt a hó.
Aztán egyszer kaptam egy felszerelést ajándékba. A sífutócipő könnyű, fűzős cipő, épp csak az orrában van egy kis fémpöcök, amellyel a léchez csatlakoztatható. A lécek keskenyek és hosszúk, a kötés egyszerű, a sarok szabadon emelkedik, a lécen nincs fék. A botok hosszabbak, kb. mellmagasságig érnek és hegyes kis fémtüskében végződnek.
Ezt is Szlovákiában próbáltam ki, egy sítáborozás alkalmával, szigorúan naplemente után egy parkolóban. Először is kékre-zöldre vertem magam. Másnap, most már világosban, újra kimerészkedtem, topogtam a léceimen, mint a tojógalamb. A hegyen kanyargó sífutóútról egyszer csak egy idős úr, magas, szikár ember suhant elő sífutólécen, elnézően mosolygott, hát miért nem megyek a sífutóútra? Azért, magyaráztam, mert ügyetlen vagyok. Nem tudok fékezni, nem tudok menni, nem tudok kanyarodni. és senki sincs, akitől megtanulhatnám, mert a magyar testnevelők csak lesiklást tanítanak, legalábbis azok, akikkel én találkoztam. Nem nagy dolog, magyarázta az idős úr, egyszerűen próbálgassam, itt se tanítja senki, nem kell ehhez oktató.
Aha.
Szívesen megmutatná, mondta még, de mindjárt itt lesznek a barátai. Újra eltakartam, mint a nagykabát. Felsegített, na de már itt is vannak, kiáltotta lelkesen, s az útra mutatott, ahonnan az övéhez hasonló könnyedséggel egy bácsi és két néni siklott elő. Mióta síelnek, nyögtem megsemmisülten, hát, én több mint hetvenöt éve, mondta az idős úr, a lányok fiatalabbak, ők nem annyira régen, mióta is, Katka? A Katkának szólított néni kikacagott az ezer ránca közül, hát én tízéves korom óta, hát akkor hogy is... hatvanhét éve... Az a baj, hogy mostanában nem megy annyira, hát még együtt indultunk Vysná Bocából, erre Pavol hogy otthagyott minket.
Vysná Boca a hegyen túl, tizenöt kilométerre van.
Sífutóoktatót továbbra sem találtam, viszont amint hó esett, felcsatoltam. Az Eurosporton néztem a sífutóversenyeket meg biatlont. Figyeltem, hogy csinálják, rákerestem a neten. Megtudtam, hogy kétféle stílus van, a klasszikus, meg a szabad, a klasszikusban a lécek párhuzamosak, ellentétes kéz-láb-mozgás van. A szabadstílus a korcsolyához hasonló mozgás.
Azt se tudok.
Aztán egyszer csak tényleg ráéreztem. Megéreztem, hogy kell a lécen lenni, érezni kezdtem a talajt, aztán a saját egyensúlyomat. És noha a sebességtől a sífutólécen is félek, azon a terepen, ahol én járok, ettől nem kell tartanom.
A sífutáshoz nem kell lejtő, nem kell sífelvonó, síbérlet. Egy kis hó kell hozzá, lehetőleg olyan, amit letapostak, de nem jeges. Ligetek sétányai, körgátak töltéskoronája, behavazott kerékpárutak is alkalmasak, sőt, még egy kisfogalmú havas utca is, feltéve, hogy elment rajta egyszer a kukásautó.. Nem jó a szűz hó, illetve a vastag hótakaró, pontosabban ilyenkor először is meg kell küzdeni azzal, hogy a hóban magunknak síeljünk nyomot, amelyben később kellemesen lehet közlekedni.
Háromszáz méter után síruházat sem kell.
Hatszáz méter után úgy szakad rólunk a víz, hogy hovatovább semmilyen ruházat nem kell. Mozog, dolgozik minden porcikánk, csúcsrajár a tüdő és a szív, mintha csak futnánk, de sokkal kíméletesebb a csípő- és a térdízülettel, hiszen a talaj eleve puhább, a láb nem “koppan” rá, a hosszú léc elnyeli az ütközés energiáját. És többek szerint az egyik legradikálisabb zsírégetés zajlik.
Anyák az Alföldön! Sífussatok!
Mert nagyon jó.
Brumibaby
