George Sand, a feminista írónő Amandine Aurore Lucile Dupin néven látta meg a napvilágot 1804-ben Párizsban. Felmenői között éppúgy volt király, mint kurtizán. Apja hadnagy volt, korán meghalt. Édesanyja – táncosnő, egy madárárus lánya – nemkívánatos személy főúri körökben,
Aurore nagyanyja felügyelete alatt tölti ifjúkorát Nohant-ban. Már gyermekkorában fiúruhában jár, szabadon lovagol a falusi gyerekekkel, nem kötik társadalmi konvenciók. Stéphane de Grandsagne grófot szobájában fogadja, antropológiát tanul tőle egy falra akasztott csontváz segítségével. 17 éves korában elveszti nagyanyját, anyjával Párizsba megy. Ekkorra már papírra vetette első gondolatait Az igaz ember címmel.
Párizsban megismerkedik Casimir Dudevanttal. A fiatalember megfelelő kérőnek bizonyul, hamarosan összeházasodnak, és Nohant-ba költöznek. Bár Aurore barátnőinek ömlengő levelet ír a házasélet szépségeiről, mégsem elégedett. Féltestvérének írja, aki éppen lányát készül férjhez adni: „A férfiak nem értik meg eléggé, hogy ez a szórakozás kínszenvedés számunkra. Mondd meg hát neki (a vőnek): szabjon egy kissé határt vágyának, és várja meg, amíg feleségét apránként rávezeti, hogy átérezze és viszonozza. Nincs iszonyúbb egy teljesen tudatlan, szerencsétlen fiatal lány rémületénél, szenvedésénél és undoránál, akit a brutális férfi erőszakkal magáévá tesz. Úgy neveljük a lányokat, mintha szentek lennének, s aztán kiszolgáltatjuk őket, akár a kancákat.”
A művelt és érzékeny Aurore számára egyre elviselhetetlenebb műveletlen férje. Casimir nem érti meg a nő finom lelkének rezdüléseit. Aurore csalódik a szerelemben, társas magányán gyermekeik születése sem változtat. Aurélien de Sèze személyében találja meg azt a férfit, akinek lelkét is szeretni tudná. Kapcsolatuk plátói, de Aurore nem tud többé férje ágyába bújni. Hites prostitúciónak tartja, ha a nő együtt van férjével, miközben szíve egy másiké. Férje kísérletet tesz, hogy visszahódítsa, művelődni kezd, de próbálkozásai kudarcba fúlnak. Italban, cselédlányokban és vadászatban talál vigaszt. Aurore találkozik Stéphane-nal, fiatalkori tanítójával, nagyon valószínű, hogy ő második gyermeke apja.
Az 1830-as forradalom lelkesedéssel tölti el az írónőt. Megismerkedik a fiatal Jules Sandeau-val, akitől írói álneve származik. A romantika korában Aurore a végzetes, mindent elsöprő szerelmet keresi, s Sandeau-ban meg is találja – egy időre. Figyelemre méltó nő, sötét, hullámos haja vállára omlik, bőre napbarnított. Különc szokásai – férfiruhát hord és szivarozik – felkeltik a férfiak érdeklődését. Párizsba költözik, férjével megegyeznek, hogy minden év felét itt töltheti az asszony. Párizsban bohém életet élnek Sandeau-val. A keresztanya című regénye nem arat sikert a kiadóknál. A Figaro című lapba írogat, járandósága kicsúszik kezei közül. Fivére figyelmezteti: „Azt se tudod, mennyibe kerül egy csirke. Két héten belül üres tarsollyal térsz haza.” Férjétől próbál több pénzt kicsikarni. Sandeau-val közösen megírják a Rose et Blanche-t, J. Sand írói néven. Következő műve, az Indiana már nagy siker, George Sand néven jelenik meg. Szereplőit mintha csak magáról és Casimirról mintázta volna. Egymást követik a regények: a Lélia, a Valentine, a Mattéa és még sok más. A romantika beteljesülést hajszoló, életunt, kiégett nőalakja Sanddal rokon. Az asszony ki akar törni a társadalom nőkre ruházott szerepéből: nyíltan vállalja köztársaságpárti véleményét, és nyíltan vállalja szeretőjét. Mire harmincadik évét betölti, vége szakad a románcnak, Sandeau mégsem a tökéletes férfi, akit a nő keres. „A szerelem számomra áhítat, kultusz ... annyit kerestem a tökéletest” – írja levelében.
Párizsban barátságot köt Hugóval és Balzackal. Prosper Mérimée-vel kipróbálja az érzelmek nélküli testi kapcsolatot is, amit később nagyon megbán. Ráadásul a férfi nem elégedett vele, és ennek hangot is ad: „Maga úgy viselkedik, mint egy utcalány, de nem rendelkezik az előnyeivel, büszke, mint egy grófnő, de a grófnők kelleme nélkül.” Sand fél az új kapcsolattól, mégis rátalál a szerelem. Kis lakásában találkozgat Liszt, Heine, Delacroix, Berlioz és a fiatal költő és drámaíró: Musset. Nem telik el sok idő, és a barátság Alfred de Mussettel szerelemmé alakul. A Bizalmas naplóban írja le Sand szakításuk után, milyen heves érzelmeket váltott ki benne a férfi: „Kék szempár, nem nézel többé rám! Szép arc, nem látlak többé felém hajolva, vágytól fátyolosan! Hajlékony, sudár test, nem nyúlsz el többé rajtam, hogy felélesszél, mint Elizeus a beteg gyermeket! Nem érinted meg többé a kezem, mint Jézus a Jairus lányáét...” A még fiatal korú költő és Sand Itáliába utaznak. Alfredet zavarja a nő kimeríthetetlen munkabírása. A férfi értelme időnként megbomlik, ilyenkor Sand ápolja. Alfred ilyenkor nagyon kegyetlen vele, még azt is szemére veti, mennyire ügyetlen szerető. Hamarosan megszűnik közöttük a kapcsolat. Bár Musset nem volt hűséges, Sand sem volt rest, a férfit ápoló orvossal vigasztalódik. Közben megírja Jacques és Leone Leoni című regényeit. Bár szakítanak, Musset rádöbben, szereti a nőt, aki akkor már Pagellóval, az orvossal van. Levelezésük, szerelmük örökös gyötrődés és kín. Sand őt is – ahogy Sandeau-t – szinte fiának tekinti, anyai érzéseket táplál szerelmei iránt. Sem együtt, sem külön nem tudnak élni, szerelmük olyan viharokat él át, hogy szükségessé válik a szakítás. Kapcsolatukat később Ők ketten című művében dolgozza fel. Mindketten nehezen teszik túl magukat a kapcsolaton.
Alfred de Musset
George Sand-hoz
Hát itt vagy, újra itt, csillagos éjeimben,
kékszemű angyalom, te pilla-fátyolos szem,
te üdvöm-örömöm, elvesztett szerelem!
Azt hittem évekig, szivem legyőz s elátkoz,
s ím könnyes szemmel és édes mosollyal állsz most,
hogy újra megjelensz ágyamnál, hűtelen.
Két szót szóltál csupán – s a föld királya lettem.
Szivemre a kezed: sebem mély, mérhetetlen;
vájd, vájd, mélyebbre még, s vidd véghez műved ott!
Soha hű szerető, lankadva már sebektől,
nem itta a gyönyört sötétebb éjszemekből,
s szebb homlokot soha nem ért még földi csók.
(Fordította: Szegzárdy-Csengery József)
Sand kalandba keveredik a forradalmi tanokat hirdető Michel de Bourges ügyvéddel. Szívén viseli a francia politika alakulását. Demokrata, elutasítja a királyság eszméit. Bár támadja a költekező életmódot, maga is fényűző ruhákban jár, csodás szalonokat rendez be Nohant-i kastélyában. A nők helyzetével elégedetlen: szerinte egy nő csak áldozat lehet a házasságban, ha beletörődik helyzetébe, vagy zsákmány, ha fellázad. Felveti a válás lehetőségét is írásaiban. Házassága Casimir Dudevanttal a végéhez ér – válóperes ügyvédje a megunt szerető, Michel de Bourges. Az írónő megnyeri a pert, ő nevelheti tovább gyermekeit. Liszt Ferenccel és annak barátnőjével, Marie D’Agoult grófnével Svájcban utazgat. Ezekről az időkről szólnak az Egy utazó levelei. Marie – aki szintén írónak készül – féltékeny Sandra. Kapcsolatuk elmérgesedik, később az írónő regénytémának kínálja Balzac számára a féltékeny Marie és Liszt kapcsolatát. Béatrix vagy a kényszerű szerelem címen meg is születik a mű, borsot törve D’Agoult grófné orra alá.
Liszt Ferenc otthonában ismerkedik meg a híres zeneszerzővel, Chopinnel. A beteges, érzékeny lelkű, jóképű férfi felkelti Sand anyai szeretetét. Chopin első látásra irtózik a harsány, feltűnést keltő nőtől. A jelenlevők állítása szerint ezt mondja róla: „Milyen ellenszenves nő! Valóban asszony volna? Kételkedem.” Mégis kialakul közöttük a kapcsolat, bár a zeneszerző sokáig húzódozik. Sand nem érti, a férfi miért tart a testi kapcsolattól: „Ki az a szerencsétlen nő, aki ilyen emléket hagyott benne a testi szerelemről... Akasztófára való minden nő, aki a férfiak előtt lealjasítja a mindenség életének legjelentősebb, legszentebb részét” – írja Chopin barátjának. A férfi tuberkolózisban szenved, Mallorcán keresnek gyógyulást. Itt születik az Egy tél Mallorcán. 8 viharos évet töltenek együtt. Kapcsolatuk romlásához vezet az is, hogy Chopin túl bizalmas kapcsolatot ápol Solange-zsal, Sand lányával. 1847-ben megjelenik a Lucrezia Floriani, mely szintén önarckép. 1846-ban megszakad kapcsolata a zeneszerzővel. Solange egy iszákos durva szobrász felesége lesz, mindent elkövet, hogy ellenszegüljön anyjának. Chopin két év múlva meghal. Sand róla mintázza Falusi muzsikusok című regényének főhősét.
Könyveiben egy új nőalakot formál. A szenvedélyt hajszoló kiégett asszony helyett a végtelenül tiszta, ártatlan, minden bűnnek ellenálló nő karakterét formálja meg. A Mauprat pályája talán legjelentősebb műve. A Consuelóban és folytatásában, a Rudolstadt grófnéban Consuelo, a velencei énekesnő életét kíséri nyomon. A kis zingarella minden bűn felett áll, mindenkin segít, élete különös kalandokon és tiszta szerelmeken vezet át Európa országain. A szerelmi csalódás és a mindent átható művészi irigység és féltékenység elől menekül Velencéből Csehországba. Mestere Niccola Porpora, a kor nagy zeneszerzője. Sand kedvelte a zenét, véleménye szerint az igazi művészet csak a beavatottak sajátja. Kevés a tehetség és szorgalom, isteni kegy kell hozzá. A Consuelo igazi váratlan fordulatokban gazdag romantikus nagyregény – az egyik kedvencem. Nem hiányoznak ebből a műből sem az életrajzi elemek: Consuelo Sand énekes barátnőjére emlékeztet, a tudathasadásos Albert von Rudolstadt talán Musset-re. Az illuminátus rend szertartásai szintén George Sand gondolatvilágát tükrözik. A talált gyerek és A kis Fadette szereplője ugyancsak gyermekien ártatlan. Az istenhit mindig fontos szerepet játszott Sand életében, bár az egyházzal nem szimpatizált. Az ihletet valamiféle kegyelmi állapotnak tartja, több misztikus témájú könyvet írt, ilyen a Spiridion is.
A negyvenes évek táján egyre inkább a szocializmus eszmevilága vonzza, munkásköltőkkel szimpatizál. Ekkor születik A vándorlegény vagy Az angibault-i molnár. Sand szélsőbaloldali nézeteket vall, szerepet vállal az 1848-as eseményekben. Bár a forradalmárok elüldözték Lajos Fülöpöt, mégsem elégedett az új köztársaság eredményeivel, mivel a munkások problémáit nem oldotta meg. Az írónő politikai összeesküvés áldozata lesz, Nohant-ba menekül, részben kiábrándul a forradalmi eszmékből. Louis Napoléon Bonaparte (a későbbi III. Napóleon) puccsal veszi át a hatalmat. Sand és Bonaparte régi jó ismerősök, a polgárkirály Lajos Fülöp iránt érzett ellenszenv hozta össze őket a harmincas években. Az államcsíny után Bonaparte elmozdítja a köztársasági érzelmű hivatalnokokat, hadifoglyait deportáltatja. Sand is ettől a sorstól tart, de nem kell aggódnia. A világhírű írónőt nem bántják. Az üldözöttekért és bebörtönzöttekért száll síkra.
Elkezdi írni az Életem története című regényét. A műben leírja viszontagságos életét és szerelmeit, bár kicsit elfogult önmagával szemben. Vonzza a népi hiedelemvilág. A falusi kultúrára épül A talált gyerek, A kis Fadette, Az ördögláp, az Ördög a mezőkön. Néprajzi munkát végez, ami merőben idegen az akkori francia szellemi elittől. Szereti a vidéki életet. Victor Borie szocialista irodalmár, majd a vésnök Alexandre Manceau az élettársa. Manceau-ról így ír: „Olyan ember, akit becsülhet, nem kell attól tartania, hogy csalódást okoz. Valószínű, hogy a vele töltött tizenkét esztendő békített ki engem végleg az emberi természettel.” Az egyszerű vésnök talán legtisztább, legmeghittebb szerelme. Kapcsolatukat csak Sand gyermekeinek ármánykodása árnyékolja be. Fia, Maurice nem kedveli Manceau-t, a jellemtelen Solange pedig újabb és újabb járandóságokat követel iszákos férjével. Válni készül, azzal fenyegeti anyját, ha nem ad pénzt neki, eladja magát. „Rendkívül szépnek és szellemesnek kell lenni, s az Te nem vagy... Vagy romlottabbnak, szenvedélyt vagy kicsapongást színlelni, amihez hála Istennek, Te mit sem értesz.” – válaszolja Sand. Fia negyvenéves korában nősül meg. Unokái is születnek mindkét gyermekétől, de fiatalon elhunynak. Az ötvenes évek után a regények magával ragadó lendülete csökken. Sand sokat dolgozik, sok pénzre van szüksége a birtok fenntartására. Sosem esett nehezére az írás: „mint egy barom, szamár, igásló, akár az ökör Berryben, mint egy néger, mint fél tucat néger, akár a gályarab” – úgy dolgozik. Villemer márki című darabjából színmű születik, mely hatalmas siker. Flaubert és Sand között barátság szövődik. Sand kénytelen Manceau-val Párizs mellé költözni, mivel fia, Maurice nem tűri meg a férfit Nohant-ban. Manceau egyre betegebb. Sand rövid időre mégis elhagyja egy fiatal Marchal nevű festőért. A Nohant melletti Gargillesse-be költözik vele, abba a kis házba, amit Manceau vett neki. Ekkor az írónő már hetven éves, önvád gyötri és visszatér a beteg férfihoz. Manceau hamarosan meghal.
Sand visszatér Nohant-ba, ásványtannal és botanikával foglalkozik. Fantasztikus, szürrealista regényeket ír: A portündér, A vörös kalapács, A nagy szemű tündér, Amit a virágok beszélnek, A kutya és a szent virág. Idős korára derűs és bölcs asszonnyá válik. Nohant idős úrnőjét tiszteli a környék, ajándékokat osztogat a szegényeknek és az újszülötteknek. A harmadik köztársaságtól tartós kormányt remél. (Ekkorra III. Napóleon meghal.) Összességében véve úgy találja, hogy a szenvedésekkel és örömökkel együtt is érdemes élni: „Az ember saját maga által lesz boldog, ha tudja, miként fogjon hozzá: legyen hajlandósága az egyszerűséghez, legyen benne bizonyos bátorság, bizonyos lemondás, szeresse a munkát, és mindenekelőtt legyen jó a lelkiismerete. Tehát a boldogság nem elérhetetlen ábránd, ebben most már biztos vagyok; a tapasztalat és az elmélkedés segítségével sok múlik rajtunk... Éljük hát az életet hálátlanság nélkül.” Férje, Casimir a Becsületrend keresztjéért folyamodik, de nem kapja meg. Kérvényében ez a nevetséges mondat állt: „Az irodalmi életben George Sand néven ismert Aurore Dupin férjeként mint házastárs és családapa súlyos megpróbáltatásokat szenvedtem el...” Sand régóta kínlódik epebajával. 1876 tavaszán súlyosbodik állapota, bélelzáródást állapítanak meg nála. Utolsó napjait hatalmas kínok között tölti. Bár nem veszi fel az utolsó kenetet, mivel híres író volt, az egyház engedélyezi az egyházi temetést lánya kérésére. A francia szellemi élet kiemelkedő alkotói vesznek részt a szertartáson, közöttük barátai, Dumas, Flaubert, Jérôme Napóleon herceg. Victor Hugo nem tud megjelenni, de levelét felolvassák: „Halottat siratok és halhatatlant üdvözlök...”
Az általam említett regények, színdarabok csak részletekben adják vissza a hatalmas életművet, amit George Sand hátrahagyott. Sem a munkában, sem a szerelemben nem érte be félmegoldásokkal és kompromisszumokkal. Nő létére – egy nőknek nem túl kedvező korban – merte vállalni érzéseit. A tökéletes szerelmet kereste: „Az életben egyetlen boldogság létezik, ha szeretsz és ha viszontszeretnek.” Életéről Judy Davis és Hugh Grant főszereplésével készült film Impromptu címmel.
Juditty
Forrás: Dániel Anna: George Sand világa
George Sand: Consuelo
George Sand: Rudolstadt grófné
