Ingát egy orosz árvaházban választották ki amerikai örökbefogadó szülei egy ügynökség közreműködésével. Az ügynökség nem mindent mondott el a lányról: valójában majdnem négy évvel volt idősebb annál, amit állítottak róla, nem közölték azt sem, hogy súlyos depresszióval küzd, alig tud írni-olvasni, poszttraumás stresszben szenved és dohányzik. "Akartam családot, szülőket, barátokat, iskolába járni meg minden, csak épp fogalmam se volt, hogy kéne valaki lányának lennem"- nyilatkozta évekkel később a lány, akiről már kevesebb, mint egy évvel az örökbefogadása után le akartak mondani a szülők, mert ekkora problémahalmazra nem voltak felkészítve.
Néhány év alatt több „befogadó” családnál szerzett újabb súlyos „tapasztalatokat” az angolul évekig alig beszélő Inga, akit új „rokonai” hol szexuális aktusra, hol pornófilm-nézésre kényszerítettek, volt, akitől a bárszekrény kipakolása után maga menekült el, de állítása szerint még a lelke rendbetételére alkalmazott pszichoterapeuta is zaklatta.
Quita-t szintén külföldről, egy libériai árvaházból fogadta örökbe egy amerikai házaspár, saját gyerekeik mellé. Saját bevallásuk szerint azért akarták évek kudarcai után másnak adni, mert a lány kezelhetetlenül agresszív volt, veszélyeztette saját gyerekeik testi épségét, kiszámíthatatlansága miatt ők is rettegtek már tőle, és valódi segítséget nem kaptak a kamaszlány neveléséhez. Ennek ellenére szörnyen érezték magukat, amikor egy lényegében idegen házaspárnak odaadták rövid ismerkedés után. Rossz előérzetük nem csalt, bár Quita nem használta azt a kódot, amit az asszony adott neki, arra az esetre, ha a lány veszélyben érezné magát.
A Reuters hírportál ötrészes cikksorozatot szentelt tavaly év végén annak a 18 hónapos oknyomozó munkának, amely feltárta, miféle illegális, a hatóságok előtt rejtve maradó, pedig tulajdonképpen nagyon is látható rendszerek közvetítik azokat a gyerekeket idegenekhez, akiktől örökbefogadó szüleik meg akartak válni. A gyerekről lemondó örökbefogadók internetes portálok speciális fórumain és zárt Facebook-csoportokban „hirdethették meg” a maguk vagy közvetítők nevében a gyereket, akiket nem kívántak nevelni többé – a legfiatalabb ilyen gyerek mindössze tíz hónapos volt. A gyerekeket befogadók motivációja, mint kiderült, a legtöbb esetben egyáltalán nem a jótékonyság vagy a gyermek utáni vágy volt – akadtak köztük bántalmazók, mentálisan betegek, pedofilok vagy szimplán az ellátásokra hajtók. Olyan gyerek is akadt, akit 17 éves koráig 3-4 alkalommal „adtak tovább” újabb és újabb befogadókhoz, jóvátehetetlenül traumatizálva őt.
A „gyerekkereskedelem” úgy tudta kikerülni a hivatalos, állami hivatalok által felügyelt csatornákat (a legális örökbeadást elvileg ott is szigorúan vizsgálják és figyelemmel követik a hatóságok), hogy egy egyszerű, másra kitalált formula segítségével adták-vették a gyerekeket. A család egy közjegyző által hitelesített dokumentumban engedélyezte, hogy az „átvevő” família viselje ezután meg nem határozott ideig a gyerek gondját – ezt eredetileg olyan helyzetekre találták ki, hogy például betegség miatt a gyerek egy rokonhoz, nagyszülőhöz, nagykorú testvérhez stb. kerülhessen, mert a szülő vagy szülők átmenetileg nem tudnak róla gondoskodni, ennek a dokumentumnak a birtokában lehet valakit iskolába íratni vagy igényelni utána ellátásokat. A papír afféle „átvételi elismervény”, aminek a hivatalos irattárakban nincs nyoma, de adott esetben valóban rugalmas segítséget jelenthet – illetve egy tág kiskaput a visszaélésekre.
A Reuters 5,029 posztot vizsgált át egy ötéves periódusra visszatekintve egy Yahoo üzenetcsoportban, ahol általában hetente hirdettek meg egy gyereket. A legtöbben 6 és 14 év köztiek voltak, olyan országokból örökbe fogadva, mint Kína, Oroszország, Ukrajna vagy Etiópia. A Yahoo csak a Reuters információinak feltárása után zárta be a több éve működő csoportot, és öt hasonló másikat is, mivel a társaság szóvivője szerint megsértették a felhasználási szabályokat, a Facebook-csoport állítólag még mindig működik. A csoportokban számos szülő lényegében teljesen idegeneknek volt hajlandó rövid időn belül átadni a problémás gyereket, bárminemű előzetes tájékozódás nélkül, miközben jóindulatú, ezt afféle segítő missziónak tekintő közreműködők – nem egyszer nevelőszülői, szociális munkás, pedagógus háttérrel – még segítettek is ebben.
Még a hazai örökbefogadások – amikor valaki az Egyesült Államokban született gyermeket fogad örökbe – is 10-25 százalékban sikertelenek, a külföldi örökbeadásoknál ennél nagyobb számot becsülnek, tehát mintegy 24 ezer vagy annál több gyermek is maradhatott szülő nélkül vagy mások gondjára bízva az Egyesült Államokban, miközben még angolul sem tud jól, mint a cikk elején idézett orosz Inga. Nincsenek hivatalos statisztikák az USA-ba kerülő gyermekek további sorsáról (viszont egy magyarországi szakember már beszámolt több olyan esetről, amikor visszaküldték a kiválasztott magyar gyereket, „mégsem illett a gyerekszobába eléggé” – egyébként Magyarországról ritkán és szigorú ellenőrzéssel adnak csak örökbe gyermeket külföldre– a szerk.), de évente kb. kétezer ügyben kérnek szövetségi szintről egyes államokból tájékoztatást. Oroszország nemrég megtiltotta orosz gyerekek örökbe adását az USA-ba – korábban előfordult, hogy hat hónappal az örökbeadás után a Tenessee állambéli nő egyszerűen repülőre rakta a hétéves fiút, és visszaküldte Moszkvába egy rövid levélke kíséretében: „nem kívánom tovább gondját viselni.”
Nicole Eason esete külön figyelmet kapott a sorozatban. A nő azzal indokolta, hogy újabb és újabb gyerekekért jelentkezett hol „Big Momma” (kb. „nagydarab anyuci”) vagy „Momma Bear” (Medveanyu) felhasználónéven, hogy „ettől fontosnak érzem magam”. A neten keresztül általában szimpatikusnak találták (megtévesztett egy szociális munkást és egy tapasztalt, de örökbefogadott gyerekétől szintén szabadulni kívánó rendőrt is), csak az alaposabb nyomozás vagy a személyes találkozók derítették ki a bizarr-félelmetes részleteket: a nő változó otthonaiban (ami gyakran egy lakókocsiból állt) mocsok és rendetlenség uralkodott, munkája és pénze kevés akadt, egyik élettársát jogerősen ítélték el pedofíliáért, de férjét is megvádolták hasonlóval. A gyerekek többsége utóbb elmondta, mikor odakerült, arra kényszerítették, hogy a felnőttekkel aludjon egy ágyban, ahol Nicole meztelenül aludt.
Nicole Eason tagadta az egy ágyban alvást, de azt nehezen tagadhatta, hogy a gondjaira bízott gyerekek nagy része piszkosan és ápolatlanul, iskolát sosem látva élt náluk, de azt is gondosan elhallgatta, hogy saját gyerekeit elvették tőle, közeli rokona kisfia pedig az ő felügyelete alatt fulladt bele 18 hónaposan egy kád vízbe. A nyomozás szerint baleset volt, ám saját gyerekeinek szülői felügyeleti jogát bántalmazás, komoly pszichiátriai problémák és erőszakos viselkedés miatt vették el, miközben a környezetet „gyereknevelésre alkalmatlannak” ítélték. A neten mindez nem látszott, csak a hamisított környezettanulmány, amit egy netes minta alapján hamis névvel Nicole Eason maga állított ki saját szülői alkalmasságáról.
Az egyik netes oldal moderátora, Megan Exon,aki miután rájött, miben vesz részt valójában, maga ment el egy barát kíséretében Easonékhoz, és nem rettentette el a nő kétméteres, hatalmas termetű férje sem attól, hogy kimentse az épp ott lévő két gyereket, akik persze vele is vonakodtak elmenni, hiszen korábban sohasem látták, tulajdonképpen a mentőakció is törvénytelen volt. A szintén Oroszországból „importált” akkor kamasz Dmitri végül intézetbe került (később kábítószerhasználat miatt került összeütközésbe a törvénnyel), a 8 éves kislányt pedig a moderátor nem engedte el maga mellől, végül kezdeményezte örökbe fogadását.
Nicole Eason pedofil élettársa- akivel akkor élt, mikor férjétől ideiglenesen különvált – többek közt a neten bukott le. Kevin Laws fedett ügynök Alaszkában élő nagypapának adta ki magát megismerkedésükkor, aki esetleg „kölcsönadta” volna a gondjaira bízott unokákat pornográf célokra. A pedofil Randy Winslow nyíltan osztott meg gyerekpornográfiát tartalmazó anyagot, és azzal is dicsekedett, milyen „élményei” voltak 7,9, 11 éves kisfiúkkal – „egyszerűen úgy kell nevelni őket, hogy ezt normálisnak tekintsék” – írta egy chatüzenetben. A férfi húsz év börtönt kapott a gépén talált bizonyítékok alapján, de Laws ügynök is csak lassan jött arra rá, miféle cserebere-hálózatnak volt az elfogott bűnöző is tagja.
Az akkor tízéves kisfiú, akit Winslow Nicole Easonnal együtt „nevelt” és akivel „játszadozott”, ma új befogadóknál él, akik arról számoltak be a Reutersnek, hogy a fiú máig súlyos viselkedészavarokkal küzd. Jópár örökbefogadó szülő viszont annyira szabadulni akart a már nem kívánt gyerektől, hogy jóformán nem is nézte kinek adja oda, az egyik, tettét utólag megbánó szülő azt mondta, "még jó, hogy "csak" Easonék akadtak az utunkba, lehetett volna akár maga Hannibal Lecter is".
A Reuters felveti a szociális rendszer felelősségét is. Ha egy örökbefogadó család nem boldogul, kevés segítségre számíthat. A gyerek nem szavatossággal és jótállással érkezik - így az ügyet ismerő szociális gondozó - nem tudni, miféle traumákat és hogyan fog kezelni, és a legtöbb külföldről hozott gyerek súlyos egészségügyi és/vagy mentális problémákkal küzd, aminek megoldásához kevés támogatást kap az amerikai befogadó család. A magánszolgáltatások havi több ezer dollárba kerülhetnek, és az állami gondozást sem könnyű elérni. Ilyenkor általában széles körű vizsgálat indul, hogy bántalmazták vagy elhanyagolták-e a gyermeket, a közvetítő ügynökségnek pedig utólagos felelőssége nincs. A rendszer maga is kezdeményezheti hivatalosan az új családba fogadást, de ezen esetek száma kicsi, ezért jöttek létre a szürkezónában a nem legális újra-örökbefogadások.
Ha egy gyerek állami gondozásba kerül, az eredeti örökbefogadóktól kérhet az állam nevelési hozzájárulást a gyerek nagykorúságáig. Az egyik örökbefogadó pár hiányos tájékoztatás miatt egyébként szabályos "fogyasztóvédelmi eljárást" indított, mintha a gyerek valamiféle hibásan szállított tartós háztartási eszköz volna.
Amire érdekes módon nem tér ki a riportsorozat, az az eredeti örökbefogadók motivációja. Miért hoznak el teljesen ismeretlen kultúrákból várhatóan sérült, traumatizált gyermekeket felkészületlenül, rossz tájékoztatás után? Divatot teremtett néhány világsztár, és sokan úgy gondolták, a jó szándék elegendő a súlyos kötődési problémákkal küzdő gyerekek meggyógyítására? Ezt nehezebb megérteni, nem azt, hogy hónapok-évek viaskodása, esetleg sikertelen terápiák után szabadulnának az agresszív, kezelhetetlen, ijesztő dührohamokat produkáló kamasztól.
Norát egy kínai árvaházból hozták el, és egy darabig minden remekül működött, de a család saját gyerekei egy idő után megvádolták a gyermekbénulása miatt járógéppel járó kislányt, hogy veri őket – végül neki is mennie kellett. Új befogadói, Schmitzék egy állatokkal és gyerekekkel teli farmon éltek, de ez az élet korántsem volt vidám. A házaspár női tagja számos, jogilag nem hozzá tartozó gyereket is „nevelt” agresszív és félelemkeltő módon – a gyerekekkel büntetésként saját „sírjukat” is megásatta az udvaron. Végül 14 rendbéli gyermekbántalmazásért és embercsempészetért ítélték el. Nora először megmentőinél, majd egy tanáránál lakott, jelenleg egy albérlőtársával közösen él egy lakásban, és egy orvosi rendelő recepciósa. Bár néhány vele együtt szenvedő gyermekkel egy ideig tartotta a kapcsolatot, ma már nem tudja, mi lett azokkal, akikkel együtt szenvedett a pokolban, ahová a várt új élet reményében került.
Vakmacska
Forrás: Reuters sorozat: The Child Exchange
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
