Sok gyerekem sokféle dolgot csinált már, de szoktam mondani, hogy az embernek sosem lehet annyi gyereke, hogy az élet meg ne tudná tréfálni valami ismeretlennel, így aztán nosza! Meg is tette.

Hőemelkedés és takony az oltástól. Ez még oké, bár a náthát szent meggyőződésem, hogy a sapkautálatnak köszönhettük. PiciLány semmilyen körülmények között nem tűri meg 5 fok felett. Rémes, de ilyen gyerekem már volt.

Gyermekecske a hétfőt a porszívócső végén töltötte. Amikor épp nem ott, akkor plusz egy réteg ruhában kitettem a napra D vitamint gyűjteni. Ez eddig takonykórra mindig bevált.

Délután jött haza KicsiFiú két nap után anyumtól, aki mondta, hogy mellesleg kolbászevő versenyt játszottak KicsiLánnyal és hát róka lett a vége, meg egy kis futás. Azóta kutya baja, evett is, játszottak is.

Majd kedd reggel hívtak a suliból, hogy fáj a hasa és sír. Nyafogott ő még este, hogy egyetlen porcikája sem kívánja az iskolát...

Már öt perccel később, mikor odaértem a suliba, vigyorgott. Egész nap nyoma nem volt semminek. Most akkor mi legyen??? Na majd reggel meglátjuk.

Már éjjel megláttuk.

Épp egy nagyon jó filmet néztünk meg (Mr. Nobody) és egyszerre a végéig! Hajnali fél 1-kor boncolgatni kezdtük a témát, hogy a döntéseink mentén hogy alakulhatott volna az életünk másként, amikor böfff. Odafutok. PiciLány békésen alszik a hátán. Még csodálkozni sem volt időnk, jött a következő, de erre sem ébredt fel! Nekem kellett hasra fordítani. Értetlenül álltunk a dolog előtt és megszeppenve gondoltunk arra, hogy ha még a filmet nézzük a fülessel, talán meg sem halljuk....

Én elhessegettem könnyedén a sötét felhőket, de Kedvesnek okkal ült meg a kisördög a gondolataiban. Aztán praktikusan ágyat cseréltünk, hamár ugrani kell vagy ágyat húzni, akkor így a szerencsés. Ő befeküdt PiciLány ágyába és mi aludtunk a franciaágyon. Átdugta a kezét a leesésgátló rácsán, megfogta a kezem és visszakanyarodott a film témájához:

-Jó döntés vagy!

-Tényleg? Annyiszor jut eszembe, hogy nem bántad-e meg.

-Dehogynem. Minden nap.

Ezen halkan felnevettünk, aztán végre hajnali 2 felé el is aludtunk.

Az éjszakánk egyenlege két ágyhúzás, 3 öltöztetés és 2+1 óra alvás. Ezzel szemben csak egy picit volt nyűgi a nap és ment a szopi is. Egyetlen bónusz peluscserével megúsztuk.

Huhh. Este randim van a barinőmmel. Két hónap után. Hetekkel előre tervezünk.

Már épp készülődni terveztem, mikor PiciLány telibe küldte a konyhát. Lemondóan nyúltam a telefon után, de Kedves másik ötlettel jött.

"Menj el! Ne a helyetekre, csak talizzatok itt a sörkertben. Ha esne is, van fedett rész, visztek plusz pulcsit. Nem annyira komfortos, tudom, de innen két perc alatt hazaérsz ."

Így lett. PiciLány pedig nyugtalanul, de balesetmentesen aludt. A tervezett kétórás traccspartink pedig még egy félórás hosszabítást is kapott.

Hazaérve benyitok a szobába:

Kedves áll a tv előtt, őrülten koncentrál, kezében joystick, fején füles, hátán a mei-taiban az eszét sem tudó, szuszogó Babszem Csacsi. Édes látvány volt.

Szinte azonnal mozgolódni kezdett és hát.... mosakodás, öltöztetés. Majd újabb öltöztetés, ágyhúzás. Vártuk a reggelt és aggódtunk. Nagynehezen elaludtunk, de olyan éberen, mint a vadászkutyák.

Kétségbeejtő, mikor egy ilyen picike hány. Nekem nagyon. Ilyen típusú baciba szerintem ovi előtt még sosem keveredtünk.

Már 8 előtt öt perccel telefon a kezemben és vártam, hogy hívhassam a dokit. Eltelt egy nap pisis pelus nélkül. Jókedvű, de a lehelete acetonos kicsit.

Tapasztalatom ebben ugyan nem volt, de azt még a suliból is tudom, hogy a kicsiknél nagyon résen kell lenni. Hiába nem szokásom orvoshoz menni, van az az eset. Mint ez.

Nagy gáz nincs. Szopi menjen ezerrel. Ha semmi nem javul, vagy esetleg tovább romlik, akkor hétvégén Bethesda, de van remény, hogy ezt megússzuk, hiszen jókedvű. Ámen.

Mindeközben hét elején még azon méláztunk, hogy meg lehet-e tartani majd szombaton KicsiFiú barátkozós szülinapját.

Nem. Ez addig nem jön helyre, beláttuk.

Vasárnapra egy kis diétás torta lehet. Mondjuk pudinggal vagy joghurttal, javasolta a doki néni. Tehát újratervezés. Tejszínes eper huss, csokitorta szintén.

PiciLány péntekre egészen jobban lett, ha nem is tökéletes. A hangsúly viszont ezen van, hogy nem kell aggódni a kiszáradás miatt. Elég vacakul aludt napközben, sokat fájt a pocija, de azért reméltem, hogy este lesz egy kis szabadság. Pontosabban cukrászat.

Hát ő nem aludt. A piskótát elbénáztam. Bánatosan meg is ettem "Majd holnap sütök másikat" jelszóval. De valójában a sírás kerülgetett.

Este 10, a torta béna, a bébi nem alszik. Napok óta mi sem. Azt csak reméltem, hogy a főtorta -amiből a katonai sisak lesz- végül összeáll. Azért egy mezei gyümölcstortát csak összedobok valahogy. De a sisak....annak nagyon tutinak kell lennie! Ez lett volna a csoki, de most joghurtosra cseréltem.

(Receptek kispandának szeretettel)

Szóval 500g háztartási keksz és 1kg eperjoghurt a formába rétegezve, aztán letakar és egy éjszakán át pihen a hűtőben. Ha csajos torta lenne, akkor telefújnám tejszínhabbal, meg színescukor vagy pillecukor és hasonló csicsák. Most viszont epres pudingot és marcipánburkolatot kapott.

Ez ilyen gyerekkorom falusi búcsú ízű cucc lesz. Hajdan ott ettem valamit, ami ilyen volt. NagyFiú gondolta ki ezt a "receptet", mikor 7 éves volt és ő csinálta a Dédimama 80. szülinapjára a tortát. Szeretjük.

Egyetlen dologgal nem számoltam. Hogy a puding és a marcipán nem barátok.

Este 6-kor már kissé creepy volt a kiskatona feje, ahogy olvadt le a marcipán és áttűnedezett a rózsaszín puding. Gyorsan felvágtuk mindenféle nagy ünnep nélkül. Hiába ez az ajcsitorta, a gyümitortát fogjuk bevonultatni csinnadrattával. Úgyis ilyen pudingosgányolós mókázást csináltunk belőle NagyLánnyal. Még szerencse, így azért nem egy uncsi torta.

A piskótasütést lesöpörtem az asztalról. Mióta gyerekeim vannak és többször is tönkrement a tészta, hiszen érzékeny jószág, minden perc számít, azóta nekem megfelel a keverttészta. Most is erre jutottam. Eddig még senki nem panaszkodott miatta.

Egy tálba borogatom a 15dkg cukrot, 25dkg lisztet, csapott ek. szódabikarbónát, 1dl olajat, egy pohár joghurtot (vagy kefírt, tejfölt, tök mindegy), 1dl tejet, 2 tojást és simára habverőzöm. Vajazott, lisztezett formában 180 fokon kb 30 perc alatt, tűpróbáig sütöm. 

Puding, gyümi, zselatin és tádááám.

A szombat nem volt a kedvencünk. Kedves is és KicsiLány is hasfájással fetrengett hol itt, hol ott. Még PiciLány is elég nyűgi volt egész nap. Amúgy is matricában van mostanság.

Kedves ilyenkor tehetetlen. Segítene, de sokszor csak babamentes feladatot tud levenni rólam, pedig mennyire vágynék rá, hogy ne nekem kelljen végigkínlódni egy etetést vagy altatást. Mert mindkettő horror.

Enni csakis egyedül. Szeretne, de nem tud. Ha elég szemfüles vagyok, akkor be-betalálok egy falattal suttyomban a szájába, de ő akar kanalazni, tányérból, szájába bele. Vagy kézzel mancsikolni és úgy enni. Egy határon belül nekem ez oké. De természetesen minden pártedli meg belebújós védőcucc mumus. Akkor inkább nem is eszik!

Ilyenkor kb ezer a vérnyomásom. Bevallom, ehhez a részhez semmi idegem. Amikor egy kanál kaja jut a gyerekbe, a maradék 1deci leves/főzi a konyha többi részén atomrobbantás hangulatot idéz. Közben persze ordít is, mert éhes, esetleg épp valamit nem engedsz meg. Kést nyalogatni vagy teli tányért földhözvágni. Szaranya vagy, nesze a hiszti, amit érdemelsz....

Az altatás meg.... Küzdesz egy órát, alszik 10 percet arányban valósul meg. Napközben csak csalódottságot érzek. Este szomorúságot. Ha előtte egy jó kis kajabalhé is volt, akkor a felmondásomat fontolgatom. Majd miután kipuffogtam magam, jön az önvád. Utálom a tehetetlenséget. Mikor azt sem tudom kitalálni, hogy mi baja a gyerekemnek. Milyen anya az ilyen??? Haragszom magamra. Vajon a többieknél hogy csináltam? Volt már akaratos gyerekem, aki se partedlit, se etetőszéket nem tűrt meg. Az is volt ilyen nehéz. Próbáltam következetes lenni, de a sok sírást nem bírtam.  Még kicsi. Majd ha nagyobb lesz meg tudjuk beszélni. És hát megtudtuk. 

Most is lazáznom kéne. Talán ez a megoldás. De ebben Kedvessel nem értünk egyet. És valójában bennem sem erős a tiltakozás, mert akkor balhéznánk miatta. Jó lenne elérni amit ő szeretne. Hogy nincs mászkálás. Evés van.

Lehet csak annyira meredek volt ez a hét, hogy kimerültem. De kétségtelen, hogy amikor a skynet öntudatra ébred, onnantól repülő zuhanás, ejtőernyő nélkül.

Az anyák napi szülinap legalább jól sikerült! KicsiFiú nagyon boldog az ajcsikkal és kész menetfelszerelésben ment le az utcára játszani. Ugyanis mindenféle igazi katonai cuccot kapott. Hátizsák, csajka, kanálgép, terepszínű arcfesték és ilyesmik. Nagyitól meg játék fegyvereket. Látszott, hogy a fellegekben jár. És ez a fontos! Ez a nap az ő napja. 

Meg az enyém. 

Anyák napján születni.... klassz időzítés volt Nyuli!

Nanta