Kezdetben vala a Takkos Bubblish. Népmesébe illő név, nem igaz? Pedig 19 hónap kemény realitás volt ez nálunk. Na ezt most eszik vagy isszák? Az utóbbi; az anyatejről van szó. A takkos a kislányom furcsa kattogásából ered, ahogy a cicit kérte, a bubblish meg férjem szóalkotása az angol boob, azaz mell szóból. De a célszemély csak úgy hívta: daga.


Már írtam régebben, amikor a lányom 13 hónapos volt, hogy le akarom róla kattintani, kaptam is hideget-meleget miatta. Voltam én akaratgyenge anya zsarnok gyerekkel, többen rezignáltan helyeseltek, és jegyezték meg, hogy náluk is ez volt, s még a gyerek két-, hároméves koráig is eltartott. De a legtöbb válasz értékes tanácsokat fogalmazott meg. Volt, aki szerint ez természetes igény, s továbbra is fenn kéne tartani. A hozzászólások többségéből viszont azt vettem ki, hogy a legtöbb anyának másfél-kétéves kortól teher volt már ez.

A WHO ajánlásai ellenére én is így voltam vele.  A lányom éjjel is felébredt érte, többször is, ami 19 hónap át nem aludt éjszakát jelentett. Nehezen, sőt nemigen fogadta az új ízeket, textúrákat, 1o hónapos koráig szinte csak szopott és sajnos vitamin- és vashiány is kialakult nála, pótlást kellett adnom cseppekben amellett, hogy én is szedtem a vasat pluszban.

A pohár akkor telt be, mikor tavaly novemberben napi hétszer kívánta megcsapolni a tejcsárdát. Ha csak esti álomba merüléshez kellett volna, talán még kitartok, de itt meghúztam a vonalat, vissza akartam kapni a testem. És január közepére sikerült is, ráadásul úgy, hogy nem volt trauma a kislányomnak sem.

Megjegyzem, terjedelmes oldalak erről nincsenek egy szoptatási könyvben sem, ami az én kezembe került, mert általában fordított a probléma, azaz ha valami okból nem megy, mit tegyünk. De ennek az is lehet az oka, hogy itt, az USA-ban csupán az anyák 21 százaléka szoptat hat hónapos korig (azt sem kizárólagosan), de utána drasztikusan csökken ez a kis százalék is. A doktornőm valóságos UFO-nak nézett, mikor a problémámról beszéltem neki. A La Leche Ligát meg nem hívtam, mert nem voltam benne biztos, hogy nem kapok ejnyebejnyét, amiért ilyen korán (haha) elválasztanék.

Néhány tipp következik, amiből szemezgetni lehet: egyrészt az olvasók tanácsaiból, az én tapasztalatomból, másrészt szakirodalom alapján.

Fokozatosság

Sem az orvosom, sem a könyvek nem ajánlották, hogy az anyatej egyik percről a másikra eltűnjön a gyerek életéből. Elsőnek azt a szoptatást javasolták elhagyásra, ami a legkevésbé kritikus, pl. a délelőtti. A gyerek kialudta magát, általában jó a kedve, élénk ilyenkor. Többen kezdték a megvonást úgy, hogy ebben az időben mentek sétálni, parkba, valamilyen módon lekötötték a kicsit, elterelték a figyelmét. Ezután következett az délutáni szopi, majd az esti, éjszakai. Az egyes szoptatásokat is lehet időben csökkenteni, s az immár nyugodt bébit utána „rendes” étellel kínálni. Személyes tapasztalatom az, hogy az első két nehéz hét után a többi gördülékenyebben ment, és mikor az utolsó, esti szopit is kiiktattam, éjszaka sem kelt fel már – azaz magától hagyta el azt, amitől a legjobban féltem.

A hely kötelez

Általában egy fotelban, a lányom szobájában vagy a kanapén szoptattam, ezeket a helyeket igyekeztem kerülni. Meg a Boppy-t (szoptatóspárna) is, ami amúgy a legkirályabb babacucc, amire beruháztunk. Nem ültem le a lányommal szemben sem játék közben, mert arról is eszébe jutott a táplálékforrás, ami így szemmagasságba került.

Vigasz és alvási rituálé

Azzal kezdetektől szerencsém volt, hogy a gyerekem a cicit kizárólag táplálékforrásnak, szomjoltónak használta, de újszülött korától igyekeztem is azt a hibát elkerülni, hogy minden nyekkenésre a cicire tunkolás legyen a válasz. Ha tudtam, hogy jóllakott, zenével, simogatással, ringatással nyugtattam meg. Viszont az esti elalváshoz kellett neki. Itt azt a megoldást választottam, hogy mikor félálomban volt, elvettem tőle, s maradt a pötyi (alvósrongy) és a ringatás. Nem mindig sikerült, s ha nagyon zajos volt, inkább adtam neki tejet, minthogy teljesen felébredjen – a kényelem nagy úr.

De aztán januárban, egy vakáció alkalmával újabb hálótársra tettünk szert, név szerint Sziacirmos Szerénkére, amire a lányomnak már több ízben fájt a foga, mindig nagy visítások közepette távoztunk az üzletből az imádott cica nélkül. Hát most gondoltunk egyet, s megkapta. Azóta is nagy a szerelem.

Sokaknak ez volt a legnehezebb, nem volt ritka, hogy ordító gyereket cipeltek körbe a szobán két héten át, minden éjjelen. Ebben a kulcsfontosságú az, hogy bármennyire is elegünk van, extra gyengédséggel, megértéssel kezeljük a problémát, nehogy az legyen az üzenet, hogy a szeretetet akarjuk megvonni tőle.

Az apa, nagymama vagy más családtagok bevonása is jó lehet, hogy hozzászokjanak, mással mennek aludni néha, s akkor bizony nincs tej. Gyakran tőlük fogadja el a kicsi a tehéntejet is először.

Hozzátáplálás

Na, ez a fejezet megérne egy disszertációt, de én utólag úgy látom, hogy nem kísérleteztem elég kitartóan ízekkel, állagokkal, kanalas etetéssel. És ismét a WHO ajánlással kicsit szemben, lehet, hogy ha lesz még gyerekem, kóstoltatni fogom vele a répa- és almalevet a 4-5. hónaptól. Mert olvasataim alapján minél jobban húzzuk az időt, annál jobban gyökeret ereszthet az a probléma, hogy nem is érdekli más étel, sem 6, sem 7, sem 1o hónaposan.

Mikor már megvannak az első kedvencek, akár meleg ételből, akár pépekből, zöldségből-gyümölcsből, ezekkel lehet helyettesíteni. MINDIG legyen készenlétben valami, hogy ne akkor kelljen keresgetni, kotyvasztani, hámozni, mikor a gyerek éhesen ordít. Ilyenkor gyakran nincs máshoz kedve már, csak a megnyugtatásra is szolgáló anyatejhez.

Az első évvel lehet tehéntejre is váltani – ami nekünk speciel nem jött be, kiköpte s csak a teljes elválasztás után evett joghurtot és iszik néha kakaót. Aki amúgy is fejni akar, vagy korábban visszamegy dolgozni, annak érdemes a 4-6. hónap közt próbálkozni, mert ha féléves koráig full anyatejes a baba, gyakran nem fogadja el a cumisüveget.

Amit nem tudtam volna megtenni, az a citrom és erőspaprika mellre kenése. Még ha működik is, elképzelem, hogy a kedvenc pizzám ott gőzölög előttem és mikor belekóstolok, tökfőzelék íze van. Az empátiám nem engedte ezt kivitelezni.

Summa summárum, január második hetében szoptattam utoljára, a legutolsó esti szeánszot megúsztam egy kétperces bőgéssel. Két hét múlva látott zuhanyzás után, s megint megjegyezte, daga. Vizsgáltam a tekintetét, az érdeklődés pusztán anatómiai volt. Én meg kösz, jól vagyok. Börtönéből szabadult sas lelkem. Szabadság. Kimenő a barátnőkkel. Átaludt éjszakák. S egy kicsit önállóbb, ámde akaratosabb leányka. Na meg egy pár cici, ami alól nemhogy a ceruza, de a sodrófa sem esne ki most, de ez már egy másik történet.

Cantaloupe