Szétárad bennem az indulat. Erős hullámként érkezik, cselekvésre késztet. Ülök, nem mozdulok. Analizálom. Elfojtom. Elfojtom vagy leküzdöm? Nem tudom. Tanultam valamennyi pszichológiát a főiskolán, de nem eleget, hogy teljesen átlássam a mechanizmust. Szeretnék nyugodt, higgadt, harmonikus személyiség lenni. Szeretnék jó anya lenni. Arra már egy ideje rájöttem, hogy nem én leszek az, aki egy szikla tetején valahol Indiában meditál lótuszülésben, tökéletes nyugalomban. Ide-oda kapkodok, egyszerre akarok mindent, aztán néha mégsem teszek semmit. Tinikoromban bármit megtettem volna, hogy ne legyek olyan, mint az átlag. Aztán mindent megtettem volna azért, hogy igen. Most már megelégszem azzal, ha önmagam tudok lenni.
Mintákat hordozunk. Cipeljük őket egy életen át. Van, aki tud róluk, van, aki tesz ellenük. Van, aki csak öntudatlanul viszi őket a hátán. Elköveti ugyanazokat a hibákat, amit szülei, nagyszülei. A bántalmazott kisfiúból alkoholista, bántalmazó apa lesz, az elhagyott, intézetben nevelkedett kisgyerekből gyerekeit elhagyó, férfitól férfiig bolyongó anya. Persze nem kell, hogy így legyen.
Látom, mit rontottak el velem kapcsolatban. Emlékszem, hogy ki volt, akit nagyon gyorsan elkapott az indulat, akár apró dolgokért is. Néha, már ahogy érzek, vagy ahogy kimondok egy mondatot, tudom, „ki szólt ki belőlem”. Vannak szavak, gesztusok, reakciók, amik úgy tűnik, belém égtek az évek során. Máshogy akarom csinálni, erő, koncentráció kell, hogy sikerüljön. Mert eldöntöttem, hogy sikerülni fog. Sikerülhet?
Nem egyszerű a gyereknevelés. Nem lehet minden gyerekre minden sémát ráhúzni. Mi is különfélék vagyunk, és a gyerekek is. Egy olyan barátnőm van, aki nem ítélkezik soha más anyák felett. Ő az egyetlen. Mindig azt mondja: „Mindenki úgy neveli a gyerekét, ahogy tudja.” Ebben az egyszerű mondatban benne van minden. Benne vannak a körülmények, a lehetőségek, az adottságok. Igen, én is úgy nevelem, ahogy tudom. Annyit tudok feláldozni magamból, amennyit. Annyira vagyok képes uralkodni az érzelmeimen, amennyire. Felállítottam szabályokat, amelyeket szem előtt tartok, és sosem lépnék át. Bár próbálom finomítani, de végtére is csak azt tudom továbbadni, amit otthonról hoztam, amivé én váltam. Azt adom tovább, amit nekem adtak az őseim. Meg amit egyedül, felnőttként gyűjtöttem össze. Remélem, jut majd vele valamire. Remélem, képes leszek szép gyermekkort biztosítani neki.
Érdekes ez, egy 2-3-4 gyerekes anya valószínűleg már rég nem tépelődik ilyeneken. Minden megy rutinból. Én néha egyszerű dolgokon is elgondolkozom, és ezen nem segítettek a könyvek. Tépelődő típus vagyok.
Juditty
