Tildy terhesnapló terhesség kismama

Mostantól péntekenként is terhesnaplózunk, ezúttal egy régi Bezzeganya-olvasó osztja meg tapasztalatait már a kezdetektől. Fogadjátok szeretettel Tildy naplóját!

6. hét

Miután lejárt a maternitym májusban, visszamentem dolgozni. Sajnos a fogadtatás nem volt olyan, mint amire számítottam. Egy nagyon vidám, családias környezetet hagytam ott még tavaly nyáron, és amikor visszaérkeztem, nekem az újak voltak újak, az újaknak meg én voltam új. Totál kicserélődött a  csapat, teljesen megváltozott a  munkamorál/hozzáállás/szabályok. Csak erről nekem elfelejtettek szólni. Bizonyára én is változtam – nem tagadom –, de olyan légkörbe kerültem vissza, ahol már nem éreztem jól magam.

Az a hely, ahol éveket imádtam dolgozni, már nem létezett. Miután egy bullying után totál kiborultam, hogy én ezt nem szeretném eltűrni , végül átkerültem egy másik projektre. Egy jó csapatba. Tudtuk, augusztus végével ennek a projektnek  vége. Így megint egy  új projektre raktak. Ideiglenesen, kb. hat hétre. Na, itt döntöttem el, hogy akkor új állás után nézek.

Közben folyamatosan ment a morfondírozás, hogy  mégsem  akkor kéne munkahelyet váltani, ha kis korkülönbséget tervezünk a  gyerekek közt. Márpedig azt terveztünk. Május óta próbálkozunk. Csimpivel és a tesójával anno elsőre összejött, így őszintén megvallva most is ebben reménykedtem. Bár volt bennem félelem, én se lettem fiatalabb, ráadásul ugye egy petevezetőnek annyi lett, azért reménykedtem. Minden egyes hónap teszteléssel telt (na nem csak azzal), minden egyes hónapban szomorúan konstatáltam, hogy megint negatív lett. Egy héttel a várható menzesz előtt teszteltem, gondoltam, hátha  van valami, csodálatos születésnapi ajándék lenne. Negatív lett persze, el is kedvetlenített.

Miután a régi csapatom egyik tagjától kaptam időközben egy igen jó állásajánlatot, nekiálltam frissíteni az önéletrajzom, a linkedin profilom. Majd beadtam még egy helyre a jelentkezésem, na ezt nem kellett volna, nyakamba szakadt négy nagyobb volumenű állásteszt.

Egy 14 hós mellett el lehet képzelni, mennyi időm van 90 percre kizárólagosan odakoncentrálni valamire, munka után. Nem sok. Főleg, hogy bármit csinálok , este 10 előtt nem hajlandó elaludni. Akár van fürdés, akár nincs, akár le van fárasztva, akár nem, egyetlen megoldás, ha napközben egyáltalán nem alszik, azt meg csak nem kellene.

Végül sikerült egy szabad időszakot találni, hogy-hogy nem, pont a születésnapomon. A férjem hiába vitte el a  fiunkat a  városba, persze megzavartak mások. Hol a council embere, hol anyum. Persze nem is jött össze a kódolás úgy, ahogy szerettem volna, egyáltalán nem voltam büszke magamra.

Az egész napom elég rosszul alakult, egyszerűen minden összejött, aminek nem kellett volna, nagyon nem az én napom volt. Ráadásul  akkor még úgy tudtam, még a  gyerkőc se jött össze.

Másnap azonban elég furán fájt a hasam alja. Miután a következő nap is erre keltem, úgy döntöttem, csinálok még egy tesztet. Immár digitálisat, heteket is mutatóst. Pozitív lett! El nem tudom mondani, mekkora megkönnyebbülést éreztem ekkor. Mintha egy kő esett volna le a szívemről.  Rohantam be  a  nappaliba elújságolni a  férjemnek, na azt le kellett volna fényképezni. Na, nem engem, hanem őt! Úgy ugrált örömében, a gyerek meg csak lesett, apa tuti nem normális.

Így ha utólag is, de lett „nagy” születésnapi ajándékom. Viszont annyira hihetetlen volt még mindig, hogy igaz lenne, hogy totál terhességi teszt-addikt lettem. Mondhatni csíkozódni akartam, de hát azok a csíkos tesztek csak nem akartak duplacsíkosak lenni. Majd másfél héttel az első pozitív digitális teszt után végre lett egy duplacsíkosom is.

Szóltam a háziorvosnak és elkezdtem kórházakat nézni. Közben megtörtént az első orvosi konzultáció és az első ultrahang is. Az ultrahangra kicsit korán mentem, még csak 5 hét 4 naposan, embrió még nem, de a petezsák már látszik. Jó helyen van! Ez volt a lényeg, a korábbi méhen kívüli után erre voltam leginkább kíváncsi. A legközelebbi ultrahang egy hét múlva lesz, akkor már talán többet látunk.

Tudom, nagyon az elején vagyunk, de reméljük a  legjobbakat.

Tildy

Kérdésed van? Nem tudsz megoldani egy problémát? Ötleteket gyűjtenél? Tapasztalatot cserélnél más anyukákkal? Csatlakozz a Bezzeganya zárt Facebook csoportjához, ahol segítséget kaphatsz. Szeretettel várunk!