21. hét
A múlt héten volt a 20. heti ultrahangom. Illetve ebből kettő is, de erről majd később. Az állami kórházba férjem is elkísért, nagyon boldog volt, hogy ismét láthatta Manát. Aki szépen növöget, mindene megvan, ami kell. A szonográfus csak óvatosan merte mondani, hogy lány, errefelé vannak olyan helyek, ahol meg sem mondják baba nemét. Ez volt a genetikai ultrahang, a gerincét csak nem akarta igazán mutogatni. Persze a beállás a szívultrahanghoz tökéletes lett volna, legalábbis a szonográfus szerint. Mondtuk, a dns teszt is ezt mutatta, így jól látta. A placenta itt 2 cm-re fedte a kijáratot.
A sok időpont közül sajnos egy kiesett, az lett volna a VBAC workshop, arra nem tudtam eljutni. A következő a szívultrahang volt, itt is mindent rendbe találtak, bár a kisasszony „nehezen adta a szívét”, vagy 40-45 percig vizsgáltak. A cukorbetegségem miatt kérték, lesz még egy szívultrahang valamikor január végén is.
Hüvelyi szülés császármetszés után
Utána a szülésznővel volt egy találka. Bármennyire is jó kórház a St. Thomas’, mégis néha azért belefutni olyanokba ott is, csak nézek. A szülésznő ugyanúgy kettes típusúzta a MODY diabéteszem, és folyamatosan próbált rábeszélni a vaginális szülésre. Legalábbis így éreztem. Mondtam, hogy nem akarok indítást, nem engedem, és az okokat is elmondtam. Azt hiszem, itt rájött a gyenge pontomra, mégpedig arra, hogy nem gondoltam bele, vannak fizikai szülésindító módszerek is, pl. kézzel tágítás. A kézzel tágítást még annyira nem is ellenezném, de gondoltam megemlítem, hoppácska, lenn van a placenta, nem is kicsit. Erre beírta, hogy 2 mm-re fedi a méhszájat. Hogy honnét vette ezt az adatot, fogalmam sincs, az ultrahangnál még két centi volt az a két milli. Természetesen említette még burokrepesztést és a ballont is. A burokrepesztést alig tudták a fiamnál megcsinálni, 1 cm-re voltam kitágulva, amikor megcsinálták, persze hogy nem volt túl jó, fájt is kegyetlenül. Végül azt mondta három nap után: a 4 cm-es tágulás az nem rossz tágulás... Pff. Itt jobbnak láttam már inkább ráhagyni a dolgot.
Őszintén megvallva, amikor igencsak látványosan császár felé hajlik a dolog, a legkevésbé sem örülök annak, ha részrehajlóan (szinte csak a VBAC jó oldalát és a császár rossz oldalát kiemelve) próbál valaki valamely irányba tolni. Ha lenn marad a placenta, úgysem kérdés, mi lesz, a többit pedig el tudom dönteni. Nem éreztem a támogatást, amit általában itt meg szoktam kapni. Elmondtam azt is, nem az van, hogy én császárt akarok, hanem az, hogy mi az, amit nem szeretnék. Végül azt beszéltük meg, hogy VBAC, részben tervezett császár jön szóba (tehát indítás manuálisan, mechanikusan, de császár a vége).
Délután a diabos szülészeti időpontom volt, nővér és orvos. Előtte vérnyomásmérés és súly, utóbbinál kezdek aggódni, mostanában hetente egy kiló jön rám. HA így haladok nagyon csúnya vége lesz.
A diabos nővér az egyik legjobb a kórházban, rögtön tudta mi az a MODY, ismerte, akikkel kapcsolatban vagyok, elmagyarázta, mi fog történni. Írt is a kutatócsoportnak, akik mint kiderült, a világ minden tájáról fogadják és értékelik a mintákat. Elmondta, hogy nem preventív, hanem prediktív a teszt, amit a babán is el fognak végezni majd, illetve szüléskor a köldökzsinórvérből is mintát vesznek. Múltkor már leírtam a MODY-val kapcsolatban a lényeget, ezzel nem is terhelnélek benneteket, a lényeg, hogy szuper tájékoztatást kaptam. Gyógyszer egyelőre marad, ami van, a szülés után pedig váltunk.
A szülészorvos császármetszét javasol
Az utolsó program a szülészorvos volt, na, ő meglepődött a MODY típusú cukorbetegségen, elkérte a papírjaimat. Elég szűkszavú volt, megnézte a diagnózist, megnézte a genetikai ultrahangot, elmondta, hogy a fizikai indítás az nem indítás, felvázolta a lehetőségeket, ha a lepény nem mozdul, akkor ez császár, valahol a 38. hét környékén.
Gyors vérvétel a pajzsmirigyre, és az egész napos kórházi túra után végre 5 órakor el is szabadultam.
Szombaton elmentem még a magánrendelésre is, itt már biztosra mondták, hogy kislány. Mint kiderült, a placenta teljesen fedi a méhszájat, innét nem nagyon valószínű, hogy elmozdulna. Mana nagyobb az átlagnál, kb. 75 százalékon van a percentilis görbén, a haskörfogat viszont 90 százalék körül. Nagyon rendes volt a doktornő, mindent elmondott, mivel járhat, ha innét nem lesz elmozdulás (szerinte nem nagyon lesz, eléggé lenn van, fullra fedi a méhszájat), ez nagyon úgy néz ki, elektív császár. Erre készüljek.
Elmondta, milyen komplikációk lehetnek, mennyi esélyem van következő babára, és mennyire veszélyes lehet, ha ott is lenn lesz a placenta, vagy ha a mostani császárnál véletlenül belevágnak a placentába. Sokkal több infóhoz jutottam, mint az állami kórházban, sokkal jobban azt éreztem, komolyan kezelnek, és megadják számomra az összes lehetséges információt, amire szükségem van ahhoz, hogy megfelelő döntést hozhassak.
A korábbi nagy vérveszteség miatt pedig inkább azt ajánlotta, jobban járok az állami hátterű kórházzal, arra az esetre, ha komolyabb probléma lenne. Márpedig nem vagyok egyszerű eset, így két dolgot javasolt, bár a döntést teljes mértékben rám bízta. Az egyik, hogy végzi itt magánban a terhesgondozást, szülni pedig a város nyugati felében lévő állami kórházban szülnék nála. Jó kórház, csak messze van nekem, igaz a biztosító a privát kórházi részt ott is állná.
A másik opció, ahova járok, ismeri az orvosom, van privát rendszerben is ez a doktor, a kórház is jó, maradjak. Igaz, az említett orvossal még nem találkoztam személyesen, de a terheskönyvemen ő a szülészem. Szóval szomorúan, de a saját biztonságom érdekében le kellett mondanom a Portland kórházról.
Munkahelyi dolgok
Hogy egy kicsit másról is írjak, nagyon jó a munkahelyem, de érzem, hogy ez a „minden problémát közösen oldunk meg” típusú programozás igencsak hátráltat. Nincs gond az ötleteléssel, de néha igenis jó kicsit amolyan szemellenzősen, fülest feltéve a világtól eltávolodva belemélyülni a munkába. Az elmúlt pár hétben erre ritkán volt alkalmam. Ráadásul igencsak érezhető, hogy egy senior van a csoportban, még én is csak mid level vagyok, a többiek meg jórészt juniorok, bár kérdezni bármikor lehet, de jó lenne, ha kéznél lenne valaki, aki architekturálisan is igencsak ott van. Remélem, ez változni fog azért. Pénteki nap amolyan „csúnyapulcsis” (aka karácsonyi pulóveres) nap volt, a titkos télapóm azonban késett, hiába rendeltem időben ajándékot. Még szerencse, hogy volt egy kis kavarodás, így végül az ajándékosztás el lett halasztva dec. 8-ra. Mák.
A kisfiam zizi volt a héten
A kisfiam közben büntiben volt a héten, rettenetesen csúnyán viselkedett az egyik boltban, direkt nyomkodta a mérleget az önkiszolgáló kasszánál, kiabált, rosszalkodott, csapkodott. Pedig volt nála játék is, és igazán sokat játszunk vele otthon is, ráadásul jól leégetett az egyik magyar eladó előtt (sziasztokkal köszönt el az eladó, szóval magyar volt), mert nem tudott viselkedni. Nem álmos volt, egyszerűen csak dilinyós. Nem szeretem, amikor ilyen, gondolom, érzi rajtam is, hogy feszülök, én meg nem voltam túl jó hangulatban, így a végén már orrcsavarás lett belőle, amiből persze hiszti. Olyan, mint egy kis zombi ilyenkor, minden kérés, könyörgés hatástalan, csak azért is csinálja, és élvezi, hogy dühít bennünket vele. Van, amikor direkt rúg, mikor pelenkázzuk és közben röhög. Nagy színész, de van olyan helyzet, amikor elég az annyi, meg kell húzni valahol a határt.
A bünti végül az volt, hogy egy hétre az össze kisautóját elszedtük. Mind eltűnt - gondoltuk mi. Azért sikerült vagy az ágy alól, vagy valahonnét még 3-4-et megtalálnia, az maradt csak. Volt párszor hiszti a dologból, de nem lehet mindig az, amit ő akar. Babának kell… Nem, nem kell a babának, babának lehet, ha anya és apa megengedi. Igazán sokat megengedünk, szóval ácsi.
Megérkeztek a kis házikóba is a polcrendszer, így a gyerekre vigyázás a férjem feladata lett, mert szeretem én összeszerelni a bútorokat... Az összes lapraszerelt rendszer szerintem nekem van kitalálva, anno a fémépítő is nagy kedvenc volt. A fiam is besegített végül kicsit, erre mérhetetlenül büszke volt.
Amellett, hogy a férjem a gyerekre vigyázott, őrá maradt a vacsorakészítés is, aminek én nagyon örültem, mert iszonyat jól süt és főz. Találtunk tönkölylisztet, amitől kevésbé emelkedik meg a cukrom, így a héten volt szerencsém tönköly-túrós-sajtos pogácsához is. Már hónapok óta nem ettem ilyen finom, lisztből készült ételt.
A következő pár napban pedig Magyarországon leszünk, remélem lesz kis hó a kisfiam örömére, meg persze a sajátoméra is.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
