Kedves olvasók! Elnézést a tegnapi leállásért - tegnapelőtt este és tegnap egész nap nem segített se technikai furfang, se spirituális vaják. Nem tudtam cikket feltölteni. Ma azonban már olvashatjátok Borbolya naplóját - a szerk.
15. hét
Nagy nehezen felhívtam a védőnőt, hogy időpontot egyeztessünk, és meglepő módon már másnap fogadott is. A nagyot leadtuk az oviban, és gurultunk is tovább a kicsivel a rendelőbe.
Minden rendben volt szerencsére. Bepróbálkoztam, hátha nézünk szívhangot, de mondta a védőnő, hogy elég lesz majd a 18-20. héttől csak, meg amúgy sem szeretne pánikot kelteni, ha véletlenül elsőre nem találja meg a szívhangot (mert nem olyan rutinos, mint a nőgyógyászok, akik naponta többször csinálnak ilyen vizsgálatokat), és nem akar megijeszteni.
Két hét múlva megyek a 16. heti terhesgondozásra. Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyrészt borzasztóan izgulok, hiszen előző alkalommal teljes lelki nyugalommal vártam a soromra, és derült égből villámcsapásként ért, hogy lassú a baba szívverése, aztán a kórházban (ahová a biztonság kedvéért beutalt a doki) pedig megfordult velem a világ, hogy egy halott baba van a hasamban. 16+5, ennyi jutott neki. Másrészt próbálom nyugtatgatni magamat az egyik doki szavaival, miszerint kétszer nem csap ugyanoda a villám. Nagyon erősen hiszem, hogy most minden rendben lesz, és ez a csöppség épen, egészségesen és ÉLVE a világra fog jönni áprilisban.
16. hét
Ma vagyok 16+5 hetes terhes. Az előző terhesség pont ekkor szakadt meg a baba halála miatt. Mindenszentek van. Az elkövetkező hetekben szülnék, ha maradt volna a baba. Többszörösen terhelt időszak ez, nem egyszerű.
Egész nyugisan telt az elmúlt pár hét, próbáltam nem beengedni a negatív behatásokat, bár néha jól esett átadni magamat az érzéseknek.
A vetélés óta többször volt, hogy azzal a nappal álmodtam, az agyam újra és újra visszajátszotta a történteket, így szépen lassan egyre jobban el tudom engedni.
Nem tudom, mi lenne most, ha nem lenne a szívem alatt a következő baba. Biztosan nagyon magam alatt lennék, így is néha elfacsarodik a szívem, hogy mindjárt szülnék. De vigasztal, hogy itt növekszik egy kis élet, aki új színeket fog hozni a családunkba.
Időközben kiderült, hogy egy másik barátnőm is babát vár, ráadásul csak egy hét különbséggel. Úgy néz ki, mi csak egyszerre tudunk terhesek lenni, mert a két nagyobbik is pár hét-hónap eltéréssel született. :)
Már csak két nap van a következő vizsgálatig. Ilyenkor nem szokott ultrahang lenni, de biztos vagyok benne, hogy meg fogom kérni a dokit, hogy nézzük meg ultrahangon a babát, hogy minden rendben van-e. Még egyszer nem élném túl, ha keresgélni kellene a szívhangot a ketyerével. Remélem, bele fog menni.
17. hét
Csütörtökön reggel korán keltünk, hamar ráncba szedtem a gyerekeket és elindultunk a naggyal az oviba, míg a kicsi a mama öléből sírt, hogy nem jöhet velünk. Gyors puszi és búcsú az oviban, és rohantam is tovább, nehogy elkéssek.
5 perccel az időpont előtt érkeztem, de már a sorszámon láttam, hogy ez hosszú lesz, mert 4-en voltak még előttem. Végül majdnem egy órás csúszással jutottam be, közben a kezemet tördeltem, és igyekeztem arra gondolni, hogy minden rendben lesz.
Bementem, név szerint üdvözöltek (gondolom, mivel már a negyedik terhesség, ismerős voltam nekik), majd a lényegre is tértünk. Táppénzes papír, igazolás a 91. napról, panaszok stb, majd méhszájvizsgálat volt. Megkérdeztem, hogy esetleg lehetne-e egy pici, gyors ultrahang, hogy ne kelljen azon stresszelni, megtalálja-e a doki a szívhangot, de mondta, hogy nincs rá idő, mert sajnos így is nagy csúszásban vannak.
Ahogy ültem a vizsgálószékben és elkezdte keresni a szívhangot, összeszorított szemekkel mantráztam magamban, hogy minden rendben lesz, minden rendben lesz. Egyszer csak meghallottam azt az apró, sűrű szívverést, kinyitottam a szememet, és láttam, hogy mosolyogva rámnéz a doki, hogy minden rendben.
Ahogy meghallottam a szívhangot, elkezdtem sírni. Ezennel túlélte a tesóját a baba. Él, dobog a szíve! Remélem, kitart a sikersztorink, ha már így pórul jártunk előző alkalommal.
Két hét múlva megyek a következő genetikai ultrahangra. De nem vagyok teljesen nyugodt. Ez az aggodalom vajon végig fogja kísérni az egész terhességet? Vajon minden vizsgálatot összeszorított fogakkal fogok várni, hogy két perc megkönnyebbülést hozzon, miszerint minden rendben?
Borbolya
