Rég jelentkeztem. Mentségemre legyen mondva, átkozottul mozgalmas időszakot élünk. A legutóbbi posztom kb. hat hónappal ezelőtt született, Laci akkor készült bölcsibe, egyévesen. Rengeteg aggályt fogalmaztam meg, ma is jól emlékszem azokra a zaklatott hetekre. Nos, azóta az én 16 és fél hónapos Lacim rutinos, bölcsis nagyfiú lett, és a félelmeim jó része is elillant a semmibe. Ismét bebizonyosodott, hogy a gyerek bámulatos alkalmazkodóképességgel megáldott kis lény...

A beszoktatás időpontja nem volt szerencsés választás, az ünnepi csonka hetek és egy háromnapos hőemelkedés-nátha kombó is nehezítette a dolgunkat. Így négy hétre bővült az egyébként kéthetes időszak. Nem mondom, hogy könnyen ment se nekem, se Lacinak. Ráadásul ez az egész egy intenzív anyás korszak közepén ért minket, borzasztó ragaszkodó volt, csak velem aludt el, a szó szoros értelmében csüngött rajtam.

Végül a kitartásunk és a nevelők kedvessége meghozta gyümölcsét, belerázódtunk. Volt persze sírás a keserves, hüppögős, anyaszív-szaggató fajtából, fogyott is, de a negyedik hét végére gond nélkül átadtam reggel a gondozójának, és szépen eltöltötte az időt a csoportban. Kialakult a kötődés a beszoktatását végző kisgyermeknevelője felé, ha baja volt, már őt kereste, az ő ölébe kéredzkedett fel, kvázi második anyukája lett.

És minő meglepetés, sikerült az ölben etetés, a zajban altatás, figyelnek rá az udvaron, nem piros a feneke stb. Szerencsére komolyabb betegség se volt, de az orrfolyás állandósult, a végén már el se raktuk a porszívót, és egy vagyont költöttem orrcseppekre. Tapasztaltabb szülőtársaim csak legyintettek: nem is igazi bölcsis, akinek nem lóg az orrából a takony. Produkált egy furcsaságot is: volt, hogy napjában háromszor-négyszer hányt. Nem értettem, a védőnő szerint a hólyagos torokgyulladás (ami akkoriban egyhetes program volt) miatt így reagál, ha valami – akár egy darabos étel – irritálja. Adódtak béna helyzetek, amikor a tér közepén hányt be a babakocsiba vagy épp az ölembe, az erkélyre, a szőnyegre, ahogy kell. Szerencsére elmúlt.

Visszatérve a bölcsire, egy dolgot nem értek, és már szóltam is miatta: keveset itatják. Láthatóan szomjas, miután hazaviszem, húzóra bekortyol 2,5 deci teát... Ez a legalapvetőbb dolog, fordíthatnának rá nagyobb figyelmet. Egyébként jól alkalmazkodott a bölcsis viszonyokhoz, tudja, hogy ott mások a szokások. Az elején annyira lefárasztotta a nyüzsi, hogy két-három hétre visszatért a napi kétszeri alváshoz. Aztán megedződött. Néha annyira jó lenne webkamerán keresztül vagy más módon meglesni, mit csinálhat, hogyan telik egy napja, borzasztó kíváncsi lennék rá.

Délelőtt 9 és 10 óra között megyünk, kettőkor elhozom, ennyi egyelőre épp elég neki. Ősztől egy órát ráhúzunk, fő a fokozatosság. A fejlődését nem hátráltatta a bölcsi, bár különösebb előnyeit sem látom, talán majd ezután. Még nem beszél, a többi gyerek mellett már eljátszik, velük még nem. Továbbra is inkább a felnőttek társaságát keresi. Értelmes, érdeklődő gyerek. Megfogja a szarvasbogarat, szélvészként műanyagmotorozik, küldi a puszikat, átalussza az éjszakát, próbálgatja az önállóan evést, felmászik a lépcsőn/székre/kanapéra, lenyomja a kilincset, kidobja a pelust a kukába, dudál az autóban és beteszi a slusszkulcsot az indítóba... Néha úgy érzem, egy égedelem a kölyök, aki olyan fordulatszámon pörög, hogy nem bírom követni. A férjem és én sem vagyunk kapkodó idegbetegek, nem is értem, hogyan lett ilyen kis ördögfiókánk. Állandóan új inger kell neki, nem köti le hosszan semmi. Igényli, hogy valaki mellette legyen. Esik-kel, a lábán különböző stádiumban lévő, színváltós foltok sorakoznak. A pelenkázás közelharc, néha az etetés is. Akaratos, önálló és imádnivaló.

A férjem már a beszoktatás ideje alatt talált állást, én pedig gyorsan visszarázódtam a munkába. A szervezésen múlik minden, de így is sok feladatot viszek haza, és sokszor éjszakáig a gépnél ülök. Jól bírom, tudom, hogy ez most így tud működni, és hálás vagyok, amiért a munkáltató és a kollégák partnerek ebben. Élvezem is a változatosságot.

Túl vagyunk egy négyhetes nyári, bölcsis szüneten. Az egész családot mozgósítottuk, hogy Laci felügyeletét megoldjuk, de sikerült. Attól tartottam, hogy ez a hosszadalmas pauza megtöri a lendületet, és nehéz lesz visszamennie. Az első két napon volt is sírás, aztán csillapodott a dolog, szerintem belenyugodott a sorsába szegénykém. Jó, hogy most még kevesen vannak (ma is öt gyerek össz-vissz), családias a hangulat és többet tudnak vele foglalkozni a nevelők. Szeptembertől azonban jönnek az újak, kezdődnek a beszoktatások, Laci gondozója is két gyereket kap, így kevesebb figyelem jut majd rá. Remélem ezt is átvészeljük.

Mindezek tetejébe jön egy költözés ősszel: 11 év albérlet után úgy tűnik, végre sikerül saját kuckót venni, a várostól tíz percre, udvarral, kerttel, ami igazi paradicsom lesz Lacinak, hiszen igazi nomád, kintérzemjólmagam gyerek.

A baráti körünkben három baba is születik hamarosan, olyan jó látni a boldogságukat. Nosztalgiával figyelem a várandósokat a téren, de jó nekik! Aztán elhessegetem a kósza gondolatokat. Még nem jött el az idő...

zsanna83

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?