Hétfőn munkaszüneti nap volt, úgyhogy a férjem nem dolgozott, a lányom pedig nem ment bölcsibe.

Délelőtt lementünk az udvarra (ebben a társasházban az udvar egy lebetonozott, nagyobb részben parkolónak kialakított placcot jelent, ahol van egy néhány négyzetméteres, számunkra kijelölt terület, amin van egy kis kerti asztalunk, három székkel), hogy tököt faragjunk, amit aztán másnap bevihettünk a bölcsibe.

 

Imádom a tökfaragást (bár legtöbb évben, addig halogatom a dolgot, míg az egész halloween lecseng) már Boróka születése előtt is volt év, hogy lámpást készítettünk a férjemmel, úgyhogy idén gyakorlott csapatként vetettük bele magunkat a dologba.

Borókát kérdeztem, hogy mi legyen a mintája. 

Nagyobb összeget mertem volna tenni rá, hogy a cica-kutya téma vív masszív csatát a fejében, amiből a "cica" került ki győztesen.

 

Ceruzával felrajzoltam a mintát a tökre, amit a férjem kezdett el nagy vonalakban kivágni, a lányunk "kaparta" és szedte ki a belső részeket, magokat, én pedig a végén következtem a minta tökéletesítésével, vonalak simításával.

Már a hétvégén elkezdtem "felkészíteni" Borókát rá, hogy hamarosan újra bölcsibe fog menni, próbáltam a tökfaragással, lámpásokkal és a péntekre beharangozott jelmezes mulatsággal meghozni a kedvét, de a tíz napos kihagyás egyértelműen nyomot hagyott.

 

Kedden ahogy felébresztettem elkezdett sírdogálni, rázta a fejét, nem akart öltözködni, készülődni.

Mivel eddig viszonylag egyszerűen ment a bölcsibe szoktatás/járás ezért (bár sejtettem, hogy lesz itt még ellenállás) kicsit lefagytam, hogy hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket, és láttam, hogy a férjem is teljesen elbizonytalanodik, mit tegyünk. Szívem szerint persze azt mondtam volna, hogy akkor hagyjuk ki azt a napot és maradjon itthon, de közben az eszemmel tudtam, hogy soha nem fogja megszokni az intézménybe járást ha minden pityergésre meginogok.

Az útra egészen megnyugodott, de ahogy átöltöztettem játszóruhába és a csoportszoba felé terelgettem megint eltörött a mécses, és nehéz is volt azzal nyugtatni, hogy mennyire jól fogja magát érezni, amikor körülöttünk szinte mindegyik gyerek sírdogált. Ahogy mondták a dadák a hét első napja nagyjából mindig ilyen, pláne, hogy most két nap helyett mindenki hármat volt otthon (amire nálunk még rájött a betegséggel töltött hét is).

Utólag azért kiderült, hogy miután már nem látott engem, és leült reggelizni , nagyjából meg is nyugodott, és a délelőtt további részében nem pityergett.

A szerda hasonlóan telt, igaz aznap már "csak" az elköszönésnél volt sírás.

Csütörtökön jó hangulatban indult a reggel, mert aznap kutyás foglalkozás volt a gyerekeknek és mivel Boróka nagyon odavan a kutyákért, ezért a lelkesedése minden esetleges ellenérzését elnyomta.

Pénteken volt a várva-várt jelmezes halloween buli, amire szerencsére a múlt héten rendelt ruhácska is megérkezett. Nagyon édesek voltak a gyerekek. A fiúk jellemzően narancssárga-fekete kombinációban töklámpásként nyomultak, míg a lányok szinte kivétel nélkül macskát/boszorkányt idéző fekete tüll szoknyás ruhába öltöztek.

Vinni kellett kis kosárkát, amibe a nap folyamán csokit gyűjtöttek (hogy ennek mi volt a pontos menete, azt örök rejtély fedi, mivel Boróka szókincse továbbra is elég "egyedi").

Azt hittem, hogy a tökfaragással majd nagyot villantunk, de a hét végére rengeteg tök gyűlt össze az udvaron, volt köztük néhány igazán menő (pl: egymást harapó tökök). Nagyon tetszett, hogy minden gyerek kapott oklevelet a faragásért, és mindenki a saját mintájának megfelelő kategóriában lett a "legjobb". Így lett Boróka cicás lámpása a "legállatibb" kategória győztese (és egyben egyetlen indulója :) ).

 

Jövő héten őszi szünet lesz a bölcsődében, aminek nem igazán örülök, mert egyelőre úgy állunk, hogy nem sikerült még egy hétnél többet járni egy huzamban, úgyhogy nincsenek illúzióim, hogy a szünet utáni első napok milyen hangulatban fognak telni.

Szombaton végre sikerült összehozni a barátnős találkozást, amit már két hete halasztgattunk. Az egész délelőttöt együtt töltöttük, öten lányok és összesen négy gyerek akik közül az én lányom volt a legidősebb, szóval elmélyült beszélgetésekre nem kell gondolni, de így is nagyon jól telt az a pár óra. Utoljára májusban tudtunk így mind összejönni, és valószínűleg a következő ilyenre még jó pár hónapot várni kell majd.

Délután anyósomék jöttek hozzánk, de "szokásukhoz híven" nem maradtak egy óránál tovább, hiába telt el már három hét is a legutóbbi találkozás óta.

Én a korábban részletezett kellemetlenségeket leszámítva jól vagyok. Eddig 9.5 kilót híztam, amivel megmondom őszintén, tökéletesen elégedett vagyok, tekintve, hogy mennyire szeretek enni, és mennyi csoki csúszik le esténként egy nehezebb nap zárásaként :) 

A baba továbbra is nagyon aktív, ami mindig megnyugtat, hogy akkor odabent minden rendben lehet, másfelől sokszor irtó kellemetlen, néha már fájdalmas érzés.

A nevét illetően egy kis kreatív nézeteltérésben vagyunk a férjemmel, amiről fogalmam sincs, hogyan fog megoldódni, mert mindketten kitartunk a saját álláspontunk mellett.

A lányunknak két keresztneve van, amiből a Boróka a második, mi mégis születése óta ezt használjuk. 

Van egy kis lelkiismeretfurdalásom, hogy így megkutyultuk a dolgot, bár valószínűleg iskolában/munkahelyen egyszer elmondja, hogy melyiket preferálja, és onnantól a dolog meg van oldva. Ahol kellemetlenséget okozhat, az talán a hivatalos helyek, gondolom ott automatikusan az első nevén szólítják majd.

A második gyereknél is szeretném ha két keresztneve lenne, most úgy állunk, hogy meg is van a befutó kombináció, viszont míg én arra a sorrendre szavazok, amiben az a név az első, ahogy mi valóban szeretnénk szólítani, addig a férjem köti az ebet a karóhoz, hogy ha Borókánál megvariáltuk a dolgokat, akkor az egyenlőség jegyében a második gyereknek az "életét is hasonlóan meg kell nehezítenünk". "Hiszen, hogy néz ki az, hogy az egyik gyereknek a második, a másiknak meg az első keresztnevét használjuk?" 

Őszintén, nem hiszem, hogy az életüket megkeserítő konfliktust robbantanánk ki a testvérek között ezzel a különbséggel, de megértem a férjem álláspontját (arról nem is beszélve, hogy a baba neve tökéletesen rímel Borókáéra, már ha maradunk a férjem által preferált "fordított sorrendnél").

Eddig azzal nyugtattam magam, hogy még rengeteg idő van dűlőre jutni, de a hetek rohamosan fogynak, mi meg makacskodunk a végtelenségig :)

Polli