A történetem nem egy klasszikus születésről, sem a gyermeknevelés szépségeiről avagy nehézségeiről szól, hanem arról, hogy  egy sokak által titkolt pszichés betegséggel hogyan lehet létezni és egyáltalán gyereket vállalni, nevelni.

Betegségem jóval előbb kezdődött, minthogy szültem volna. Ez egy külön történet is lehetne. A lényeg az, hogy miután többször is meghalni véltem magam, kiderült, hogy pánikbeteg vagyok. Nem kívánom senkinek, azt hajtogattam magamnak, hogy huszonpár évesen nem nagyon szoktak szívrohamban meghalni, meg hasonló baromságokat. Az évek alatt sikerült a pánikrohamokat nullához közelíteni pszichiáter, antidepresszánsok, hangulatjavítók révén, amikor is kiderült, hogy babát várok. Azonnal rohantam az agydokimhoz. Most mi lesz? A baba? A gyógyszerek? Én?

Ha hiszitek, ha nem, két hét alatt teljesen leálltam a gyógyszerekkel, de ekkor már a pánikbetegségem mellett megjelentek a kényszergondolatok. Ez megint megérne egy misét. Ha van rosszabb, mint a pánik, akkor ez az. Olyan gondolatok törtek rám, ami félelmetes volt. Szorongtam, féltem. Azt gondoltam árthatok a családomnak, a babámnak. Sokáig nem mertem még a pszichiáteremnek sem beszélni róla, azt gondoltam bezárat valami szanatóriumba vagy zártosztályra.  De a doki megnyugtatott, azt mondta, hogy soha nem tudnám ezeket a dolgokat megtenni.

Na, szóval ezekkel a gondolatokkal keltem, feküdtem 9 hónapon keresztül. Közben izgultam, hogy minden okés legyen a babával. Érdekes, hogy attól sosem szorongtam, hogy a lányom egészséges lesz-e. Az olyan természetes volt, hogy az lesz.

El voltam magammal foglalva. Megszültem 2010. februárjában. Pár hónap alatt, talán, amikor a lányom 3 hónapos volt, úgy keltem fel, hogy nem tört rám semmilyen rossz gondolat sem. Tiszta vagyok. A rosszullétre gondolva sem törtek rám szorongató gondolatok. Hogy mitől múlt el, nem tudom. Ha arra gondolok, hogy miket éreztem, egy hatalmas megkönnyebülés és öröm, hogy nem félek már a saját gondolataimtól.

Eltelt 1-2 év. Kisebb- nagyobb pánikrohammal, de tudtam kezelni. Tudtam, hogy vége lesz és mindjárt jobb lesz. Higgyétek el, hogy ilyenkor pánikroham közben, elterelni a gondolatokat, baromira nehéz vagy lehetetlen.

Aztán ott van az állandó aggódás a gyerek egészségéért. A csip-csup betegségeinek a felnagyítása és nagyobb baj diagnosztizálása a google dokival. Szörnyű vagyok!

Ja, és a végére hagytam a legújabbat: Tavaly nyáron nagyon elkezdett fájni a hátam. Tűrtem, tűrtem, közben a mellkasom is fájt, a vállaim, a kezeim is, na, gondoltam mindjárt szívinfarktusom lesz. Irány a doki, aki nem a belgyógyászatra küldött, hanem mellkasröntgenre. Na, mondom, nem is szívinfarktusom van, hanem tüdőrákom. És így elkezdődött az újabb szorongásom. Biztos, hogy halálos betegségem van. Rengeteg kivizsgálás, negatív leletek. Hipochondria? Totál kész vagyok. Azt hiszem, felkeresem az agydokimat!

Ági

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?