Szerdán délután kiderült, hogy Bibbancsnak középfül gyulladása van, így azóta mással nemigen foglalkoztam, minthogy melyik gyógyszert mikor kell adni Neki. A labor eredmények első körét szerdán kapjuk meg, utána újra doki, reméljük ennyivel megússzuk. Valószínűleg a gyógyszerektől kicsit felborult a bélflórája, így a nap folyamán többször meglep szeretetcsomagokkal, de a láza kedd óta nem ment fel, ez a lényeg.

Ebből kifolyólag nem tudtam kellőképpen kidolgozni a következő témát, így most bepótlom a pár héttel ezelőtt elnapolt "ajánlott olvasmányok" írásomat.

F. Várkonyi-Geréb-Ruskó-Tiszóczi: Otthonszülés?

Valahol az első várandós gondozásom környékén úgy alakult, hogy Borka nélkül fogok várni 30-40 percet, és nincs nálam semmi olvasnivaló (a telefonom akksija pedig annyira tropa, hogy ha elkezdek rajta könyvet olvasni, akkor kileheli a lelkét). Ezért beugrottam a közeli Libribe, és kerestem valami olcsót, de az érdeklődésemet kielégítőt. Hát ez lett.

Nem mondom, hogy felesleges volt megvenni, mivel a hozzáállásbeli különbségeket szépen megmutatja, viszont az egyik történet annyira kiborított, hogy éjjel sírva keltem fel, és percekbe telt, mire tudatosítottam magamban, hogy nem velem történt meg az eset.  Így várandósoknak, pláne első trimesztereseknek nem ajánlom!

Márki Anita: Otthon szültem

Páran ráncolni fogják a homlokuk, hogy ilyet írok ÉN?!?!?! Nekem kicsit túl spirituális, túl majdénaztjobbantudom. Ha ezeken túl tud lendülni az olvasó , akkor viszont nagyon jó gyakorlati tanácsokra lelhetünk otthonszüléssel kapcsolatban. Ugyan a babaápolási résznél olvastam pár olyan sort, amivel nem tudok azonosulni, és néha elgondolkoztam, hogy én is ennyire átestem-e a ló túloldalára, de mindenképp hasznos olvasmánynak tartom.

Ina May Gaskin: Spirituális Bábaság

A Világ egyik leghíresebb bábájának első könyve. Amerikában pár egyetemen kötelező olvasmány a szülés körüli tevékenységeket tanulóknak, de szinte mindenütt erősen ajánlott. A kötet első felében bábaságának kezdeti éveiből ír le szüléseket (illetve többnyire a szülő nők mesélik el történetüket). Ezek a vajúdások javarészt átalakított iskolabuszokban történtek, vagy a Farm (ami mára a Világ egyik legismertebb születésközpontja) kezdetleges házaiban, de szinte sehol sem volt vezetékes víz, áram, vagy csatornarendszer. Először olvastam olyan szüléstörténetet, ahol elveszítették a babát. Utána napokig nem tudtam a kezembe venni a könyvet. Viszont ezt is - mint a szülés, születés minden mozzanatát - teljesen más szemszögből mutatja be ez a kötet, és utólag nagyon örülök, hogy erről is írt végre valaki. A második fele kicsit szárazabb anyag, de megéri a virrasztást, hiszen a vajúdás és a szülés körül zajló anatómiai és hormonális változásokról szól, sok helyütt ábrákkal illusztrálva. Bár már jóval a döntés után olvastam, de minden oldalával megerősítette bennem, hogy ez az én utam. Nagyon jól, olvasmányos könyv, viszont szükség van hozzá elég sok nyitottságra a témával kapcsolatban.

Noll Andrea Nandu: Vajúdástámogatás mindenkinek

Ez a könyv mindenkinek szól: bábatanoncnak, orvosnak, várandós kismamának, várandós apukának, vagy csak akinek a barátnője hamarosan szülni fog. Az eddig olvasottak közül a legösszeszedettebb, legtöbb gyakorlati segítséget nyújtó kötet, nem mellékesen hazai viszonyokhoz illeszkedve. Különösképp tetszett a "történet" váza, ahogy a vajúdás különböző szakaszait ugyanazon szögekből vizsgálta, tökéletesen leképezve annak lépcsőfokati. A Férjet nem fogom rákényszeríteni, hogy minden egyes íráson rágja át magát, de ezt mindenképp elolvastatom Vele. Számomra ez a könyv öt csillagból hatésfél, mindezt úgy, hogy nem Nandu lesz a bábánk.

Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez

Első fele a "Születéstörténetek" címet viseli, ahol Ina May csapatával szült asszonyok mesélik el a történeteiket. Többen több szülésükről is írnak (olyanok is, akik az első gyermeküket kórházban, a második-harmadikat a Farmon hozták világra). A második fele az "A legfontosabb tudnivalók a szülésről" nevet kapta. Többek közt olyen fejezetcímekkel találkozunk, hogy "A test és a tudat szoros kapcsolata", és "Ami a vajúdáskor történik", vagy "Elfelejtett vaginális erők és a gátmetszés". A szép szülésélményeken kívül az fogott meg leginkább, hogy látszik a köteten az író fáradhatatlan munkája. Statisztikák, kutatások (persze mindegyik ilyen résznél ki van csillagozva, hogy hasonló számosított adatok Magyarországon nem elérhetőek) adataival támogatja meg három évtizednyi ősbábai (olyan szüléskísérő, aki tapasztalati úton sajátította el a mesterséget) munkásságát, többször torkot markolászó bizonyításokkal. Az első védőnői látogatáson a kismamák kezébe nyomnám, mert ennél összeszedettebb formában sehol sem fog hiteles információkhoz jutni.

A szemfülesek biztosan kiszúrták, hogy Ingeborg Stadelmann könyve kimaradt. Úgy döntöttem, hogy (minimum) két fordulós lesz a könyvbemutató, hiszen úton van hozzám két Leboyer kötet, és még Michel Odent-től is minden fellelhető magyar (vagy angol) kiadást szeretnék megkaparintani. Úgyhogy egyenlőre be kell érnetek ezekkel. Remélem, kedvet kaptatok az olvasáshoz!

Bojszy

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?