Mary Mallont nem nevezhetjük sorozatgyilkosnak, hiszen tettét nem szándékosan követte el. Mégis rengeteg embernek okozott szenvedést és néhányuknak halált.
1906 nyarán a New York-i bankár, Charles Henry Warren vakációzni vitte családját. GeorgeThompsontól béreltek egy nyári lakot Oyster Bayben, Long Islanden. Warrenék Mary Mallon szakácsnőt bérelték fel, hogy főzzön nekik a nyaralás ideje alatt. Augusztus 27-én Warren egyik lányánál tífuszos láz jelentkezett. Nem sokkal később Mrs. Warren és két cseléd, majd a kertész és Warrenék másik lánya betegedett meg. A ház 11 lakójából hatan lettek rosszul a következő napokban. A ház tulajdonosa, Mr. Thompson tartott attól, hogy nem tudja többet bérbe adni a házát, ha nem derül fény, mi okozhatta a megbetegedéseket. Nyomozókat bérelt fel, hogy kiderítsék, mi okozhatta a járvány kitörését, de sajnos nem jártak sikerrel. Később George Soper mérnöktől kért segítséget, aki komoly tapasztalatokkal rendelkezett a tífuszjárványokkal kapcsolatban. Ő volt az, akiben először felmerült, hogy Mary Mallon, a szakácsnő lehet a járvány okozója. (Mary három héttel a járvány kitörése után távozott a háztól.) Kutatni kezdett Mary előéletében, és érdekes dolgokra bukkant.
Mary Mallon 1869 szeptember 23-án született Cookstownban, Írországban. 15 éves korában – mint sokan akkoriban – Amerikába hajózott. A legtöbb ír bevándorló nő háztartási alkalmazottként helyezkedett el, alacsony bérért. Mary a főzésben tehetségesnek bizonyult, ezért szakácsnőnek szegődött, hiszen a szakácsnők magasabb fizetést kaptak. George Soper egészen 1900-ig visszakövette Mary munkahelyeit. Kiderítette, hogy 1900 és 1907 között a nőnek hét munkahelye volt, s a tífuszjárvány árnyékként követte házról házra. Mary érkezése után a családoknál valaki mindig hastífuszt kapott, a hét év alatt 22 embert fertőzött meg, egy lány pedig meghalt. Bár Soper tudta, hogy a dolog nem lehet véletlen egybeesés, ahhoz, hogy elméletét bizonyítani tudja, széklet- és vérmintára volt szűksége a szakácsnőtől.
1907 márciusában Mary Walter Bowen házában dolgozott. Soper itt kereste fel Maryt. Mivel a nő meg volt győződve arról, hogy teljesen egészséges, nem volt hajlandó mintát adni a férfinak. Haragjában egy az asztalról felkapott villa segítségével kényszerítette távozásra Sopert. A férfi dolga végezetlenül kimenekült a házból. Mary erőszakos reakciója azonban nem állította meg. Néhány nappal később követte a nőt az otthonába, de ezúttal nem egyedül ment, asszisztense, Dr. Raymond Bert Hoobler is elkísérte. Mary hajthatatlan volt, elzavarta őket. Soper megértette, hogy egyedül tehetetlen, és az Egészségügyi Minisztériumtól kért segítséget. Hermann Biggs egyetértett Soper hipotézisével és elküldte Dr. Sara Josephine Bakert, hogy beszéljen Maryvel, mint hivatalos személy. Nem járt sikerrel, ezért öt rendőrrel és mentővel tért vissza.
Mary felkészülten várta őket. Dr. Baker visszaemlékezései szerint Mary kilesett a házból. A kezében egy hosszú villát tartott, úgy fogta, mint egy kardot, és hadonászni kezdett vele. Dr. Baker és a rendőrök megdöbbentek a jelenet láttán, s mire bejutottak a házba – Mary kihasználta pillanatnyi zavartságukat – a nő eltűnt. Végül észrevették, hogy a ház hátsó kijáratától lábnyomok vezetnek a kerítéshez, ahová valaki egy széket támasztott. A kerítésen túl a szomszéd háza állt. Az asszony így menekült el a hatóságok elől. A rendőrség öt órán át kereste a két házban a nőt.
Észrevették, hogy a szomszéd teraszára felvezető lépcső alatt kis szerszámos kamrát alakítottak ki. Mary itt talált menedéket a rendőrök elől. Mikor megtalálták, hevesen védekezett és kiabált, de még egyszer nem tudott kereket oldani. Bár Dr. Baker megpróbált értelmesen beszélni vele, semmi hatása nem volt, hiszen Mary biztos volt benne, hogy a hatóságok indokolatlanul üldözik őt, miközben semmi rosszat nem tett. A rendőrök beültették a mentőbe, Mary nagyon dühös volt, s egész úton azt bizonygatta, hogy ő sosem volt tífuszos. A Willard Parker kórházba szállították, székletében megtalálták a tífuszbacilusokat. A Riverside Hospital North Brother Island-i részlegébe szállították és elzárták a külvilágtól.
Az eset nagy vihart kavart. Sokan úgy vélték, Mary indokolatlanul kemény büntetést kapott, pedig nem sértett törvényt. A hivatalnokok a New York-i Egyezményre hivatkoznak, mely szerint a testület minden lehetséges eszközzel meg kell, hogy védje a város lakosságát az őket fenyegető egészségügyi veszélytől, illetve hogy a fertőző betegeket a kórházakban elkülönítve kezelik a járvány megelőzése érdekében. De akkor, amikor az Egyezmény ezen szakaszát írták, még nem ismerték az „egészséges hordozó” fogalmát. Ezek az emberek egészségesnek látszanak, viszont súlyos betegségeket hordozhatnak és adnak át embertársaiknak. Sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, hiszen nem látszik, hogy betegek és gyakran ők sincsenek ezzel tisztában. A tünetmentes hordozó székletével folyamatosan üríti a baktériumokat. Ha elhanyagolja a tisztálkodást, akár évekig fertőzheti észrevétlenül környezetét.
Mary Mallon nem értette, hogyan lehetne felelős annyi ember megbetegedéséért, hiszen ő maga egészségesnek látszik. Nem értette, miért kell elszigetelve, magánzárkában tengetnie életét, hiszen sosem volt tífuszos. 1909-ben, két év után Mary beperelte a Minisztériumot. A kórházban Marytól gyakran vettek székletmintát. Az eredmény általában pozitív lett. (163 esetből 120 alkalommal.) Egyszer azonban Mary egy privát labornak küldött mintát, ami negatív lett. Mivel egészségesnek érezte magát, a negatív eredmény azt a tudatot erősítette benne, hogy jogtalanul tartják fogva:
„Nem igaz, hogy fenyegetést jelentek az emberekre nézve. Saját orvosaim nem találtak bennem tífuszbaktériumokat. Nem követtem el bűncselekményt, nem kezelhetnek úgy, mint egy számkivetettet. Ez igazságtalan, felháborító és civilizálatlan. Nem értem, egy keresztény közösség hogy bánhat így egy védtelen nővel.”
New Yorkban a járványok terjedését általában a nyomornegyedekben élő bevándorlók számlájára írták. Mary úgy gondolta, ír bevándorló mivolta miatt diszkriminálják őt. Nem sokat tudott a tífuszról. Senki sem magyarázta el neki, hogy néha enyhe, influenzaszerű tünetekkel jár a betegség. Könnyen lehet, hogy Mary volt tífuszos, de tudomást sem szerzett róla. Abban az időben a víz és az élelmiszerek terjesztették a betegséget. Aki megfertőződött, az is könnyen tovább adhatta, ha vécéhasználat után nem mosott kezet. A szakácsok és élelmiszerrel foglalkozó munkások jelenthették a legnagyobb veszélyt. A bíró az Egészségügyi Minisztérium javára döntött a perben, így Mary North Brother Islanden maradt.
1910-ben azonban új egészségügyi biztost neveztek ki, Eugene H. Portert, aki szabadon engedte Maryt azzal a feltétellel, hogy többet nem dolgozik szakácsként. 1910. február 19-én Mary távozhatott a szigetről. Eskü alatt fogadta, hogy nem áll szakácsnak és jobban ügyel személyes higiéniájára. Bár először mosónőként dolgozott, nem sokkal később újra szakácsként helyezkedett el. Lehet, soha nem is volt szándékában betartani az egészségügyi hivatal szabályait, vagy csak a magasabb fizetés reményében állt újra szakácsnőnek? 1915-ben újabb tífuszjárvány tört ki a Sloane Maternity Hospitalban, Manhattanben. Huszonöt ember megbetegedett, ketten meghaltak. Kiderült, hogy a korábban felvett szakácsnő, Mary Brown valójában Mary Mallon. Az első időkben a New York-iak éreztek némi szimpátiát az ártatlanul fogvatartott nő iránt. De egyre többen gondolták, hogy Mary tudatosan okozott szenvedést ennyi embernek, hiszen tudott állapotáról, és tettét álnéven követte el.
Mary 1915 március 27-én visszakerült a North Brother Islandre. 23 évig a szigeten maradt. Nincsenek feljegyzések az életéről, annyit lehet tudni, hogy segített a kórházban, később a laboratóriumban kapott munkát. 1932-ben stroke-ot kapott és lebénult. A kis nyaraló helyett a kórházban helyezték el. Hat évvel később 1938. november 11-én, 69 évesen halt meg tüdőgyulladásban. A boncolás élő tífuszbaktériumot talált az epehólyagjában.
A hastífuszt okozó Salmonella Typhi bacillus „egészséges hordozóinak” többnyire semmilyen tünete nincs. Az Egyesült Államokban 2000-re becsülik a hordozók számát, akik általában idős, epehólyag-betegségben szenvedő nők. Mary valószínűleg az anyaméhben fertőződött meg a betegséggel. Testét elhamvasztották, és hamvait a Bronx-i Szent Raymond temetőbe temették.
Mary Mallont mindenki csak Typhoid Mary-ként emlegette. Neve fenn maradt, viccesen használják azokra ma is, akik valamilyen fertőző betegségben szenvednek, vagy akik gyakran változtatják munkahelyüket, mint Tífuszos Mary. Azóta Typhoid Mary mint képregény-szereplő mutáns is színre lépett.
Mary Mallon negyvenhét betegséget és három halálesetet okozott. Nem ő volt az egyetlen, de mégis ő lett a leghírhedtebb hordozó. Tony Labella 122 ember megbetegedését és 5 halálát okozta, de két hét izolálás után elengedték. Alphonse Cotils, egy étterem és pékség tulajdonosa mivel ígéretet tett, hogy nem készít személyesen ételeket, szintén élhette addigi életét. Miért kapott Mary a többiekhez képest sokkal súlyosabb büntetést? Egyes vélemények szerint az is közrejátszhatott ebben, hogy ír bevándorló, nő és egyszerű háztartási alkalmazott volt.
Források:
http://history1900s.about.com/od/1900s/a/typhoidmary.htm
http://en.wikipedia.org/wiki/Typhoid_Mary
A sztoriért köszönet Másuttnak.
Juditty
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
