24-25. hét

Miután sikerrel megterveztem a karácsonyi menüt, minden ajándék megvolt és még a karácsonyt követő utazásra is összepakoltam (férjem szerint én indulás előtt két héttel összepakolok, hogy utána legalább három alkalommal átpakoljam a bőröndöt), így úgy éreztem, tökéletesen felkészülten, minden eshetőségre készen vágok neki mindennek. Aha, persze….

Karácsony: utazások tömkelege és fetrengés
 

A Szenteste nálunk „Szent Délután” lett, mivel az étkezések terén délben a gyomrom rugalmasabb, mint este. Így a tervezett menüt férjemnek felszolgáltam 24-én délben, jóízűen megettük, majd nekiálltunk két pakli franciakártyával svindlizni. Egy döntetlen lett a vége, miután férjemmel felvetettem a pakli jelentős részét, ő pedig rájött, hogy igen csúnyán csalok (öhm…. tipikus ügyvéd…).

Ezt követően másnap meglátogattuk kicsiny családomat az ország keleti felében, hogy ott is megünnepeljünk mindent (névnap, karácsony). Az aggódósoknak: Hörcsög remekül van, köszöni. Most nem harapott vagy karmolt meg, mondjuk ki is tértem az útjából mindig. Édesanyám rendkívül finomat főzött, viszont vett egy nagyobb adag szaloncukrot is, aminek sosem tudtam ellenállni, így még a szaloncukrokat is befaltam (mármint két darabot összesen). Ezt pedig természetesen a „szokásos” követte, bár most súlyosabb volt a helyzet, és a fetrengésem időtartama megegyezett a takarítás időtartamával, sajnálatos mértékben órákban mérhető szinten. De legalább utána minden rendben volt.

A hajnali bulizásomat követően a közeli kisvárosba mentünk férjem édesanyjáékhoz, ahol ismét húsleves, illetve remek ebéd várt. Majd délután irány férjem édesapjáéknak a családja, ahol a férjem minden süteményes tálat elrakott, hogy a kísértés is kisebb legyen, de legalább két szelet erősen sózott pirítós volt a vacsora.

Tehát a karácsony jól telt, de leszögezném: jövőre NEM megyünk sehova SEM! Hozzánk SEM jön senki – nem szeretnék külön főzni minden boldog-boldogtalan rokonra: egy cukorbeteg, egy vega, két inzulinrezisztens, a fűszermentes, a csirkemániás, illetve a normálisan evők és én. Jövőre karácsonykor aki látni kíván, azzal majd a kis családdal együttesen a megfelelően kiválasztott és mindenki ételérzékenységének, illetve diétájának megfelelő étteremben találkozunk.

Kirándulás a (havas) tájakon
 

Mivel férjemmel bolondulunk a havas tájakért és a német nyelvterületért, így adta magát, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is Ausztriában töltsük a szilvesztert. Az orvosom jóváhagyta, a biztosítást intéztük, és a család is elfogadta, hogy megyünk és nem lesz semmi baj. Az úton semmi gondunk nem volt, ugyanis a havas tájból mindösszesen csak a hó hiányzott. Néha esett – ekkor frontérzékeny révén semmit nem aludtam, de legalább folyamatosan járkáltam, és a gyermek is ekkora adta elő a pocakomban az összes magánszámát, mint gyakorló balettos.

Az étkezés szerencsére Ausztriában HI-sként nem okozott gondot: kedvenc wiener schnitzelünk és a kötelező pommes, valamint almás rétes. Ezek váltogatása a különböző disznóból, illetve marhából készült ételekkel kielégítette minden egzotikum iránti vágyamat, és a védőnő által előírt napi húsadag is megvolt.

A környék amúgy csodaszép volt: sípályák tömkelege – felmentünk a hegyre és a gleccserre is, hogy férjem síelhessen és engem elfújjon a szél (napsütötte hütte forró teával), plusz csodálkoztunk, hogy az osztrák nők mekkora pocakkal sétálgatnak a sípályán; Wattens és a Swarovski csodálatosan szép (izé…. inkább unalmas) múzeuma; Innsbruck és a helyi fürdő.

Utóbbi nagyon hangulatos volt, és amikor belementem a vízbe végre, nagy küzdelmek árán (nem, nem fogok elkapni semmit! nem, ez nem forró víz, hanem csak langyos! stb…), majdnem elsírtam magam, annyira jó élmény volt. Végre nem fájt a derekam és a hátam, hanem kellemesen lebegtem a vízben. Az élményhez külön hozzátett, hogy kinn hó esett, és szemüveg nélkül csodálni az egészet mesebeli volt. Nagyon élveztem! Főleg, hogy a langyos (kellemesen meleg) víz remek reakciót váltott ki, és a fürdőben rosszul lettem picinykét – bár nem HI-s reakció volt, hanem csak sima hasmenéses rosszullét (kiindulópont: ld. székrekedés). De azóta jobban vagyok, és tudom, hogy a meleg vagy langyos fürdőzés kerülendő (mielőtt bárki szükségét érezné annak, hogy megossza velem a szakirodalmat a méhszájról, szülés megindulásáról, stb.: az orvosom szerint nincs akadálya, hogy kis langyos vízben úszkáljak keveset!).

A szilvesztert végül a szálláson töltöttük egy kis prosecco keretében, ami annyira volt remek, hogy a lefolyóban landolt… De jót nevettünk legalább!

Na, de a hazajövetel: aznap leesett körülbelül félméternyi vagy több hó, az armageddon megérkezett, és olyan lassan haladtunk, hogy megállapodtunk abban, hogy valahol Austzriában megalszunk. Előtte rendesen megebédeltünk Salzburgban a kedvenc japán (!) éttermünkben: uborkás szusi és tempurált zöldségek – utóbbi szerintem minden HI-s és vegetáriánus és laktózérzékeny álma: zöldségek leheletnyi finom tojásmentes bundában kisütve. Isteni volt és tényleg HI-mentes. Nem úgy, mint az eredeti Mozart-golyó, amely Salzburgból származik, és vettünk is pár darabot a családnak (felfalni csak egyet-egyet sikerült).

Végül Bécsben aludtunk meg, mivel az eredetileg tervezett négy-ötórás útból tízórás lett, és már a kimerültségtől sírva inkább arra jutottunk, hogy alszunk ott egyet. Jó döntés volt, másnap az utak teljesen tiszták, minden rendben volt és hazaértünk. Azóta amúgy a helyszínen katasztrofális állapotok uralkodnak, a környékez lezárták, mindenütt lavinák tömkelege, és a kedvenc helyszínünkben megállt az élet: annyi hó esett, hogy a takarítás nehézkes és ott rekedt mindenki. Szóval, megúsztuk szerencsére és még havat is láttunk!

Vemhes Tevelány

A SOROZAT EDDIGI RÉSZEI:

Hisztamin-túlérzékenyen lettem terhes
Nincs olyan nőgyógyász, aki értene a betegségemhez
Pánikba estünk a macskakarmolástól
Szanaszét szurkálták a karomat

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>