Imádott gyermekeinknek olykor sikerül mások előtt kínos helyzetbe hozni minket, főleg, amikor angyali, ártatlan őszinteséggel kérdeznek valami kellemetlent, vagy a kelleténél több információt osztanak meg a környezetükkel. Gyerekszáj-sztorikat hoztunk.

A 82-es trolin hallottunk valami hangot. A lányom jó hangosan megkérdezte:

„Anya, már megint pukiztál?”

Mondom nem én voltam. Erre rákontráz:

„Anya, az nem baj, egészségedre!

(Mónika)

A boltban álltunk sorba, az akkor kb. 6 éves lányom állt mellettem. Bambultam, majd hirtelen odafordultam, hogy na, mit együnk ebédre? Erre Dorka látványosan összerezzent, úgy összehúzta magát, mintha félne, még a karját is feltartotta védekező pózba, ami azt sugallta, hogy a gyereket otthon verik... Mindenki minket nézett, lefagytam. Mondom: szívem, mit csinálsz? Erre rémült arccal nézett rám, hogy ő megijedt. Soha nem felejtem el azt, ahogy nézett rám a sok nő, és sajnálták szegény pici lányt, aki így retteg a szörnyű anyjától. 

(Andrea)

Egy hipermarketben voltunk a kasszánál. Csendben volt a négyéves kisfiam szinte végig, kipakoltam, és amikor a kassza elé értünk, a fiam hangosan felkiáltott:

„Nézd, nézd, apa, milyen pici cicije van a néninek!

(Balázs)

Engem otthon sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia az akkor 8 éves lányomnak. Épp aznap futárt vártam, fél 9 és fél 1 közötti időintervallummal. Egyszer csak nagyvécéznem kellett, pont dologban voltam, amikor dudáltak, pont akkor jött meg a futár. A lányom kirohant szólni a srácnak, hogy „Anya mindjárt jön, csak kakil.” Mindent hallottam. Dolgom végeztével, égő vörös fejjel mentem ki, poénosan meg is kérdezte a futár, hogy sikerült-e végeznem, vagy esetleg menjen-e még egy kört… Hálistennek azóta se járt erre a srác. 

(Zsuzsanna)

Az én fiam megkérdezte a zsúfolt trolin:

„Anya, apa mikor jön haza a börtönből?”

Csúnya tekintetek. Mondtam:

„Este, de holnap megint megy vissza dolgozni.”

(Anita)

Étteremben családi összejövetel. Nem akart semmit sem fogyasztani a 2 évesem, ezt látva a 3 éves felszólított engem:

„Fogd le, mint otthon, úgy etesd!”

(Judit)

Neked is van olyan történeted, amelyben a gyerek kellemetlen helyzetbe hozott? Meséld el!

Tünde

Olvass még gyerekszáj-történeteket!

Anya, ma is megversz?

Anya, a néni egy halott embert visz a temetőbe?

Anya, tudod, hogy nem illik pukizni!

Anya, a hüvelygomba ehető?

Apa, a bácsi miért büdös?

Anya, ma is megvered a kutyákat?