Az 1945-ös évben a magyar oktatási rendszerben is jelentős változások indultak meg. Még az 1945/1946-os tanév kezdete előtt megszüntették a 6, ill. 8 osztályos népiskolákat és helyettük egységes 8 osztályos általános iskolákat hoztak létre, valamint bevezették a 6-14. életév között a tankötelezettséget, de ekkor még az iskolák többsége valamely felekezet fennhatósága alá tartozott.
Apám már a háború után kezdte meg tanulmányait, még az egyik egyház fenntartásában álló iskolában, ami a faluközpontban volt. A falunak két iskolája volt, a másik, a tanyasi, községi fenntartású, ahol korábban is csak egy összevont 1-4. osztály működött, ide jártak többnyire a tanyás gazdák ill. az uradalmi cselédség gyermekei, ők a tankötelezettség bevezetése előtt, zömében abba is hagyták a 4. osztály után a tanulmányaikat. A háború nemcsak az épületben tett kárt, de még sokáig tanító- és tanárhiány is volt. Évekig egy tehén nyakából származó kolomppal csöngetett be a tanító, az épület falát pedig még sokáig golyónyomok díszítették. A tankötelezettséggel az iskolában megjelenő rengeteg gyermeket nem tudta befogadni a két tantermes épület, így délelőtt és délután is tanítás volt, egyik héten egyik, másik héten pedig másik napszakban jártak iskolába.
Az átalakuló rendszerben olyan új tárgyak is beléptek az oktatásba, mint a kötelező orosz. Szaktanárokból még az 50-es évek elején is hiány volt, így a kevésbé fontos tárgyakat, mint a rajz, ének vagy testnevelés, arra bízták, akire éppen lehetett. Így fordulhatott elő, hogy egy testnevelésből felmentett törékeny nőnek kellett testnevelés órát tartania, vagy egy kissé hamiskásan, de lelkesen éneklő tanár kapta az énekórát. Akkoriban egy politikailag megbízhatatlan mérnököt, akire semmit nem tudtak rábizonyítani, de mégis kívánatos volt eltávolítani valamilyen módon, kézenfekvő volt távoli falvakba helyezni, matematikát vagy egyéb természettudományos tárgyat tanítani.
Az írás tudományát apám még fakeretbe foglalt palatáblán sajátította el, melyre egy spárgával volt felkötve a palavessző és az apró szivacs, vagy rongydarab. Az egyik oldala négyzethálós, a másik pedig vonalas volt. Az első iskolás nap estéjén nagyszüleim elővették a barna papírba bugyolált csomagot. Apám izgatottan bontotta ki, tudta mi lesz benne, de arra nem számított, hogy a palatábla vadonatúj lesz, a keretébe belevésve a neve, gondos, cifra betűkkel. Kapott még irkát (füzetet) és plajbászt (ceruzát) is, de ezeket már csak akkor használhatta, mikor elsajátította a betűvetés tudományát.
A falu központja apró gyermeklábakkal jó félóra járásra volt a házuktól, ezért miután nagyapámnak sikerült biciklit szereznie apámnak, azzal kerekezett az iskolába. Igaz, hogy ráülni nem tudott még, mert akkor nem érte volna el a pedált, de állva már kiválóan tudott tekerni. Az így megspórolt időt ház körüli munkákra lehetett fordítani, gyorsan össze lehetett szedni reggel a tojást, és enni lehetett adni a kutyának, aki különben csuda egy pofa volt, apám szerint még focizni is tudott.
Télen, mikor nagy volt a hó, nehogy megfázzanak, lovas szánnal mentek iskolába. Nagyapámnak ekkor már nem volt meg a szán, de az egyik szomszéd háznál akadt egy, ilyenkor felzsúfolódott rá 8-10 gyerek és valamelyik felnőtt bevitte őket a faluközpontba.
Nehéz volt beleszokni a szigorú, fegyelmezett légkörbe, a fegyelmezés eszközei a nádpálca, amivel tenyerest és körmöst osztott a tanító, és a kukoricára térdepeltetés voltak, ami egy alacsony fadobozban volt szétterítve az egyik sarokban. Szegény apámnak eleinte mindkettőből jutott bőven, később kaptak egy kedves, mosolygós tanítónőt, aki ritkábban használta a testi fenyítést a gyermekek megneveléséhez. Az iskolában egyenes háttal, hátra tett kezekkel kellett ülni, mikor a tanár magyarázott, a nap pedig egészen a ’48-as államosításig imádsággal kezdődött. Az oktatásba kötelezően beszivárgó szocialista frázisok ellenére az iskola nagyon sokáig megőrizte a klasszikus falusi iskola jegyeit. A tanító éppen olyan nagy tekintélynek örvendett, mint a plébános vagy az orvos.
Történt egyszer, hogy esti mulatságot rendeztek a faluban, ahová gyermekeknek tilos volt a belépés. Apám otthon maradt, elvégezte a rá szabott feladatokat, majd átsomfordált az unokatestvéreihez. Ha a sok fiú összegyűlt, ott mindig valami csínytevés sült ki a dologból. Így történt ezúttal is. A fiúk, amint besötétedett, elindultak meglesni a mulatságot, egészen pontosan az egyik fiú bátyját, aki azzal hencegett, hogy a kiszemelt leányt azon az estén, egészen biztosan csókra bírja. Sátras mulatság volt, így könnyű volt körbe menvén belesni a ponyvák rései között a táncoló emberekre.
Meg is látták a fiút, aki éppen csárdást járt a leánnyal, akiről mesélt nekik. A nagy leskelődésben óvatlanok voltak, és a hátuk mögül hirtelen a tanító szigorú hangja dörrent fel. Mindegyiküknek leosztott egy-egy pofont, és hazazavarta őket azzal, hogy a szüleiknek beszámol az engedetlenségükről. Így hát hazainaltak és igyekeztek gyorsan álomba merülni, hátha másnapra kialusszák a szülők a haragjukat, és megússzák annyival, amit a tanító mért rájuk. Másnap, ki-ki a maga vérmérséklete szerint rendezte el a fiával az ügyet.
Halacska
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
