"Az életünkre veszélyt nem látok, valószinűleg csak brutálisan sok esőt kapunk és nagy szelet. Nem kell a hírekből mindent elhinni." - üzente nekünk Másutt ma reggel, hogy mostanra komplett New York-i tudósítással örvendeztesse meg a BA olvasóit. Fogy a csipsz vagy az üveges víz, de az élet nem állt le, a gyerekek pedig egyelőre vígan szaladgálnak a szélben, amíg lehet. Másutt azóta az Indexen is feltűnt, ahonnét szintén megnyugtatott mindenkit: egyelőre nem történt katasztrófa. De a vihar még úgy igazán nem ért oda. Tudósítónknak hála, negyed-félóránként frissítve!
11:25
Tegnap délután kaptam a hírt a Facebook-on a New York City iskolafőnökségtől, hogy az iskolákat bezárják. A metróhálózat működését felfüggesztették vasárnap kora este. A buszokét este. Mivel itt nagyon keveseknek van autójuk, ez azt jelentette, hogy ma nem megy senki sehova. A parkokat bezárták és lelakatolták, a hulló faágak és fák veszélye miatt.
Tegnap koradélután csináltam egy nagybevásárlást, a gyerekeket főleg a megfelelő mennyiségű csoki érdekelte, mert jön a Halloween. Engem főleg a hús és a víz. Mindent kaptunk. Utolsó pillanatban még vettem pár üveg vörösbort is, mert a borboltban azt mondták 5:30-kor zárnak és nem nyitnak ki szerdáig.
Elemünk és gyertyánk rengeteg maradt a pár csepp esőt produkáló Irene hurrikánból.
A pöri elkészült este 10-re.
Az erkélyről behoztuk a virágokat, es nyugodtan mentünk aludni.
Kimentem sétálni a gyerekekkel, amíg lehetséges, mert kezdték unni a bezártságot.
A széllökések fokozódnak, de még nem veszélyesek.
Az utcán meglepően sokan járnak, főleg kutyások, gyerekesek (akár csecsemőkkel is) és bevásárlók, nagy csomag vizekkel. Nyilván ugyanazért mentek ki, amiért én. Mert már nem bírták a CNN-t tovább.
Autó szinte alig.
Örvendezve láttam, hogy ami az élethez kell, az még működik.
Az utcaseprők söpörnek, a postás kiskocsijában tolja a leveleket, a bolt előtt a teherautóból pakolják ki a tejet és a kenyeret. Megnyugtató, hogy az élet nem állt meg teljesen.
A Starbucks és az elit bio üzletház (Whole Foods) bezártak 2 napra, de a 24 órás drogéria (Duane Reade) és a sarki bolt nyitva vannak. A boltban azt mondták, hogy egyáltalán nem terveznek bezárni. Vízből már csak kisüveges van, de minden más, tej, kenyér bőven.
Vicces módon a csipszes polc volt a legüresebb.
A legizgalmasabb, hogy mára ígérte a UPS a gyerekek pénteken a Zappos-tól rendelt gumicsizmáit (kicsit későn kaptam észhez). Nagyon kíváncsi vagyok, kihozzák-e. A város jó működéséhez szükséges alagutakat, amik összekötnek minket a szárazfölddel, hamarosan lezárják.
Szörnyű itthon lenni bezárva. A férjem itthonról dolgozik, mert a világban máshol levő klienseit nem érdekli, hogy itt hurrikán van, ugyanúgy problémáznak. A telefonon lóg és csendet szeretne. A gyerekek eszik a csokit és zajolnak.
Ők Peppa Piget szeretnének nézni, én CNN-t és csak egy TV-nk van.
Azt hiszem kimegyünk még egy körre, amíg az lehetséges. Az eső még nem esik, és amikor majd megered, 3 napig el sem fog állni. Akkor nekem végem itt a kevés négyzetméterben....
A sarki boltba egyre több víz érkezik. Remélhetően csak mert jó az üzleti érzékük, nem pedig tudnak valamit, amit mások nem.
Az étkezésnek azzal lett vége, hogy az ötéves "húha, az ott Mr. Obama!" felkiáltással elhúzott a TV elé.
13:03
A nap első tanulsága, hogy stresszhelyzetekben az ember éhes lesz. Ez valami vészreakció lehet,a szervezet raktározni akar. Négyen benyomtunk 10 tojást és 2 bagettet, egy csomag sült szalonnával. Hát ez van, fogyni már nem fogok.
13:35
Miközben citromos-mákos óriásmuffint készítek, süvölt a szél. Minden nyílászárón át.
15:08
Az biztos, hogy én ma már az utcára többet ki nem megyek. Az eső vízszintesen szakad, és olyan széllökések vannak, hogy alig maradtam a lábamon.
A drogériában még mindig tömeg van és tisztességes sor a pénztárnál. A kosarakban folyékony, előre kikevert baba tápszert, sört, nassokat és cigit láttam.
A fákról vadul hullanak a barna levelek. Amikor ennek vége lesz, minden fa kopasz lesz.
15:11
Kivettem a bank automatából készpénzt. Sosem lehet tudni. Bekukkantottam a bankfiókba, és minden számítógép le volt fóliázva.
Sok szirénázást hallottam, de nyilván csak azért tűnt fel, mert a közlekedés normális hangja hiányzik, csak a szél süvölt.
15:25
Hangos gargalizáló hang jön a mosogatóból és remeg a konyhapult. Bárcsak tudnám, hogy ez mit jelent.
Az egyik gyerek felébredt, a másik, és a férjem elaludtak.
Csipegetem a muffint, ami isteni lett, attól félek, hogy megeszem az egészet, mire felébrednek. Mostanra már lezárták az alagutakat is. Lassan lezárul a szigetünk.
16:54
Elment a kábel TV. Ez több oknál fogva is kellemetlen.
Első gondolatom az volt, hogy basszus, az internet is el fog menni.
A második az, hogy hogyan szerzünk híreket.
A harmadik az, hogy a gyerekek szórakoztatása problémás lesz.
És végül az jutott eszembe, hogy nem fogom látni a CNN Anderson Cooper-jét, amikor megjelenik Times Square-en, egy csavarodó esernyő alatt, amint a dübörgő szélből kiabálva tudósít.
17:07
A gyerekek csúszdát építettek a heverő ülőkéjéből és nagypárnáiból. A lakást szét fogják verni, de mivel a férjem alszik, TV egyelőre nincsen, és megütni már nem tudják magukat, nem rontom el a szórakozásukat.
17:17
18:00
Felébresztettem a férjemet. Nem, egyáltalán nem lusta disznó, sőt, reggel 5 óta fenn volt, órákon át otthonról dolgozott és engem 9-kor ágyban kávéval ébresztett.
Megmondtam neki, hogy nekem agyuramisten felmentő seregre van szükségem, mert a gyerekek rongyosra csipkedték az idegeimet, és mindenki éhes.
Kb. ekkortájt ért végen az a luxusom, hogy ötpercenként az erkélyre rohangáljak vihart sasolni, meg frissítéseket írni a Facebook-ra, az Indexre, meg ide. Elkapott a gépszíj. A pörkölt felmelegítése, az egy órás vacsora folyamat, a "még egy falat a mama kedvéért".
19:30
Össznépi legózás a nappaliban, miközben sikerült a gyerekek figyelmét annyira elterelni a toronyépítéssel, hogy végre nézhettünk egy kis híreket. Mert sajnos amint a TV-t bekapcsolva látják, általában elkezdenek nyüszíteni a gyerekműsorokért. A nagyobbik gyerek a kívánt műsor megnevezésével hatszáztizenhatszor zsinórban, a kisebbik azzal a hangos röfögéssel, amivel a Peppa Pig-et követelni szokta.
A CNN-től megtudtuk, hogy a hurrikán éppen landol, tőlünk jóval délre. Az utcánkban a fák vadul lengtek és szakadt az eső.
A házunktól 15-20 perc metrózásra már elöntötte Manhattan legalját a tengervíz. Dehát az messze van, nemde.
20:00
Tőlünk délre, keletre, északra és nyugatra tombolt a már trópusi viharra lenyugodott hurrikán. Mi a közepében csak alapos zuhét és szelet kaptunk. Állítólag. Én erről akkor semmit nem tudtam, csak a halk kopogást halottam. Mert én tiszta pizsamákra vadásztam, tejeket készítettem, pelenkáztam, és altattam. Azaz altattam volna, ha a nekem feladatként kiadott kisebbik gyerek együttműködott volna. Még egy tej. Másik nyuszi. Nem, nem az a nyuszi. Na még egy puszi. Keljfeljancsis felpattanás. Hangos röhögés (részéről) a sötétben, amikor fejen talált a cumisüveggel. Csendes szintkozódások (részemről). A gyerek úgy viselkedett, mint egy felturbózott beeszpresszózott mókus, amit az ember le akar nyomni vízszintesbe.
21:30
Elaludt!!!! Mindkettő! Kicsit begörcsölt, rángó nyakizmokkal kivánszorogtam a nappaliba.
Ja, hogy vihar van? Még mindig?
A Facebook-on jelentette egy haverom Chelsea-ből, ahol 2 napja voltunk vacsorázni, hogy ledőlt egy ház homlokzata tőle 50 méterre. Hoppá. Az egyik óriásdaru a központban megsérült, és leng a szélben Manhattan felett. A belváros több méter víz alatt. Az az utca is, ahová majdnem költöztünk, mielőtt hatalmas előrelátással ezen a hegytetőn kötöttünk ki. A metrómegállók egy részét elöntötte a tengervíz. Azt is, ahol a férjem egyik fontos kliense van. Egy erőmű felrobbant. Szükségállapot. A polgármester beszél, nagyon komoly arccal. Ne hívja senki a 911-et, hacsak nem életveszélyben van. A segélykérők túlterheltek.
Hol is vannak azok a vörösborok?
22:30
Az erkélyen hallgattuk a szelet, iszogatunk. A távolban hangos csattanások, gyanús morajlások és szirénák. Néha egy nagy bumm. Találgattuk, hogy mi lehet. New Jersey egy szilánkját láttuk az ablakból, ott lámpák szoktak égni, most csak vaksötét és villámlás. Az utcán illuminált egyének dülöngéltek a szélcsatornában, csoportokban, hurrikán-bulikból hazafelé. Taxik. Szabad taxik. Eszemmegall.
23:00
Enyhe bűntudattal megettem még egy muffint. Ez közvetlenül azután következett be, hogy az erkélyajtóból rápillantottam a nappalira. Úgy nézett ki, mint amin átvonult egy hurrikán. Legódarabok, babák, kis székek, egy feldőlt kismotor, és egy almacsutka a szőnyeg közepén. A konyhában edény hegyek. 4 ember romjai, akik egy kis lakásba be voltak zárva egy napra.
A TV megállás nélkül nyomta a rossz híreket. Az összes manhattani régi ismerősöm (akik nem a nyugis, családos környéken laknak, mint mi) áram néllkül.
"Ez a legközelebb, hogy életemben voltam egy természeti katasztrófához", mondja a férjem. "50 sarok."
24:00
Hát úgy néz ki megúsztuk. Megmaradt féltucat muffin, egy lábosnyi pörkölt, rengeteg ásványvíz, és egy doboz gyertya. Nem dobok ki semmit. Állítólag még 3 napig esni fog az eső, mintha dézsából öntenék, és a hét végéig nem lesz tömegközlekedés.
És különben is, bármikor jöhet a következő.
Másutt
