Szabadnap
Meleg van. A nap süt, az ég olyan, de olyan kék, amitől mindig szerelmes leszek. Ma még – és ez nagy szó nálam – a meleget sem bánom. Jó, nem vagyok az a friss és üde, de a lassúságom, a lustaságom is olyan kellemes most. Mint egy hintaágyban.
A gyerekek az utcán elburjánzó aranyeső- és tujaágak közt üldögélnek, biztonságos árnyékban, fecsegnek, játszanak, de abból sem sokat hallani, mert a rigók a vadszőlőben veszekszenek egymással. Vagy a verebekkel.
Később medencéznek. A víz jéghideg, mert mostanában éjjelre ősziesen lehűl az idő, így aztán centiről centire merülnek bele, a megfelelő helyeken sziszegéssel, esetleg sikkantással jelezve, hogy megint túljutottak egy veszélyes ponton. Aztán kiszállnak, a fiúk – a fiam és a barátja, aki a napokban jött haza egy hosszabb nagyszülőzésből – nagyfiúsan bringáznak, bujkálnak, beszélgetnek, a lányok pedig filmírással és próbákkal ütik el az időt a terasz kövén kecsesen elnyújtózva (Nem lehetne árnyékba menni, csajok? Neeem, mert ez olyan jó forró...). Néha berongyolnak, egy pohár víz, egy cső kukorica, egy alma, egy banán, kaphatok paradicsomooot? Mivel? Magában! Oké.... kértek milánóit? Neem... na jó, de nem kérek rá kecsapot.
Telik a lusta nyári nap, csordogál lassan, ma már felsóhajthat a gardrób megkönnyebbülten, nem tudom rávenni magam a takarításra. Majd. Máskor. Egyszer, talán. Vagy kiírom az ajtóra: turi, aztán elhordják a népek. Ma nem érdekel. Talán a hétvégén, bár beterveztünk egy kirándulást Tiszadobra, de az csak egy nap, nekem meg kivételesen az egész hétvégém szabad lesz. Meglátjuk. A gardrób, és benne a rendetlenség nem szalad el. Sajnos.
Később hazaér Apa, a hátizsákjában egy dinnyével. Fejvakarás, mert a meleg dinnye nem finom, de a hűtő komoly elkeseredéssel tiltakozik az ellen, hogy még ezt is belezsúfoljuk. Marad a medence, így a dinnye most sorsára várva úszkál, néha segítséggel, néha kergetőzik is.
Elmélyülnek a színek a nyárban. A kék kékebb, a sárga izzik, a levegő vibrál. A vadszőlőben a darazsak egyenletes zümmögéssel zsongítják a fülünket, a gyerekek már nem törődnek velük, amiért nyilván hálásak, ők sem figyelnek ránk. Vészhelyzet: a dinnye vagy túl jól, vagy túl rosszul érezte magát, mint strandlabda: reccsenés, és kettéreped. Nézem - nincs mit tenni: családilag eldöntjük, hogy pont elég hideg, és nekiesünk.
Lassan, lábujjhegyen készülődik az este. Enyhül a meleg, felbátorodva hűsít a szél. A medence már nem izgalmas mára, holnapig elpihenhet, és majd talán az elbúvó lyukakat is megtaláljuk a karimáján, hogy ne eresszen le estig.
Lassulnak a kölkek is már. Egy-két kört még nyilván lefutnak, és nemigen lesz egyszerű kádba tenni őket, de tudom, megint megmosolygom, hogy képesek szó közepén elaludni. Én még olvasok egy kicsit, míg Apa dolgozik, aztán a mi napunk is véget ér. Holnap újra vár a munka.
Banyavári
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
