Aileen Wuornos élete már akkor rosszra fordult, mielőtt igazán elkezdődhetett volna. A lány Aileen Carol Pittman néven született Rochesterben, Michigan megyében, 1956 február 29. –én. Édesanyja, Dian Kathleen Wuornos nagyon fiatalon, 15 évesen ment hozzá Leo Arthur Pittman –hez. Gyors egymásutánban született meg Keith, majd Aileen. Szüleik házassága két évig sem tartott. A kislány sosem ismerhette meg apját, a férfi elmegyógyintézetbe, majd börtönbe került, mivel kisgyermekeket molesztált. A Kansas State Penitentiary börtönben akasztotta fel magát 1969 –ben. Dian sem maradt sokáig gyermekei mellett, 1960 –ban, mikor kislánya négy éves volt, elhagyta gyermekeit. Szülei, "Lauri" Jacob Wuornos és "Britta" Aileen Moilanen örökbe fogadták lányuk gyermekeit, és a sajátjaikkal együtt nevelték őket a michigani Troyban.

A felnőtt Aileen később gyakran mesélt az újságíróknak borzalmas gyermekkoráról. Állítása szerint 12 évesek voltak, mikor rájöttek, hogy Britta és Lauri valójában a nagyszüleik. Az asszony alkoholfüggő volt, a férfi gyakran molesztálta a fiatal lányt és gyakran megverte. Aileen már fiatalon több férfival lefeküdt, többek között saját bátyjával is. 14 évesen terhes lett, egy detroiti otthonban született meg fia, akit később adoptáltak.

1971 –ben nagyanyja, Britta meghalt. A hivatalos dokumentumok szerint  májelégtelenség végzett vele, de lánya, Dian Laurit okolta az asszony haláláért, amiért nem hívott mentőt, mikor Britta rosszul lett. Aileen prostituáltként kezdett dolgozni, Sandra Kretsch álnéven. Rendszeresen került összeütközésbe a törvénnyel ezután, Coloradoban ittas vezetésért, rendbontásért és egy pisztoly elsütéséért került rövid időre börtönbe. Később elszökött a városból, nem jelent meg a tárgyaláson. Lee (Aileen, ahogy ismerősei becézték) rég nem járt iskolába, rákapott a drogokra és az alkoholra.

Stoppal járta a környéket, ott aludt, ahol az éjszaka utolérte. Néha csaposként, vagy takarítónőként dolgozott, de nem sokáig bírta a munkát. 1976 –ban Floridában megismerkedett egy jacht klub elnökével, Lewis Gratz Fell –el, aki felvette a stoppos lányt. A 69 éves férfi feleségül vette Lee –t. A nő azonban folytatta botrányos életmódját Fell mellett is. A férfi ugyan kihozta a börtönből, de Lee otthagyta, újra Michiganben garázdálkodott. Júliusban letartóztatták rendzavarásért, testi sértésért, ittas vezetésért. Bátyja 21 évesen halt meg rákban, később Lauri, a  nagyapa is öngyilkos lett. Keith életbiztosításából Lee 10 000 dollárt kapott, így ki tudta fizetni bírságait, a maradék összeget pedig gyorsan elverte. Románca Fell–el gyorsan véget ért, csupán hat hét házasság után elváltak.

1981 –ben visszatért Floridába, ahol Edgewaterben letartóztatták fegyveres rablásért. 1982 tavaszán börtönbüntetésre ítélték, egy évet töltött benn. 1984 –ben csekkhamisítással, 1985 –ben fegyver és lőszerrablással gyanúsították. Ezekben az időkben a Lori Christine Grody nevet használta. 1986 –ban Miamiban tartóztatták le autólopásért. Egy 38 –as revolvert és lőszert is találtak az autóban. Lee újra nevet változtatott, Susan Blahovec néven Jefferson megyében bukkant fel.

A Daytona melegbárban találkozott Tyria Moore –al. A fiatal lány szobalányként dolgozott. Egymásba szerettek, Tyria otthagyta munkáját, Lee prostitúcióból tartotta el magukat. Általában autópályák szélén, kamionos parkolókban dolgozott.  1989 telén azonban minden megváltozott. Richard Malloy Palm Harbor –i bolttulajdonost holtan találták egy út mellett, három lövés végzett vele, melyet egy 22 –es kaliberű fegyverből adtak le. A gyilkossággal egy Chastity nevű sztriptíz táncost gyanúsítottak, de hamar kiderült, hogy nem ő a tettes. Richard Malloy volt Lee első áldozata, állítása szerint azért végzett vele, mert a férfi meg akarta erőszakolni. Ami nem lehetetlen, hiszen korábban Malloy -t elítélték nemi erőszakért. Lee és Tyria  motelről motelre jártak, Lee –t többször beidézték vezetői engedély nélküli vezetésért, vagy kisebb rendbontásokért.

1988 –ban Lee éppen a Cammie Marsh Greene álnevet használta, zaklatás miatt feljelentést tett egy Daytona Beach –i buszsofőr ellen, aki egy veszekedés közben be akarta tuszkolni őt egy buszba. Komoly anyagi gondokkal küzdöttek, Lee undorodott a férfiaktól, de kénytelen volt áruba bocsájtani magát, hogy pénzhez jussanak. Tyria nagyon fontos volt számára, bár szerelmi kapcsolatban voltak, Lee társként tekintett a fiatal lányra. 1989 és 1990 között Lee hat gyilkosságot követett el.  Júniusban a meztelen David Spears holttestére bukkantak egy floridai erdőben. Több lövéssel végeztek vele.  Charles Carskaddon testében kilenc golyó ütött sebet, őt Pasco megyében találták meg. Troy Burress, Charles "Dick" Humphreys és Walter Gino Antonio testét szintén autóutak mellett, Floridában, vagy annak környékén találták meg, több lövéssel végeztek velük, autójukat pedig mérföldekkel távolabb hagyták a tettesek.

Júliusban Lee és Tyria egy lopott autóval balesetet szenvedett. Nem volt komoly a sérülésük, egy szemtanú, Rhonda Bailey segíteni akart nekik. Ők nem fogadták el a segítséget, Rhonda azonban azonosítani tudta később őket a rendőrségen. Az autót az út szélén hagyták. Az 1988-as szürke, négyajtós Pontiac Sunbird rendszáma hiányzott, ablakát vércseppek borították. A rendőrség kiderítette, hogy Peter Siems tulajdona, a férfit azonban sem élve, sem holtan nem találták meg. Csupán annyi derült ki róla, hogy Arkansasba indult meglátogatni a rokonait. A floridai rendőrség egy személyt gyanúsított a hasonló módon, rövid időn belül elkövetett gyilkosságokkal. Nyilatkozatot tettek közzé, s nemsokára többen jelentkeztek, akik azonosítani tudták Lee –t és Tyriát. Kiderült, hogy az álnevek mind egy személyt takartak. Tyria Pennsylvaniaba menekült a nővéréhez. A rendőröknek később elmondta, hogy tudott a gyilkosságokról, de nem vett részt elkövetésükben. Segítette a rendőrök munkáját, kapcsolatba lépett Lee –vel, aki később azt mondta neki, nem hagyja, hogy a lány börtönbe kerüljön, vallomást tesz.

Aileent letartóztatták. Tyria Moore nem sokkal ezután eladta történetüket. Lee vallomásában azt mondta, önvédelemből gyilkolt, mert áldozatai meg akarták erőszakolni. 1992 január 22. –én gyilkosság vádjával halálra ítélték.  Az ítélet kihirdetésekor Aileen azt kiabálta, hogy ártatlan, hiszen megerőszakolták. Majd tíz évet kellett várnia az ítélet végrehajtására, közben esetét újságírók és tv stábok hada kísérte figyelemmel. Hatalmas szenzáció kerekedett az ügyből. Nick Broomfield dokumentumfilm készítő Aileen Wuornos: egy sorozatgyilkos kiárusítása címmel örökítette meg a nő történetét. A film bemutatta, hogyan adta el jó pénzért Aileen történetét a nő anyja, ügyvédje illetve a  floridai rendőrség. ( A rém című 2003-as film történetét, melynek főszerepéért Charlize Theron Oscar-díjat kapott, a producerek szintén a rendőröktől vették.)

Broomfield bemutatja, hogyan használták ki a mentálisan sérült lányt már egészen fiatalon, rávilágít az amerikai kisvárosok kritikus erkölcsi állapotára, szól a halálbüntetés és az elmebetegek megbüntetése ellen. Hatalmas érdeklődés kísérte az ügyet, olyan pletykák is szárnyra kaptak, miszerint Lee –nek 250.000 férfivel volt szexuális kapcsolata, ami nyilvánvalóan nem igaz. Egy keresztény házaspár, Arlene Pralle és férje hallottak Lee ügyéről, és mellé álltak. Arlene levelet írt a börtönbe: „ A nevem Arlene Pralle. Újjászülettem. Azt fogod gondolni, őrült vagyok, de Jézus mondta, hogy írnom kell neked.”- szólt Lee –hez. Arlene lelkesen segítette Lee –t, felhívta figyelmét arra, hogy azok, akik ügyében eljárnak, nem a felmentésén dolgoznak minden erejükkel, inkább azon, hogy minél nagyobb anyagi hasznot húzzanak az „első női sorozatgyilkos” ügyéből. (Bár a média így tálalta, nem Lee volt az első.) 1991 november 22.-én a házaspár törvényesen is örökbe fogadta Aileent. A halálbüntetés ellenzői is a nő ügye mellé álltak, volt olyan szervezet, aki azt állította, Lee borderline személyiségzavarban szenved, ezért nem ítélhetik halálra. Egy újságíró azt állította, ha a világ tudná, milyen az igazi Aileen Wuornos, nem létezne olyan esküdtszék, aki őt elítélné.

Ügyét többször újratárgyalták, összesen hat alkalommal kapott halálos ítéletet. A kegyelmi tárgyaláson furcsa kijelentést tett. Azt mondta, már annyiszor megerőszakolták, annyi megaláztatást kellett elszenvednie, hogy gyűlöli az embereket, a gyilkosságokat pedig hidegvérrel, szándékosan követte el, hogy hozzájusson az áldozatok értékeihez. 2002 október 9. –én injekció által végezték ki. Utolsó szavai ezek voltak:  "I'd just like to say I'm sailing with the rock, and I'll be back like Independence Day, with Jesus June 6. Like the movie, big mother ship and all, I'll be back,"

 

Forrás:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Aileen_Wuornos

http://www.origo.hu/filmklub/blog/portre/20071105-michael-moore-elott-szabadon-nick-broomfield-filmjei-a-verzio.html

http://www.clarkprosecutor.org/html/death/US/wuornos805.htm

http://www.trutv.com/library/crime/notorious_murders/women/wuornos/1.html