Annyi szörnyű történetet hallani. És a dolog természetéből adódik, hogy majdnem mindig csak az történet egyik felét halljuk, és az is erősen szubjektív. Így aztán tilos ítéletet mondani ezekben az ügyekben. Egyrészt semmi közünk hozzá, másrészt féloldalas, erősen befolyásolt információkra hagyatkozni nem épp érett dolog. Szóval nem teszünk ilyet, nem ítélkezünk, ezt nem ironikusan mondom, hanem komolyan. Nem ítélkezem.
De azért tele vagyok kérdésekkel. Jelenleg kibic üzemmódban, ahogy a gyerekszülés előtt állók, akik tele vannak elképzelésekkel a gyereknevelésről, miközben fingjuk sincs, mi a valóság. Aztán jól megtudják.
A Jóisten a megmondhatója, megtudhatom én is. Negyven leszek idén, itt az ideje, hogy lecseréljenek két húszévesre, aztán itt maradok a négy gyerekkel. Nem viccelek, csak józan vagyok, reális, láttam én már karón varjút, pontosan tudom, hogy ez nem a „csak a szomszéddal, csak másokkal történhet meg, velem sosem” kategória. Ezért még inkább le kell szállni a magas lóról, és nem okoskodni, nem ítélkezni, csak kérdezni.
Mégpedig a válásokról, a gyermekek elhelyezéséről, jogaikról, és későbbi hétköznapjaikról az elvált szülőkkel. Vajon valóban azt élik meg, azt látják, amit én mostanában látok ebben az ügyben? Édesanyák, édesapák, ismerősök, barátok rémtörténeteit hallgatom. Sok történetet, egyre többet, de mindig csak az egyik felét. És nem értem.
Hogy történhet meg, hogyan lehetséges, hogy annyi bánat, sérelem, dac, gyűlölet, keserűség gyűlik fel egy szülőben, hogy azt a saját gyerekén vezesse le? Vagy ezek sosem kicsinyes sérelmek, hanem nagyon is valós, megoldandó problémák, és minden látszat ellenére a gyerek érdekében történnek a dolgok?
Egy válás egész biztos elképzelhetetlenül, pokolian nehéz lehet. Átsírt éjszakák, gyötrődő hónapok, önbecsülés nulla, önutálat az egekben, de az is lehet, hogy minden ilyen érzés luxus amellett, hogy az ember összes erejével próbálja a víz felett tartani a maradék családot. Ilyen felnőtt gyötrelmekből a kívülállók nem sokat látnak. De naivan azt hiszem, mindenki mindent megtesz azért, hogy a gyerekei kimaradjanak a testi-lelki küzdelemből, nemhogy rátegyenek nekik még egy lapáttal.
Sokan, nagy nehézségek árán, el is érik a lehető legideálisabb állapotot, látom ezt is. Anyák-apák igyekezetét, akik mindenáron részt kérnek a gyerekek életéből (tipikus a karácsonyi előadások sora, ahol az elvált szülők mindketten, mindig megjelennek, míg egész családokban nem ritka, hogy csak anya vagy apa tud eljönni), és részt engednek az exnek is. De sokan a közelébe sem jutnak ennek a nehéz, ám kívánatos állapotnak, sőt.
Féloldalas horrorsztorik, ahogy a szétszakadt pár egyik fele a saját kálváriáját meséli a barátoknak. Az anyuka bünteti az exet, az apát: ez az apa meséli, hogy az élettársa (tartós, együttéléssel, esetleg közös gyerekkel is bíró kapcsolat) szinte le van tiltva a gyerekről. Ilyen akkor is van, ha ennek az „új” nőnek semmi köze nincs a régi házasság felbomlásához, nem az akkori bomlasztó hatású, futó szerelem lett legalizálva (és ha az?!), ez a nő jóval a válás után érkezett, esetleg maga is gondokkal és exférjjel küzdő elvált anyuka, és mégsem. Nincs „engedélye” arra, hogy szeresse a gyereket, és hogy őt szeressék.
Másik apuka döbbenetes története: az asszony egy szép nap minden előzmény nélkül menekülve hagyta ott, vitte az icipici gyereket, azzal az indokkal, hogy ilyen terrorban, fenyegetettségben, agresszióban nem lehet élni. Apuka az üres lakásba ment haza. Ugye mennyi ilyen igaz, és szomorú története hallani? Nem lehet kibicként megcáfolni ezt, csak azért mert jelen esetben az apukát ismerjük, és lehetetlennek tűnik minden vád. Mi van, ha igaz mégis? Létezik elviselhetetlen csendes terror, és nem mentség ez alól, hogy az eseményektől döbbent apuka általunk ismert arca kizárja ezt, míg anyukát jóval a gyerek érkezése előtt is – öhm, finoman szólva – kóros esetnek gondoltuk.
Csak végigasszisztáljuk az apuka kálváriáját, amit már az alapvetően anyapárti bíróság sem néz jó szemmel, elmeorvosi vizsgálat is felmerül anyuka ellen, miért ilyen szélsőséges, milyen jogon teszi mindezt, hogy ellehetetlenít, eltűnik, bírói határozatokat nem tart be, hazudik, kavar? Lehet, hogy tényleg a gyereket védi mindenáron? Ki tudja... Egyetlen kívülálló sem fogja tudni soha az igazat. Csak közben telnek az évek, a kis csecsemő kicsi, majd egyre nagyobb gyerek lesz, valahogy helyrerázódik a dolog, lám, már lehet találkozni, de soha senki nem adhatja nekik vissza az első öt év egészséges kapcsolatát, ami minden gyereknek járna.
Egy másik apuka azért küzd, hogy a volt feleség ne tegyen mindig mindenben keresztbe, és biztosítsa a jog szerint járó közös alkalmakat. Itt sztori szintjén sincs szó agresszióról, bántásról, fenyegetettségről. Csak valamiért mégse. Nem ér rá a gyerek, nem jó neki, beteg, nem is akar (anyuka szerint, amíg a gyerek pici, és nem képes ezt cáfolni saját szavaival), ha mégis, akkor a leglehetetlenebb feltételekkel. Hogy a gyerek boldog legyen az apa új családjával? Mulasson, utazzon, élményei legyenek? Soha. Az lehetetlen.
És az exek keresztbe tesznek, ahol csak tudnak. Nem adnak a gyerekkel normális, tiszta holmit, mondván, vegyen, biztosítsa azt a másik fél. Nem adnak a gyerekkel – szerintem alapvető! – dolgokat, TAJ-kártyát, diákigazolványt, személyit, mindennapi gyógyszert. Valós anyagi sérelmeik miatt arra kényszerítik a gyereket, hogy fogadja el: más játékok, ruhák, ajándékok stb. veszik őt körbe az egyik helyen, a keveredés szigorúan tilos, ha a gyerek átvitt egyik helyről a másikra valami szívének kedves vacakot, azt legközelebb szigorúan visszaküldik, ezt apád adta, ezzel játssz ott. A karácsonyi ajándékát se hozd haza, hiába örülsz neki, és itthon nincs ilyen.
Az anyukák szubjektív történetei is kemények.
Az anyukák a jó zsaru-rossz zsaru játszmában rendre alulmaradnak. Mert egy józan felnőttre szüksége van a gyereknek, és a küzdelmes hétköznapokban nehéz fenntartani a vasárnapok vidámságát. Sok anyuka anyagilag marad nagyon le, mert a karrierjük a béka segge alá került a gyes évei alatt, és gyerektartás ide vagy oda, ordító a különbség a két szülő anyagi helyzete között. Sokszor a saját bevallásuk szerint is alulmaradnak a mindennapi küzdelemben, anyagilag, érzelmileg, tettekben, és közben tartják a hátuk mindenért. Igyekeznek fenntartani a látszatot, hogy apa azért szereti, érdeklődik a gyerek iránt (a nagy lószart), csak sajnos épp ma hetedszerre sem ért rá. Vagy épp tudják, látják, hogy a gyerek ragaszkodik a leszakadó, alkoholizmus szélén táncoló apukához is, ünnep neki minden együtt töltött alkalom, közben az anya gyomorgörccsel ül otthon a telefont szorongatva, hogy az éretlen, felelőtlen ex milyen mulatságba vitte bele a gyereket megint.
Végigasszisztálják a gyerekkel az apa mindig komolynak induló, de egy-két évnél sajnos nem hosszabb kapcsolatait, újabb nőket ismernek meg, sokszor kedves, jó embereket, akik azonban rendre eltűnnek, az időszakos, megszeretett mostohatesókkal együtt. Mikor lehet azt mondani végleg az exnek, hogy elég volt? Nem a konkrét új nőkkel van baj, tényleg nem, nem a személyük ellen szól a tiltás, amit az anyák bevetni kényszerülnek, hanem annak, hogy iszonyat érzés felnőttnek, gyereknek egyaránt, amikor a gyerek az anyuka vállán sírja ki apuka harmadik, negyedik, ötödik volt nőjének eltűnése feletti bánatát. És az anyák arról álmodoznak, hogy a gyerek majd felnőve, döntési korban (14 év felett, ugye?) józanabbul látja majd a helyzetét, és esetleg nem akar majd annyit menni.
Apukák várják ugrásra készen ugyanezt a kort, amikor a gyerek önszántából hozzájuk költözhet, mert amit az anyukáról, életviteléről, jelenlegi pasijáról mesél, az hajmeresztő.
Egek, miket mesélnek a gyerekek! Hogy anya mit mond otthon apáról, hogy apa mit gondol anyáról. Őszinte, gyerekes megfogalmazásban, de tisztán érhetően jön le a lényeg: agymosás, minden mennyiségben, minden oldalról. Tisztelem azokat a szülőtársakat, akik a sérelmeiket feledve megállják mocskolódás, bántás nélkül.
A nagyszülők, úgy látszik innen, örök vesztesei a küzdelemnek. Rájuk maximum szükség lehet, de idő, az sosincs. Ha kellenek, ugrasztva vannak a gyerekért, és repülnek a ritka alkalomra, de a normál alig láthatási rendbe nem férnek bele.
Apák küzdenek azért, hogy ne legyenek csupán vasárnapi apukák, anyák küzdenek azért, hogy legalább vasárnapi apukák legyenek, ha már többre nem képesek.
A bíróságra nyilván nem szalad az ember minden sérelmével, vagy ha olyan durvának látszik a helyzet, hogy mégis menni kell, akkor újabb éveket készül beáldozni a szülő, vitával, harccal, minden velejáróval. És számít, hogy kinek van pénze jobb ügyvédre, mutatósabb családi háttérre? Innen-onnan azt hallani, igen.
Akik mesélik, kedves, jó ismerősök, barátok, nincs okom kételkedni szomorú szavaikban. De biztos vagyok benne, hogy az exeik történetei egész mást mutatnak, és az ő barátaik ugyanúgy értetlenül ingatják a fejüket. A féloldalas történetek igazsága homályba vész.
Egy-egy eset biztos okkal olyan, amilyen. Védeni kell a gyereket, küzdeni érte stb.
De ilyen tömegben képtelenségnek látszik, hogy valóban mindig megéri ez a sok vesződség, bánat. Nem lehet ennyi szentesített eszköz arra, hogy a kívülről látható cél meglegyen: rossz legyen az exnek, apának, anyának, nehéz, lehetetlen. Mindegy mennyi bánatot okozunk ezzel a gyereknek.
A gyerekek mindennapos fájdalmát, nehézségeit látva nehéz elképzelni, hogy mindig minden a legjobb szándékkal, és az ő érdekükben történik. Nem fogom megtudni az igazat. Sem egy konkrét esetben, sem általánosságban. Csak azt mondja meg, aki érti: megéri mindez?
Személyes érintettségem most nincs. Csak az utóbbi időben annyi ilyen sztori megtalált, le kellett írnom, hogyan is látszik kívülről ez a véresen komoly felnőtt játszma, amelyben a gyerekek csak önálló akarat nélküli kis bábuk.
Minden tiszteletem azoké, akik jobban csinálják ennél, ha már belekeveredtek! És remélem, igazából minimum kilenc, a lehetőségekhez mérten békés, nyugodt válásra, és későbbi életre jut egy ilyen rettenetes, panasztól hangos. Csak én épp ezeket látom meg, mint amolyan perverz katasztrófaturista...
Nem állítom, hogy én egy icipicit is jobban tudnám csinálni, és ez nagyon rémisztő.
Lilacsiga
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
