Már fel sem tűnik, hogy a zuhany alatt a Jingle bells-t fütyülöm, kenyérkenés közben a Last Christmast a Wham-től, de még a begyújtott kandallóról is valami giccses amerikai szezonsláger jut eszembe.  Gyűlölöm a kommersz dolgokat, de egyszer az évben jöhet. Mert nekem kábé ennyi a stresszes része, hogy nem és nem megy ki a fejemből a megannyi béna dalocska. Az ajándékokat az ország legnagyobb és legmegbízhatóbb csomagküldője hozza, nem tolakodok nagykabátban és veszekedek őrjöngve, mert az áhított plüssfigurából csak egy maradt, de azért már két anya harcba szállt, ugyanis ma! Csak ma! kemény egy dollár kilencvenkilenc centtel olcsóbb. Nem fogom halálra tapostatni magam a Walmart előtt (sajnos, megtörtént eset), mert van 99 dolláros plazmatévéjük Feketepénteken. Nem világítom ki többtízezer lámpással és karácsonyi figurával a ház elejét. (Nem tudom, brittudósok vizsgálták-e, hány afrikai gyerek lakna jól csak azzal a pénzzel, amit egy átlagos amerikai család a karácsonyi díszítésre költ, de nem lepődnék meg egy szép végösszegen).

Nem, én rumos teát iszogatok, este elnyúlok egy jó könyvvel az ágyban, a lányokkal mézesfigurákat díszítek. A helyi könyvtárba ingyen jön a Télapó, még ragasztgatás, meseolvasás, sütik és üdítők is vannak a programban, évek óta oda megyünk. A fánkat már feldíszítettük, itt már december elején szokás, sőt, az igazán sietősek már Hálaadás, azaz november utolsó csütörtöke után felállítják. Tuti a bejglireceptem, amit az amerikaiak még repedten is falnak. A karácsonyi kártyákat online szerkesztem, csajok képét beillesztve, semmi perc alatt. A csillagok állása tehát tökéletes... volt egészen tavaly decemberig. Amikor is az ország legnagyobb és legmegbízhatóbb csomagküldő cége meglepetést hozott. Egy nagy doboz, december elején? De hisz még semmit nem rendeltem! Még ollóért sem érek ki a konyhába, mikor csörög a mobilom. Férjem az, akinek kedves gyerektelen kolléganője megküldte az ELF-et. Elf on the Shelf, azaz Krampusz a polcon. Hogy megkaptam-e már.

Na, de mi ez? Egy nap összedugta a fejét egy anya és a lánya (Carol Aebersold és Chanda Bell), és megírták a kis krampusz történetét. Hogy a kis fickó minden éjjel elrepül az Északi sarkra jelenteni a Télapónak, ki volt a jó és a rossz. A dobozban egy manóbaba van, lehet fiú vagy lány, s lehet persze különféle öltözéket kapni – a miénkhez falatnyi szoknya is volt, csak az 7 dollár. A manó mellett pedig egy könyv, ahol a mesét rímbe szedték. El kell nevezni a kis elfet, megérinteni nem szabad – és ő ennek fejében figyel, és… minden nap máshol ébred fel. Tegnap hajnali háromnegyed ötkor ébredtem szívdobogással, mert elfelejtettem új helyre tenni a kis fickót. A lányom ugyanis amint felkel, szalad és keresi. Más gyereknél van, és ez megerősíti abban, hogy biza van Télapó, s ahhoz elrepül mindenkinek a saját bejáratú krampuszkája jelenteni. Bevallom, irigylem a két nőt, akik ezen az egyszerű ötleten jól megtollasodtak. A könyvet már kilenc éve kiadták, de igazán két éve lett népszerű, mikor a CBS egy animált mesefilmen mutatta be a sztorit.

Ez az újdonság nagy port kavart az amerikai anyák körében. Egy része azt gondolja, hogy csodavárásnak elég a klasszik sütisütés, meseolvasás, levélírás Télapónak. Volt, aki egyenesen átkozta az elfet, mert a fiának nem hozott a Télapó 4oo dolláros Legó Halálcsillagot. A fiú barátjának bezzeg igen, és ott elf is volt. Konklúzió: akinek nincs elf a polcán, hiába jó, ha nincs ki leadja a drótot éjjelente Santának.

A túlbuzgó anyukák viszont vérszemet kaptak. Ők nemcsak más és más helyre teszik a manót minden nap, hanem huncutságokat „csináltatnak” velük. Az ötletek tárháza kifogyhatatlan: lisztben hóangyalt csinálni, Barbie babákkal habfürdőt venni, kutyakajából mosolyt csinálni.

Ezt túlzásnak tartom, pláne azért, mert remek ötleteket ad az amúgy is csintalan lányaimnak, mit lehetne még szétszórni, összekutyulni.

S bár eleinte én sem rajongtam érte, azért a kincskereső mosolyért, amivel arcán a lányom megtalálja, megéri. Karácsonyi tradíciót teremtettem, amit ő is továbbadhat, ha akar. Jobb, mint a stressz: a menj tévét nézni, én a harmadik fogást és a negyedik sütit csinálom a konyhában; a bazmeg, inkább kaptam volna egy alig használt Lee farmert, mint ezt a sneci pulóvert és a prolikarácsony többi sztereotíp hülyeségeinél, amit láttam vagy én magam is megéltem. Megéri, mégha sok csomót is kell kötni a zsebkendőmre, míg végre, 25-e reggelén elmehet az elf aludni a Télapóhoz és egy évig ismét nem mutatja magát. Mert azokra a percekre, amikor én vagyok a krampusz és viszem máshova, újra gyerek lehetek, de most már nemcsak várom, teremthetem is a csodát.

Szívesen hallanék mások karácsonyi, rendhagyó tradícióiról is.

Cantaloupe